Kataliszt bakancslistája

2016. július 29., péntek

Itt volt Lehár Ferenc kisgyermek

Sopron, Lehár Ferenc utca 5.




Sopron külvárosában, a Balfi úttól nem messze, az egykori Malom utca 5. számú házban töltötte gyermekéveit Lehár Ferenc.




Édesapja, id. Lehár Ferenc (1838-1898) katonakarmester volt, akit ezredével együtt gyakran helyeztek más városba. Első gyermeke, a későbbi híres operettszerző Komáromban született. Onnét hamarosan Pozsonyba, majd 1874-ben Sopronba költözött a család. Lehár ekkor még csak négy éves volt. A család szeretett volna itt megtelepedni. Meg is vásárolták a házat, de csak 1877-ig lakhattak benne, mert a családfőt hamarosan Kolozsvárra helyezték.

Sopron és ez a ház volt tehát a helyszíne Lehár Ferenc kisgyermekkorának, itt figyeltek fel először a szülők a kisfiú ragyogó zenei képességeire. Édesapja kezdte zongorázni tanítani.

Hatvan éves korában Lehár így emlékezett gyermekéveire:

Olykor megengedték, hogy látogatók előtt produkáljam magamat, de apám a leghatározottabban elutasított minden olyan ajánlatot, hogy a nyilvánosság előtt játsszak. Szerencsére idegen volt tőle némely szülő hamis nagyravágyása, hogy kiaknázzák gyermekük tehetségét. Így hát neki köszönhetem, hogy a sors megóvott számos csodagyerek sorsától.

Első gyerekkori szerzeménye is ebben a házban keletkezett: egy - saját bevallása szerint - rajongó gyermeki szeretettől átitatott kis dal, amelyet édesanyja születésnapjára írt.

Forrás: Soproni Szemle 1960. 2.

Lehár Sopronnal élete végéig kapcsolatban maradt. 1899-től Ausztriában élt, de magyar állampolgárságát mindvégig megtartotta. 1918, a Monarchia felbomlása után ezt csak úgy tehette meg, ha illetőséggel rendelkezik egy magyarországi helységben. Ő ezt Sopron városától kérvényezte, így 1948-ban bekövetkezett haláláig mint soproni illetőségű magyar állampolgár élt Ausztriában. Egyetlen alkalommal, 1929 tavaszán el is látogatott a városba: Friderike című operettjének dirigálására hívták meg. Orvosi javaslat ellenére utazott haza. Érzéseit így ecsetelte:

Szeretem azt a régi várost, szeretem a girbe-görbe utcákat, öreg házakat, álmodó tereket, az ottani embereket. Hiszen ez a város az ifjúságom...
1940-ben, hetven éves korában Sopron városa díszpolgárává választotta, s tiszteletére gyerekkorának helyszínét, a Malom utcát róla nevezte el. Akkor színházi kötelezettségei, később pedig súlyos betegsége akadályozta meg, hogy újra ellátogasson kisgyerekkora városába.

A házon ma a Soproni Városszépítő Egyesület körpecsétjével ellátott emléktábla olvasható. 


Források:

Czellár Katalin: Sopron. Bp. Panoráma, 2001
Szénássy Zoltán: Lehár. Bratislava, 1995
Schneidereit, Otto: Lehár. Bp. Zeneműkiadó, 1984
Fasang Árpád, ifj.: Zeneegyesületi múlt - jegyzetlapok Sopronból 4. = Muzsika 1974. 2.
Kelényi Ferenc: Lehár Ferenc soproni kapcsolatai és díszpolgársága. = Soproni Szemle 1960. 2.

A dilettáns oktatás sem tudta elrontani...

Mosonmagyaróvár, Szent István király út 123.





A 18. századi eredetű házban született 1873. október 9-én FLESCH KÁROLY hegedűművész. Abban az időben ez a városrész Moson néven önálló település volt.

A szülőház ma
A szülőház az udvar felől



A Flesch család sziléziai származású. Az apa, Flesch Salamon orvos volt, felesége, Klein Johanna pedig egy győri bútorkereskedő leánya. Saját házuk nem lévén, bérelt lakásban éltek. Itt látta meg a napvilágot Flesch Károly, a hat gyermek közül ötödikként.

Az édesapa

Az édesanya

Atyám gyakorló orvosként az ott állomásozó kis garnizon ezredorvosa is volt. [...] Szegény embert soha nem engedett útjára alamizsna nélkül; a rászorultakat ingyesen kezelte. Orvosi hivatását sokkal inkább missziónak tekintette, mintsem a pénzszerzés eszközének. Krédója a munka volt. [...] Anyámat egészen más fából faragták. Nemes vonású, rendkívül temperamentumos, energikus teremtés volt és nagyon hirtelen haragú tudott lenni...

- írta szüleiről Flesch Károly. Mint az Egy hegedűs visszaemlékezéseiben olvasható, a kis Károlyt azért hegedülni taníttatták, mert három idősebb testvére zongorázott és neki már nem jutott gyakorlási idő a családi zongorán... Elmondása szerint első hegedűtanára egy szíjgyártó mester volt, aki a templomban szokott hegedülni, majd az "oktatást" a helyi tűzoltózenekar karmestere folytatta; őket követte a mosoni iskolamester, gimnáziumba kerülése után pedig Kern Károly óraadó karnagy.

 A kezdeteket így summázta visszaemlékezéseiben:

Az oktatás alacsony színvonaláról, amelyet tíz éves koromig élveztem, ma már aligha lehet fogalma az embernek. Mivel a Schön-féle gyakorlatok másodhegedű-kíséretre íródtak, tanítóm mindenkor együtt játszott velem, ezáltal sohasem volt megállapítható, hogy kettőnk közül voltaképpen ki nem játszik tisztán. Naponta egy órát kellett hegedülnöm, és a gyakorlásnál kínosan ügyeltek arra, hogy egy perccel sem hagyjam abba korábban. Ez az elviselhetetlen kényszer csakhamar heves ellenállást ébresztett bennem, amely oda vezetett, hogy a gyakorlatokat minden eszközzel szabotáljam.

Flesch különleges adottságai még ezeket a megpróbáltatásokat is túlélték. Tíz éves korában, 1883. december 31-én, a Mosoni Társaskör szilveszteri bálján a Fehér Ló fogadóban került sor első nyilvános fellépésére, melyre fél évszázad múltán úgy emlékezett, mint zenei pályája kezdetére.


Tíz éves korától zenei tanulmányait Bécsben folytatta és 1904-ben a párizsi Conservatoire-on fejezte be. Koncertező hegedűművészként - szólistaként és kamarazenészként egyaránt - világhírre tett szert. Mellette pedagógusként is kiemelkedő tevékenységet folytatott. Volt az amszterdami konzervatórium, a berlini zeneakadémia és a philadelphiai Curtis Institut professzora. Legjelentősebb zenepedagógiai művét, A hegedűjáték művészete című kétkötetes munkát az 1920-as években írta. Számos kiváló tanítványa volt, a legismertebb név talán Henryk Szeryng. Élete utolsó időszakát rendkívüli módon megkeserítette az erősödő antiszemitizmus. 1943-ban - sok nehézség után - az ő és családja személyes sorsa rendeződni látszott: a luzerni konzervatórium tanára lett, ám a következő évben szívrohamban elhunyt.

Tanulmányai idején a szünidőket a szülői házban töltötte. Gyerekkorától vakmerő úszó volt, ám egy alkalommal csaknem belefulladt a Dunába... Hatalmas sikerű bécsi debütálása után hamarosan, 1895 decemberében két hangversenyt is adott itthon: az elsőt Magyaróvárnak, a másodikat Mosonnak ajánlva. Pályája során több hangversenyen szerepelt Győrben is: egyik fivére, Emil ott volt gyógyszerész, maga is kitűnő zongorista, így ő kísérte. Édesapja 1907-ben bekövetkezett haláláig később is gyakran időzött a családi otthonban.

Szülővárosa hamar elfelejtette a művészt, haláláról is csak kis hírt közöltek... Emlékének felelevenítésében az első lépést Csiszár Péter tette, aki 1978-ban a Műhely című megyei kiadványban tanulmányt publikált róla. 1983-ban a szülőházat emléktáblával jelölték meg, mely Rieger Tibor alkotása.



Felirata:

EBBEN A HÁZBAN SZÜLETETT
FLESCH KÁROLY
1873-1944
VILÁGHÍRŰ HEGEDŰMŰVÉSZ
ÉS ZENEPEDAGÓGUS.
SZÜLETÉSÉNEK 110. ÉVFORDULÓJÁRA
ELHELYEZTE A VÁROS TISZTELGŐ
KÖZÖNSÉGE
1983. okt. 9.

1985-ben a Fejős Józsefné Zenei Alapítvány elindította a Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyt - a zenei seregszemle máig él, bár az eredeti két éves ciklusokat nem sikerült tartani.
1994-ben Flesch Károlyról nevezték el a városi művelődési házat. Az avató ünnepségen jelen volt Flesch Károly fia és Ida Haendel hegedűművész, egykori Flesch-növendék, aki hatalmas sikerű hangversenyen eljátszotta Brahms hegedűversenyét. Ekkor került sor Flesch Károly és felesége hamvainak újratemetésére az Izraelita temetőben levő családi sírboltba.


Források:

Flesch, Carl: A mosoni szülői házban 1873-1883. (Ford. Dömötör Tibor) = Mosonmagyaróvári antológia II. rész. Mosonmagyaróvár, 1986. december /Mosonmagyaróvári Helytörténeti Füzetek V./
Csiszár Péter: Flesch Károly: egy világhírű hegedűművész. = Uo.
Moldoványi Géza: Flesch Károly (1873-1944) életútja és a róla elnevezett nemzetközi hegedűverseny története. = Moson Megyei Műhely 2003. 1. 
www.carl-flesch.de

A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2012-ben készítettem
Az archív fényképek forrása: carl-flesch.de

Hazai földben...

Mosonmagyaróvár, Mosonyi Mihály utca: Izraelita temető




1994. november 13. óta ebben a temetőben, a családi sírboltban nyugszanak Flesch Károly mosoni születésű hegedűművész hamvai.


A művész ötven évvel azelőtt, 1944. november 15-én hunyt el Luzernben. 1934-ig Berlinben élt, amit a zsidóüldözések miatt hagyott el és Londonba költözött. 1939-ben hosszabb hollandiai hangversenykörútra szerződött, mert úgy gondolta, hogy felesége révén, aki egy prominens holland zsidó családból származott, ott
Flesch Károly és felesége
nagyobb biztonságban lesznek. Azonban amikor a németek 1940 májusában elfoglalták Hollandiát, feleségét letartóztatták, és csak a kiváló karmester, Wilhelm Furtw
ängler közbenjárására engedték szabadon. Mivel magyar állampolgárságát korábban németre cserélte fel, azt pedig a nürnbergi törvények megszüntették, mint hontalan zsidó a legnagyobb veszélybe került. Ebből a helyzetéből két régi barátja, Kresz Géza hegedűművész és Dohnányi Ernő mentették ki, akik segítségével visszakapta a magyar állampolgárságot. Így juthatott svájci vízumhoz és munkavállalási engedélyhez. Az újonnan alapított luzerni konzervatórium professzora lett, mellette pedig koncertezett. Az izgalmakkal terhes évek azonban nagyon megviselték a szívét; 1944. november 15-én hajnalban álmában hunyt el.


A magyar zenei világ a háborús viszonyok miatt csak jóval később értesült haláláról, Mosonmagyaróvár városa pedig 1978-ban, a Műhely című folyóiratban megjelent Csiszár Péter-tanulmányból tudta meg, hogy korának egyik kiemelkedő hegedűművésze és pedagógusa a településükön született és töltötte gyermekkorát. Ezután jelölték meg szülőházát emléktáblával. Az emlékét ápoló Fejes Józsefné Zenei Alapítvány halálának ötvenedik évfordulójára emléknapokat rendezett, melynek fővédnöke Ida Haendel hegedűművész, egykori Flesch-növendék volt. Ekkor kerülhettek Flesch Károly hamvai Luzernből szülővárosába, abba a sírboltba, amelyben szülei is nyugszanak. 

A temetőben, 1994. november 13. Középen a művész fia



Források:

Moldoványi Géza: Flesch Károly (1873-1944) életútja és a róla elnevezett nemzetközi hegedűverseny története. = Moson Megyei Műhely 2003. 1. 
www.carl-flesch.de  (a fényképek is innét származnak)

2016. július 27., szerda

A veszprémi székesegyház zenéje

Veszprém, Vár utca 27. Szent Mihály-székesegyház




A veszprémi Várnegyed legrégebbi épülete a Szent Mihály-székesegyház. A hagyomány szerint első formájában Szent István és felesége, Gizella királyné emeltette korai román stílusban.
A tűzvészek és rombolások után többször is újjá kellett építeni, ezért különböző művészeti korszakok jellemzőit viseli magán. A török kiűzése után, 1723-ban Esterházy Imre barokk köntösben újíttatta meg, s nyugati homlokzatára latin nyelven, kronosztikont is alkotva felíratta: Romokból ékesített engem a kegyelet. Mai formáját 1907 és 1910 között kapta, amikor Aigner Sándor tervei szerint - az eredeti formát keresve - neoromán stílusban alakították át. Falaiba beépítették régi köveit.


A templom nyugati oldalán toronypár emelkedik, melyeknek felső emelete a 20. század eleji helyreállításkor készült ugyanúgy, mint a román kapuzat. A szentély és az altemplom azonban megőrizte gótikus formáit. A szentélyben helyezték el Passau ajándékait, a Gizella királynét ábrázoló szobrot és a Gizella-ereklyéket, az első magyar királyné alkarcsontjának darabjait (Gizella a passaui apácakolostor főnökasszonyaként halt meg 1065-ben, ott van a sírja is). 



Az altemplomban látható a híres törökverő hadvezér-püspök, az 1520-ban egy török elleni csatában elesett Beriszló Péter síremléke. Itt temették el Padányi Bíró Márton püspököt is, akinek nevéhez a veszprémi vár 18. századi nagy rekonstrukciója fűződik.
A templom főhajóját kazettás síkmennyezet fedi. Az oszlopfőket az 1907-1910 közötti felújítás során Árpád-kori faragványok mintájára alakították ki. A mellékhajókban két-két oltár foglal helyet. A templom falképei Szirmay Antal munkái.

A veszprémi székesegyház zenei életét két tudós kutató, Pfeiffer János és Szigeti Kilián tárták fel - ez az összefoglaló az ő monográfiájukat követi.

A veszprémi püspökség alapítását 1001-ben a ravennai zsinaton hagyták jóvá. Székesegyháza helyén már a honfoglalás előtt karoling fennhatóság alatt álló keresztény templom állott. Amikor a honfoglalás idején a magyar fejedelmi törzs megszállta ezt a környéket, a veszprémi várhegyet választotta tartózkodási helyéül. Így tehát Veszprém volt az első magyar fejedelmi székhely. Géza halála után Koppány is ezt a helyet ostromolta meg, s a győzelemhez hozzájáruló Veszprémet István nagyobb kiváltságokkal jutalmazta, mint bármely más települést. Ettől kezdve Veszprém a királynék székvárosa lett, püspöke a királyné koronázója és kancellárja.

Veszprém egy évszázad alatt jeles kultúrintézmények központjává fejlődött. A várnegyed épületei közül kiemelkedett a székesegyház, a királyi palota, a püspöki lak és a káptalani iskola.

A székesegyházban kezdettől fogva jelentős zenei élet zajlott. Az 1500-as évekig a szertartásokon elhangzott ének a gregoriánum volt, melynek éneklését a közelben 1276-ig állt káptalani iskolában tanították. A székesegyház első ismert orgonáját 1469 körül Vetési Albert püspök rendelte meg egy Miklós nevű orgonaépítőtől. Szigeti Kilián, a magyarországi orgonaépítészet kutatója szerint ez a mester azonos Széchényi Miklóssal, aki később az ország legkiválóbb orgonaépítője lett. Ez a veszprémi orgona valószínűleg egy Blockwerk volt, azaz olyan hangszer, amelynek sípsorai nem oszlottak regiszterekre.

A középkor végén teljes virágzásban lévő veszprémi zenei élet nem rögtön a mohácsi csatavesztés után szűnt meg, sőt: a többszólamú éneklés valószínűleg a Mohács utáni időszakban indult itt meg. 1527/28-ban ugyanis succentorként (az éneklőkanonok helyetteseként, a kórus betanítójaként) az a Gyöngyösi Tamás működött a székesegyházban, aki II. Ulászló és II. Lajos idejében, több, mint egy évtizeden át a budai várkápolnában volt énekes-káplán. A mohácsi csatát megjárt muzsikus Veszprémben minden bizonnyal kamatoztatta azt a tudását, amelyet a királyi udvarban szerzett, ahol már akkoriban magas szinten művelték a többszólamú éneklést.

1552-ben a török elfoglalta Veszprémet, ezzel jó időre megszűnt a székesegyház zenei élete, amely érdemben csak az 1720-as években indulhatott be újra, bár már 1630 körül beszerezték az első barokk orgonát. Ettől az időtől kezdve volt orgonista státusz a székesegyházban, s a káptalan a mindenkori orgonista számára szolgálati lakást biztosított. Az orgonista fokozatosan átvette a succentor szerepét, amint ez egy 1739-es egyházlátogatási jegyzőkönyvben is olvasható. Magát a kórust a triviális iskola iskolamestere tanította be.

A templom barokk átépítése után Acsády Ádám püspök közel két évtizedes kormányzása idején (1725-1744) vetette meg itt a barokk zenei élet alapjait. Állandó zenekart még nem tudott szerződtetni, de - miután Kupi György orgonista visszahozta a történelem viharai elől Sümegre menekített hangszereket, megbízta az orgonistát, hogy alkalmilag szerződtessen muzsikusokat. Az első zenekaros mise 1735 adventjén hangzott fel a templomban. A püspök 1743-ban új, 11 változatos orgonát építtetett egy bécsi mesterrel.
A barokk kor orgonistái közül kiemelkedik a korábbi szentmártoni (pannonhalmi) karnagy, Istvánffy József (1703-1771), aki 1752 és 1756 között állt a veszprémi püspökség szolgálatában. Szolgálatát kiválóan látta el; az ő idejében is voltak zenekaros misék, bár még mindig csak alkalmilag szerződtetett muzsikusok közreműködésével. Érdemes megjegyezni, hogy az ő fia volt Istvánffy Benedek, a barokk-koraklasszicista stílus egyetlen kiváló magyar zeneszerzője.

A veszprémi székesegyház állandó ének- és zenekarát - pécsi mintára - 1762-ben sikerült megszervezni. Az első karnagy és orgonista, aki már e megfelelő színvonalra jutott együttes élén dolgozhatott, Girgányi Vencel volt, aki harminc éven át, 1759 és 1789 között működött itt.

A 19. század elején Veszprémben is kezdett tért hódítani a bécsi klasszikusok magas színvonalú zenéje. A stílusváltozásnak ebben az időszakában is kiváló muzsikusok álltak a templom zenei együttesei élén, akiknek sorát Kemény Ferenc nyitotta meg. Kemény, eredeti nevén Gemin, francia származású volt, valószínűleg a nagy forradalom elől menekülhetett Magyarországra, ahol új hazát találva a nevét is magyarosította. Hosszú ideig, 1794 és 1832 között állt a székesegyház szolgálatában mint karnagy és orgonista. Sikerei elsősorban karmesteri tevékenységéhez fűződtek, zenés miséi valóságos eseményszámba mentek Veszprémben. A mise keretében gyakran vezényelt önálló szimfonikus művet, többnyire operanyitányt vagy szimfóniatételt, a legtöbbször Rossini, Haydn és Mozart műveit. Bár ezek a zenék távol állnak a liturgia szellemétől, ezt akkoriban nem bánták, még a kanonokok is szívesen hallgatták.
Kemény a templomon kívül is szerepeltette együttesét, ezzel ő vetette meg a veszprémi koncertélet alapjait. Zeneszerzői tevékenységet is folytatott: ismert három zenekaros és öt vokális miséje, s írt kisebb egyházi darabokat is.
1826-ban lemondott a karnagyságról kedvelt basszistája, Höpler József javára, s orgonistaként működött tovább. Ezzel elindította azt a gyakorlatot, hogy a karnagyságot elválasszák az orgonista munkakörétől. Kemény idejében az 1743-ban épített orgonát Wilde József veszprémi mester az új hangzásideálnak megfelelően jelentősen bővítette, s új impozáns, klasszicista orgonaszekrényt is épített.
Höpler József 1825-től rendszeresen feljegyezte a kóruson előadott zeneművek címét. Ezt utódai is folytatták, egészen napjainkig. Az Elenchus-nak (összeírás) nevezett gyűjtemény már hét kötetre terjed és jelentős forrása a székesegyház zenei életének. Höpler nevéhez fűződik a dóm fúvósegyüttesének megszervezése, mely Harmonia név alatt a székesegyházon kívül is gyakran szerepelt. Ő vezette be a misén az ún. figurális vesperások éneklését, ami a korábbi egyszólamú gregorián helyett többszólamú vesperásokat jelentett.
Höpler utódaként 1827-ben jelentős muzsikus került a székesegyház karnagyi posztjára Ruzitska Ignác (1777-1833) személyében, aki már 1800 óta a zenekar hegedűse volt. Hatéves működése alatt folytatta a Kemény Ferenc által megkezdett, erősen szimfonikus irányú egyházi zenélést. Egyházi műveket nem komponált, de felkarolta a korabeli magyar, vagy Magyarországon működő idegen szerzők egyházi műveit. Az ő igazi működési területe a verbunkos zene volt. 1823-ban Sebestyén Gábor pápai ügyvéddel ők hozták létre a Veszprémvármegyei Zenetársaságot, mely kiadványaiban a korabeli verbunkos darabokat az utókor számára is átmentette.

Kleinmann János (1775-1841) karnagyi működése zeneileg új korszakot hozott a székesegyház életébe 1833 és 1841 között: visszatérést a klasszikus polifóniához - az ún. cecíliás mozgalom keretében.

A 19. század további karnagyai 1867 és 1887 között Behm József, majd 1899-ig Mátrai László. Valószínűleg Mátrainak tulajdonítható, hogy 1886-ban felállították a káptalani énekiskolát, amelynek ő maga is tanára volt. Igazgatta a nem sokkal korábban alakult Veszprémi Zenekedvelők Egyesületét és zeneszerzőként is sokat alkotott: egyházi műveket, de operetteket is írt.

A székesegyház utolsó karnagya 1908 és 1941 között a mariezelli származású egykori Bruckner-tanítvány, Ritter Lőrinc volt.
Forrás: A magyar muzsika könyve, 1936
Működése idején újabb átalakuláson ment át a székesegyház liturgikus zenéje. X. Pius egyházzenei reformjának szellemében Ritter megtörte a zenekari misék egyeduralmát és visszaállította a gregoriánt. Tevékeny részt vállalt a város zenei életében is a Veszprémbe látogató művészek zongorakísérőjeként és koncertező orgonaművészként. A püspök tudtával és beleegyezésével ötven éven át ő volt a zsinagóga orgonistája is, mellette húsz évig tanított a városi zeneiskolában. Itteni működésének idejében, 1910-ben kapott a székesegyház új orgonát az épület teljes felújításának keretében. Az új, kétmanuálos, pneumatikus hangszert a Rieger Testvérek sziléziai üzemének budapesti fiókja építette. Kisebb korszerűsítések után lényegében ma is ez a hangszer működik a templomban. 




A bazilika két tornyában öt harang lakik. Közülük a legnagyobb múltú az északi torony egyetlen harangja, a Szentháromság-nagyharang. 1725-ben készült a bécsi Franz Ulrich Scheichel harangöntőnél. Magyarország nagyharangjai közül ez a legrégebbi: mérete miatt (3500 kg, átmérője 177 cm) nem rekvirálták el egyetlen háborús időben sem, ugyanis nem fért volna ki a toronyból... A déli torony négy harangja a 20. századból származik.

Ebben a kis videóban a székesegyház valamennyi harangja által megszólaltatott ünnepi harangszót hallhatunk:

 

Fiatal korában többször is fellépett a székesegyházban Auer Lipót (1845-1930) veszprémi születésű kiváló hegedűművész, aki gyermekként hangszerével is egy székesegyházi muzsikus, Liedl Lipót segítségével kezdett ismerkedni. A pesti Nemzeti Zenedében, majd a bécsi konzervatóriumban még szinte gyerekfejjel folytatott tanulmányai idején nyaranta hosszabb időre hazajött, s ilyenkor a püspök személyes kérésére gyakran játszott a vasárnapi istentiszteleteken.

A székesegyházban, amelyet 1981-ben II. János Pál pápa basilica minor rangra emelt, ma is gyakran rendeznek hangversenyeket s felelevenítenek - a valódi kincsesbányának számító, ma az Érseki Könyvtár által őrzött kottatárból kiválasztva - a templom zenei életének korábbi időszakaiban elhangzott, azóta elfeledett műveket is. 
Ezek közé tartozik Michael Haydn: Graduale Keresztelő Szent János ünnepére című műve is, melynek autográf kézirata a kottatár egyik legnagyobb kincse.
EZEN A LINKEN bele is hallgathatunk a műbe!


Források:

Korompay György: Veszprém. Bp. Műszaki Kiadó, 1957
Balassa László - Kralovánszky Alán: Veszprém. Bp. Panoráma, 2006
Pfeiffer János - Szigeti Kilián: A veszprémi székesegyház zenéjének története. München, Aurora, 1985
Tóth Antal, M.: Újra hallom szép szavát: Veszprém zenéje 1762-től a kiegyzésig. Veszprém, 1998

A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2011 és 2012 nyarán készítettem

 

2016. július 26., kedd

Egy nagy hegedűs gyermekkora

Veszprém, Thököly utca 1.




A házon 2011-ben helyezték el AUER LIPÓT hegedűművész emléktábláját - a portrédombormű Diénes Attila alkotása:



Az 1840-es évek végétől itt, Soós Pál kalapos házában élt az Auer család.  A csehországi születésű Auer Simon bútor- és szobafestő és felesége, a Lovasberényből származó Grósz Rozália házasságkötésük után, 1836-ban telepedtek le Veszprémben. Az 1848-as összeírás szerint öt gyermekük volt, közülük Lipót a második legfiatalabb. A család később a Főpiac 57., azaz a mai Rákóczi utca 4. alá költözött. Korábban ott is volt Auer Lipótnak - pontosabb információk nélküli - emléktáblája, amelyet azonban a közelmúltban levettek a házról és a Vár úton lévő Veszprémi Panteonban helyeztek el.




A művész így írt gyermekkoráról a Violin playing as I teach it (A hegedűjáték, ahogy én tanítom) című, 1921-ben New Yorkban megjelent könyvében:

Bölcsőm Magyarországon ringott. Veszprémnek hívják azt a kis helységet, ahol apám szobafestő volt. Szülőföldem hagyományaihoz híven a tejesüveggel és a hegedűvel együtt neveltek fel.

Ezzel a megfogalmazással Auer Veszprémnek a 18. századig visszavezethető hegedűs tradícióira: Ruzitska Ignác, Csermák Antal, Ridley-Kohne Dávid itteni kötődéseire, valamint a Veszprémvármegyei Zenetársaság 19. század eleji úttörő tevékenységére utalt.
 
Első hegedűtanára Liedl Lipót, a veszprémi székesegyház muzsikusa volt. Rá a művész így emlékezett:

Tanárom annak a zenekarnak első hegedűse volt, amely szülőhelyem, a kis magyar városka katolikus templomában játszott vasár- és ünnepnapokon. Sokoldalú tanárom azonban nem csupán a hegedűre korlátozta működését. Zongoraórákat is adott, és - ahogy annak idején több kollégája - összevonta a karmester és az orgonista feladatkörét. Miközben lábaival tovább pedálozott az orgona lábbillentyűin, egyik kezével ide-oda fordulva vezényelni szokott, míg a másikkal a billentyűkön játszott... Körülbelül két-három évig tanultam nála hegedülni, amikor szüleim - bár koránstem voltak gazdagok, sőt éppen ellenkezőleg! - barátaik tanácsára úgy döntöttek, hogy Budapestre, Magyarország fővárosába küldenek a konzervatóriumba.

Megjegyzés: ez a "konzervatórium", ahol Auer 1853 és 1856 között tanult, a Nemzeti Zenedét jelentette, ez biztosította akkor a legmagasabb szintű intézményes zeneoktatást Magyarországon - zeneakadémiánk még nem volt.

A Nemzeti Zenede után a bécsi konzervatóriumban tanult tovább, ott kapott diplomát 1858-ban - és még csak 13 éves volt... Igazi művésszé a nagy Joachim József keze alatt vált.

1868 és 1917 között a szentpétervári konzervatórium professzoraként meghatározó szerepet játszott az orosz vonóskultúra fejlődésében. A bolsevik forradalom után elhagyta Szentpétervárt, nagy sikereket aratott Európa több országában, majd az Egyesült Államokban is, ott a New York-i Juilliard-zeneiskola, illetve a philadelphiai Curtis-intézet professzora volt. Kora leghíresebb hegedűtanárának tartották. Számtalan növendéke közül a legismertebb nevek talán Jascha Heifetz és Nathan Milstein, de módszerei, tanításai máig élnek és meghatározzák az orosz, illetve az amerikai hegedűiskolát. Barátságára a legnagyobb művészek voltak büszkék, Csajkovszkij például neki, az ő keze és Stradivari hegedűje alá írta és neki ajánlotta Hegedűversenyét. 



Kapcsolatait mindvégig megőrizte hazájával és szülővárosával. Fiatal éveiben több alkalommal fel is lépett Veszprémben. Amikor nyaranta hazajött, a püspök mindig meghívta és felkérte, játsszon a székesegyházban a vasárnapi istentiszteleten - zsidó származása nem jelentett akadályt...



Veszprém városa úgy igazán az utóbbi években fedezte fel magának Auer Lipótot, bár korábban is voltak szórványos alkalmak: a Rakos Miklós által írt Auer-monográfiát 1981-ben adták ki, emléktáblát helyeztek el a zeneiskolában és 1994-ben a Rákóczi utcai házon. A mostani Auer-reneszánsz legfontosabb állomásai az Auer Hegedűfesztivál és az Auer Akadémia létrehívása.

2010-ben dokumentumfilm készült Auer Lipótról, mely bemutatja életét a veszprémi hegedűóráktól a világhírig, eredeti helyszíneket felkeresve.  Itt egy hosszabb bemutatót láthatunk belőle, feltétlenül érdemes legalább ezt megnézni!




Források:

Rakos Miklós: Veszprémtől Szentpétervárig: Auer Lipót élete és művészete. Veszprém, 1981
Sétál a család Veszprémben: A zsidó múlt nyomában. Veszprém, 2014
Tóth Antal, M.: Újra hallom szép szavát: Veszprém zenéje 1762-től a kiegyezésig. Veszprém, 1998
A veszprémi zsidóság 1848. évi összeírása

A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2011 nyarán készítettem

2016. július 22., péntek

Itt született Kodály Zoltán

Kecskemét, Kodály Zoltán tér 1. Vasútállomás


 


Kodály Zoltán születése a kecskeméti vasútállomáshoz fűződik, annak egyik mellék-épületében látta meg a napvilágot 1882. december 16-án. Szülei, Kodály Frigyes, akkori teherfuvarozási pénztáros és Jaloveczky Paulina vasúti hivatalnok 1879 júniusától 1883. májusáig laktak itt. Hogy pontosan hol, a sok átalakítás miatt ma már nem lehet kideríteni. Kodály még látta a hűlt helyét, mind majd később olvasni fogjuk...

A vasútállomás 1910-ben (forrás: www.keptar.oszk.hu)



A vasútállomás ma, a belváros felől érkezve


A vasútállomás főépületének falán, a városközpontba vezető oldalon Imre Gábor bronz domborművével díszített emléktábla állítja meg az arra járókat:



Jaloveczky Paulina (forrás: www.nava.hu)
Kodály édesanyja serdülő lány volt, amikor családja Kecskemétre költözött: apja egy, a színház közelében álló éttermet üzemeltetett bérlőként. Ekkoriban helyezték Kecskemétre a fiatal vasutast, Kodály Frigyest, aki Jaloveczkyék éttermébe járt ebédelni... A fiatalok 1879. június 4-én az Öregtemplomban házasodtak össze és a vasútállomás szolgálati lakásában kezdték közös életüket. Emília után itt született meg második gyermekük, aki a Zoltán Vilmos keresztneveket kapta. Később még egy fiuk született, akit Pálnak kereszteltek.


Kodály Frigyes (forrás: www.nava.hu)
A családi otthonban gyakran szólt a zene: az apa szenvedélyes amatőr hegedűs; nagyon szeretett kamarazenélni, s erre minden alkalmat megragadott. Később lányát zongorázni, Zoltán fiát hegedülni taníttatta. Az édesanya lánykorában énekelni és zongorázni tanult, hegedűs férjével rendszeresen játszottak együtt.
Az apa egész aktív életét a vasút szolgálatában töltötte, ami gyakori áthelyezésekkel járt. Kecskemétről alig pár hónappal fia születése után Szobra helyezték, ahol már állomásfőnök lett. Kodály emiatt nem emlékezhetett szülővárosára.

Ő maga így beszélt erről:

Születtem Kecskeméten, de mivel szüleim pár hónapos koromban elköltöztek onnan, nem illet meg a "Kecskemét fia" büszke jelző. Mégis kénytelen visszaéltem vele, mikor falusi vándorlásaim közben megkérdezték, "hova való születés" vagyok. Kecskemét neve mindig felcsillanó szemeket és rokonszenvet hozott.

Egy másik emlékezésében a következő olvasható:

Szülővárosommal való kapcsolataim [...] inkább szellemiek, mint testiek. Azonban bizonyos, hogy első zenei benyomásaim kecskemétiek. A kecskeméti házban, a bölcsőben hallottam először muzsikát. A zene kedvesen látott vendég volt a Kodály-házban, hiszen a kollégista diákok odajártak apámhoz muzsikálni és Haydn-kvartettek mellett szenderegtem első álmaimat. - Ez a ház, ez a szoba azóta már régen nincs meg. Amikor a földrengés után újra Kecskeméten jártam apámmal, megmutatta helyét az állomás mellett. Elvitt bennünket, gyermekeit; mi pusztult el, mi épült fel újra.

Egy lábjegyzet: a kecskeméti földrengés 1911. július 8-án történt, így Kodály ez után, már fiatal felnőttként tette meg említett látogatását apjával és testvéreivel. Elbeszélése alapján úgy tűnik, hogy otthonuk egy különálló házban lehetett az állomás mellett.

Ahogy Kodály hírneve, elismertsége emelkedett, nemcsak a szülőváros számára lett egyre fontosabb a kapcsolat, hanem Kodály számára is. Ötvenedik születésnapján ezeket mondotta:

Én most boldogabb vagyok, mint Dante volt. Dantét számkivetette Firenze, melyért pedig mindig áldozott, s engem szívébe fogadott Kecskemét, melyért pedig semmit nem tehettem.

Kodály a rá jellemző szerénységgel nyilatkozott, hiszen eddigre már világsikert ért el műve, a Kecskeméti Végh Mihály prédikátor-költő zsoltár-változatára írt Psalmus Hungaricus, mely egyúttal a város nevét is beemelte a zenetörténetbe. Ő maga a sors kezét látta abban, hogy éppen ez a szöveg ragadta meg, melynek segítségével  a messze múltba nyúló kapcsolatba tudott jutni szülővárosával, s ez - mint leszögezte -  nagy örömet jelentett számára.

Kecskemét 1947-ben, 65. születésnapja alkalmából díszpolgárává választotta a zeneszerzőt, aki

a kecskeméti nép XVI. századbeli panaszát zengte világgá Psalmus Hungaricusában, s aki ezzel is világhíres nagyságra emelkedvén, mindenkor és mindenben büszkén vallotta magát e város fiának.

 Hetvenöt éves korában már Kodály is hangoztatta:

... sok esztendő alatt kevés érintkezésem volt a várossal, azért mégis mindig kecskemétinek éreztem magam... De ezt a kecskemétiségemet valahol a csontomban is éreztem mindig, mint a növény, amelyik homokos talajban él, azért a gyökereit leereszti mélyebbre is, a homok alá, ahol az igazi tápláló nedvek vannak.

Kecskemét azóta Kodály városaként beírta nevét az egyetemes kultúrtörténetbe: 1964-ben itt nyílt meg az ország első ének-zenei általános iskolája, 1975-ben pedig a Kodály Intézet, a Kodály koncepcióra épülő felsőfokú zenepedagógiai tanulmányok kiemelt jelentőségű nemzetközi központja.


Források:

Bónis Ferenc: Élet-pálya: Kodály Zoltán. Bp. 2011
Eősze László: Kodály Zoltán életének krónikája. Bp. Zeneműkiadó, 1977
Heltai Nándor: Kecskemét: útikönyv, történelmi háttérrel. Kecskemét, 1998
Heltai Nándor: Kodály és szülővárosa, Kecskemét. = Forrás 1970. 5.
Kodály beszéde Kecskeméten 75. születésnapján. = Forrás 1983. 12.
Varga Domokos: Aranyhomok. Bp. Móra Kiadó, 1980
Vásárhelyi Zoltán: Kecskeméten kezdődött. = Muzsika 1958. 1. 

A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2006 nyarán készítettem


2016. július 20., szerda

Itt született Erkel Ferenc

Gyula, Apor Vilmos tér 7.

 


A ma Apor Vilmosról elnevezett tér volt az 1720-as évektől betelepített németek által lakott egykori Németgyula főtere, mely közigazgatásilag csak 1857-ben egyesült Magyargyulával.
A földszintes, klasszicista jellegű németgyulai iskola - benne a mindenkori kántortanító lakásával - 1795-ben épült. Az L alakú épület térre néző szárnya volt az iskola, a mostani Dürer utca felőli rész (a "behajtani tilos" tábla felőli oldalon) pedig a lakás, melynek ablakai közül kettő szintén a térre néz.

Forrás: http://www.gyulaihirlap.hu/download.fcgi/543546_0_1_erkel_haz_osz.JPG

Ebben a házban, a Dürer utca felőli sarokszobában született 1810. november 7-én Erkel Ferenc.

Barabás Miklós litográfiája a fiatal Erkel Ferencről, 1845

Az Erkel család 1806-ban került Pozsonyból Gyulára a zeneszerző apai nagyapja, id. Erkel József (1757-1830) révén. A település kegyura akkor Wenckheim Ferenc gróf volt. A grófi családnak Pozsonyban is volt háza, onnét ismerték id. Erkel Józsefet, aki ott zenetanárként és templomi orgonistaként működött. A Wenckheimek művelt, zeneszerető emberek voltak, s gyulai kastélyuk zenei életének emelésére szerződtették id. Erkelt, aki hivatali címét tekintve a kastély gondnoka lett, feladata azonban elsősorban a zenetanítás és a kamaramuzsikálás volt.
Amikor az Erkelék Gyulára költöztek, ifj. Erkel József (1787-1855), a zeneszerző édesapja húszéves nőtlen fiatalember volt. Ő lett a németgyulai tanító - így kapta meg az iskolához tartozó szolgálati lakást - és mellette ellátta a magyargyulai templom karnagyi teendőit is. Két év múlva, 1808-ban megnősült: Ruttkay Klára Teréziát, egy gyulai gazdatiszt lányát vette feleségül. A házaspárnak tíz gyermeke született (közülük heten érték meg a felnőtt kort), másodikként Erkel Ferenc. Az elsőszülött kislány három éves korában meghalt, így Ferenc lett szülei legidősebb gyermeke. Az ő keresztapja is, mint testvéreié, gróf Wenckheim Ferenc volt, aki így is kimutatta a család iránti megbecsülését. Egyébként korábban a fiatal gróf és ifj. Erkel József esküvőjüket is egy napon tartották...
Ifj. Erkel József és családja több, mint harminc évig ebben a házban élt. Testvéreivel itt nőtt fel a zeneszerző, szeretetteljes és muzikális légkörben. Ebben az épületben járta ki az elemi iskola első két osztályát is. Az elsőben tanítója Czingulszky Simon lengyel emigráns - egyúttal kitűnő muzsikus - volt, a második osztályban pedig saját édesapja. Ezután a magyargyulai főelemi iskolában tanult tovább. Körülbelül tíz-tizenegy éves korában szülei először Nagyváradra, majd Pozsonyba küldték tanulni, ettől kezdve csak a vakációkat töltötte otthon. Végleg 1827 végén vagy 1828 elején hagyta el a szülői házat, amikor elfoglalta első állását Kolozsváron, mint a gróf Csáky család zenemestere. Édesapja több, mint három évtizedig látta el a németgyulai tanítói teendőket; 1841-től haláláig a Wenckheim-uradalom számtartójaként dolgozott. Az állásváltoztatással a család elhagyta a tanítói lakást, s a kastély épületében egy szolgálati lakásba költözött. A szülőkkel ekkor már csak két gyermek lakott.

Erkel Ferenc ebben az időben már Pesten a Nemzeti Színház karmestere és első operáját sikerrel bemutatott szerző volt, de nyaranta rendszeresen lejárt Gyulára - kapcsolatait mindvégig, szülei halála után is megőrizte szülővárosával és ott élő testvéreivel.

Testvérei közül az 1813-ban született Erkel József lépett zenei pályára, bár a többiek is muzikálisak voltak. József operaénekes, tenorista lett. 1840. augusztus 8-án az ő jutalomjátékaként került színre a Nemzeti Színházban Erkel Ferenc első operája, a Bátori Mária. A családi hagyomány szerint Erkel József később Hamburgban énekelt, onnét 1854-ben tért haza Gyulára, s itt is hunyt el.

Erkel Ferenc szülőházát már néhány héttel a zeneszerző halála után, 1893. július 5-én megjelölték emléktáblával, melyet 1910-ben, születésének centenáriumán a homlokzaton most is látható díszesebbre cseréltek.

Forrás: gyulavaros.hu

Az épület Magyarország egyik legfontosabb zenei emlékhelye, mely múzeumként is látogatható.
Benne a korábbi tantermek helyén először 1960-ban rendeztek kiállítást, majd 1970-ben nyitották meg híres szülöttük emlékmúzeumaként. 1985-ben kibővítették, berendezték az eredeti tanítói lakás helyiségeit is, köztük a sarokszobát, amelyben Erkel született. Legutóbb 2011-ben újították fel a teljes épületet, a műemlékvédelmi szempontokat messzemenően figyelembe véve és modernizálták az állandó kiállítást is. A mai elrendezésben remekül érvényre jut az épület eredeti funkciója: az egykori osztályteremben egy 19. századi tantermet alakítottak ki, a tanítói lakás helyiségeiben pedig az Erkel család korabeli otthonát bemutató hálószobából, szalonból és konyhából álló enteriőr segít korhű hangulatot kelteni. Látható itt az Erkel család hagyatékából származó harmónium, pianínó, asztali óra, képek és Erkel zongorája. A család relikviái között ott van Erkel Ferenc ezüst karmesteri pálcája, pipája, tintatartója, papírvágó kése, a Báthori Mária bemutatására kapott bronz kancsója, jubileumi serlege, felesége kendője és esernyője. Láthatók Erkel életéről és munkásságáról szóló korabeli dokumentumok, köztük a Bánk bán librettójának kézirata, Erkel egy fizetési nyugtája, Liszt Ferenc Erkelhez címzett levele. A múzeum bemutatja Erkel operáinak színpadi sorsát és Erkel muzsikus fiainak munkásságát. A gyűjtemény féltett kincse az Erkel ötven éves karnagyi jubileumára tizennégy karátos aranyból készült emlékkoszorú: súlya 525 gramm, a díszítő lant 39 briliánst tartalmaz, leveleire Erkel-művek címeit vésték.
A múzeum a szokásos nyitvatartással működik, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig látogatható.

Itt képgalériát találhatunk, ezen a linken pedig, melyet az előző oldalról is megnyithatunk, remek virtuális sétát is tehetünk a szülőházban, kívül-belül. Így saját fényképeimből most nem mutatok, amúgy is a 2011-es modernizálás előtt jártam ott - frissebbek és jobb minőségűek a város által közreadott képek.

Erkel a Nemzeti Színház nyári szüneteiben sok időt töltött Gyulán, a hagyomány szerint a kastélypark fái alatt a Bánk bán részletein is dolgozott. Ennek jegyében hallgassuk meg a Tiszaparti jelenet eredeti változatának második részét a csodálatos Kolonits Klára előadásában:  





Források:

Czeglédi Imre: Gyula: útikalauz. Gyula, 1996
Czeglédi Imre: Gyula: Erkel Ferenc Emlékház. Bp. Tájak, Korok, Múzeumok 238. 1987
Fabó Bertalan: Erkel Ferencz emlékkönyv. Bp. 1910
Nagy András, D. - Márai György: Az Erkel család krónikája. Gyula, 1992
Németh Amadé: Erkel Ferenc életének krónikája. Bp. Zeneműkiadó, 1984
Németh Amadé: Az Erkelek a magyar zenében: az Erkel család szerepe a magyar zenei művelődésben. Békéscsaba, 1987
Németh Csaba: A gyulai Erkel Ferenc Múzeum Erkel-gyűjteménye. Gyula, 2007
w.gyulaimuzeumok.hu
w.gyulavaros.hu/muzeumok/erkel-ferenc-emlekhaz-gyula



 

2016. július 1., péntek

Liszt pihenője, ízes vacsorával :)

Mohács, Szepessy tér 6.

 

A mai Kisfaludy Károly Gimnázium hosszan elnyúló, egyemeletes épülete eredetileg a pécsi püspökök nyári pihenőhelye, mohácsi birtokuk központja volt. A magyarországi barokk építészet e jelentős emlékét - akkor még a városon kívüli területen - Berényi Zsigmond püspök emeltette 1732-ben (a püspök címere a kapu felett látható), de teljesen csak 1799-ben utóda, Esterházy Pál László idejében készült el.


Itt pihent meg második magyarországi hangversenyturnéján, pécsi tartózkodása után Liszt Ferenc 1846. október 27-én. Pécsett is Scitovszky püspök vendége volt, ahonnét ebéd után, mint a Honderű című lap vele utazó tudósítója írta, a püspök pompás fogatai röpíték a művészt Mohácsra, hol a residenciábani ízes vacsora s egy kis pihenés után az éji 10 órakor elinduló István gőzösre szállt, s a Dunán folytatta útját Eszék felé.

A zeneszerző mohácsi tartózkodását megörökítő emléktáblát a helyi Városvédő és Szépítő Egyesület sajnos nem itt, hanem a városközpontban helyezte el 1986-ban.


Források:

Czellár Katalin - Somorjay Ferenc: Magyarország. Bp. Panoráma, 1998
Látnivalók Pécsett és Baranyában. Miskolc, Well-Press, 1998
Nádor Tamás: Liszt Ferenc életének krónikája. Bp. Zeneműkiadó, 1975

A fényképet 2006 nyarán készítettem

Egy emléktábla - rossz helyen

Mohács, Szabadság utca 2.

 

A Boldog Gizella Általános Iskola épületének falán Liszt Ferenc emléktáblája olvasható, amelyet halálának centenáriumán és mohácsi tartózkodásának 140. évfordulóján állított a Városvédő és Városszépítő Egyesület.






LISZT FERENC
/1811-1886/
1846. okt. 27-i mohácsi tartózkodásának
emlékére
A Városvédő és Szépítő Egyesület
1986. okt. 27.

Liszt azonban nem itt, hanem - mint azt a Honderű című lap Liszttel utazó tudósítója is megírta - a püspöki rezidenciában, a mai Kisfaludy Károly Gimnáziumban állt meg egy vacsorára és egy kis pihenésre...


Forrás:

Nádor Tamás: Liszt Ferenc életének krónikája. Bp. Zeneműkiadó, 1975

A fényképeket 2006 nyarán készítettem

Déryné is énekelt itt

Pécs, Jókai tér 6. Elefántos ház




 


A régen Fischmarktnak, azaz Halpiacnak nevezett téren álló egyemeletes, klasszicizáló épület magva már a 18. században létezett. 1799-ben egy Scheckenberger Ferenc nevű vendéglős vásárolta meg s kibővítve vendéglővé alakította. Később fia tovább alakította és bővítette: emeletén egy nagy, boltozatos "szálát", azaz nagytermet építtetett, amelyet felszerelt színjátszásra is alkalmas berendezésekkel.



Ekkoriban kezdtek egyre-másra jelentkezni Pécsett a magyar vándorszínészek (korábban inkább a német nyelvű színjátszás volt jellemző a városban). 1820-ban a Kilényi Dávid vezette Székesfehérvári Nemzeti Színjátszó Társaság érkezett Pécsre baranyai nemesek invitálására. A társulat tagjaként játszott itt
Szathmáry Pap Károly rajza (1834). Forrás: wiki
1821/22 telén az akkor még pályája elején járó Déryné Széppataki Róza. Az énekkarral és segédszemélyzettel együtt mintegy harminc fős társulat az előkelőbb pécsi polgárok vendégszeretetét élvezte az idény három hónapja alatt. Ezért szállásuk gyakran változott. Játszóhelyük sem volt állandó: többnyire nagyobb fogadók, kávéházak száláiban tartották előadásaikat, de legtöbbször azért itt, a Jókai téren ma is álló épületben. Déryné akkoriban túlnyomórészt prózai szerepeket játszott; operaénekesi pályája később, elsősorban Kolozsváron bontakozott ki. De páratlan sikersorozatát már Pécsen megelőlegezte, amikor főszerepeket énekelt Schink: Aranyidő és Schikaneder: A csörgő sipka című daljátékaiban. Déryné, mint Emlékezéseiben is megírta, nagyon jól érezte magát a városban:
Elmentünk Pécsre. Ott csakugyan mindnyájan jobb szerettük tölteni a telet, ott igen műértő közönség volt, mely igen szeretett színházba járni és sok muzsikaértő volt. Adhattunk nagyobbszerű daljátékot. Itt elememben voltam. Több úri házzal csakhamar megismerkedtem, mindenütt volt zongora. Mindenütt énekléssel töltöttük az időt.
Déryné a Pesti Magyar Színházhoz való szerződéséig még két évtizedig járta az országot, de Pécsre többé nem volt alkalma visszatérni. 

Az 1950-es években így képzelték el Dérynét...




A színielőadások mellett hangversenyeket és fényes bálokat is tartottak az épület nagytermében. A szép napoknak azonban hamarosan vége szakadt...

Forrás: wiki
1838-tól már a Hattyú vendéglő (Pécs, Király utca 15.) is befogadta az úri körökben továbbra is divatos német színészek mellett a magyar vándorszínészeket. 1839-ben állandó színház nyílt a Mária utcában, így Scheckenberger szálája és kávéháza kezdett veszíteni népszerűségéből és már csak szerényebb polgári vigasságokat tartottak benne. A tulajdonos viszont nagy lábon élt, és amikor kezdtek összecsapni feje felett a hullámok, adósságai kiegyenlítésére elsikkasztotta a gondjaira bízott árvapénztár pénzét. Házát elárverezték, őt magát vasra verve vitték a városháza börtönébe. Az új tulajdonos tovább bővítette az épületet és a földszinten megnyitotta a Fekete Elefánthoz címzett vegyeskereskedést, melynek cégére ma is látható a ház északnyugati sarkán.

Az elefántos házat - a tömbjéhez tartozó épületekkel (Széchenyi tér 7. és 8., a Hoitsy- és a Piatsek-ház, valamint a Jókai tér 4.) együtt - az 1970-es évek végétől teljesen felújították, melynek során kiszabadították és rekonstruálták az egykori emeleti szálát is.

Források:

Csorba Csaba: Pécs. Bp. Panoráma, 1983
Levárdy Ferenc - Kistelegdi István: Az "Elefántos Ház" épülettömbje. /Tájak, Korok, Múzeumok Kiskönyvtára 322./ Bp. TKM Egyesület, 1988
Nádor Tamás: Pécs zenei krónikája. Pécs, Pro Pannonia, 1995
Márfi Attila: Déryné vendégjátéka Pécsett. = Honismeret 1997. 5.
Déryné Széppataki Róza: Déryné emlékezései. Bp. Szépirodalmi Kiadó, 1955. I. kötet 356-357. p.

A "kataliszt" jelzésű fényképet 2007 nyarán készítettem

Itt született Liszt első magyar darabja

Mecseknádasd, Liszt Ferenc utca 75.

 

A barokk stílusú épület egykor püspöki nyári kastély volt. 1770 körül épült Klimó György pécsi püspök rendeletére a Mecsek keleti kapujában vadregényes helyen fekvő, akkor Nádasdnak nevezett középkori eredetű faluban.

Forrás: www.muemlekem.hu

Az épület zenetörténeti nevezetessége, hogy falai között két ízben megfordult Liszt Ferenc, sőt, egy kis magyar nyelvű kórusművet is komponált itt.

Először 35 éves korában, 1846. október 24-én járt itt. Ekkoriban zajlott második hazai koncertkörútja. Szekszárdi hangversenyén pécsi muzsikusok keresték fel és és kérték, hogy Pécset is ejtse útba egy koncert erejéig. Liszt beleegyezett, és a társaság, útban Szekszárdról Pécsre Scitovszky pécsi püspök jóvoltából ebben a kastélyban töltötte az éjszakát. Liszt társaságában volt szekszárdi barátja, báró Augusz Antal, valamint Petrichevich Horváth Lázár, aki a Honderű szerkesztőjeként kísérte Lisztet magyarországi látogatásán, s az eseményekről részletes tudósításokban számolt be lapja hasábjain.

Nádasdra megérkezve a pécsi dalosok rögtönzött hangversennyel kedveskedtek Lisztnek, de megjegyezték, hogy sajnos csak németül tudnak énekelni, mert nem léteznek magyar nyelvű kórusművek. Liszt még a vacsora alatt komponált számukra egy kis darabot a Petrichevich Horváth által kiválasztott versre, mely a szekszárdi Garay János: A patakcsa [kis patak, patakocska] című költeménye volt. Az énekes kvartett a kéziratból rögtön meg is tanulta és el is énekelte Lisztnek ezt az első magyar nyelvű művét. Erről további részleteket EBBEN a remek blogbejegyzésben olvashatunk, sőt, a sajnos elveszett eredeti kézirat másolatát meg is tekinthetjük.
E szép este másnapján Liszt és társasága négyesfogaton Pécsre utazott, ahol két hangversenyt adott (lásd ITT és ITT).

Liszt második nádasdi látogatására majdnem két és fél évtized múlva, 1870. szeptember 21-én került sor. Ekkor is Szekszárdról érkezett ide, ahol már jó ideje az Augusz-ház vendége volt. Augusz Antal a szekszárdi újvárosi templom felszentelésének ügyében jött Kovács Zsigmond akkori pécsi püspökhöz a kastélyba s Liszt elkísérte barátját. Nádasdon a püspök társaságában találták Horváth Boldizsár igazságügyminisztert, a haladó szellemű és kiváló szónoki képességeiről ismert államférfit. Legány Dezső zenetörténész így írta le az est megható momentumát:

Ebéd alatt kérdi tőle [Liszttől] a miniszter, érti-e még a hazai nyelvet. Azt válaszolja, hogy beszélni csak zongorán tud magyarul, de a szót meglehetősen érti. Erre a miniszter poharat emel és néhány bevezető szó után felköszöntőképpen kívülről és végig elszavalja Vörösmarty szép ódáját, melyet a költő 1840-ben intézett Liszthez. Hatása rendkívüli: Liszt szenvedélyesen megöleli őt.





Csak zongorázni nem tudott viszonzásul hangszer hiányában...

1956. október 21-én (!) az akkor általános iskolaként működő épületben Liszt születési évfordulójának előestéjén felavatták Gebauer Ernő festőművész freskóját, amely a kórusmű születését ábrázolta (mára az alkotás megsemmisült), valamint a külső homlokzaton a Liszt itteni tartózkodásait megörökítő emléktáblát:


E házban éjszakázott
LISZT FERENC
a világhírű magyar zeneköltő
Szekszárdról Pécsre utaztában
1846. október 24-én.
Ekkor írta férfikarénekét
Garay Jánosnak "A pataknál" című versére.
Ez volt első szerzeménye magyar szövegre.
1870. szeptember 21-én ide újból visszatért.
1956. okt. 21.

Az emléktábla mellett Liszt alakját az épület előtt Varga Imre 1980. október 19-én felavatott mellszobra idézi a mai látogatónak:




Maga az egykor szebb napokat látott kastély évek óta lakatlanul áll és mára teljesen leromlott állapotba került. Igaz, a fényképek jó egy évtizeddel ezelőttiek, de utánanézve az épület mai állapotának, sajnos azóta inkább csak rosszabb a helyzet...

Forrás: fenysugar76.blog.xfree.hu


Források:

Nádor Tamás: Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán és Pécs-Baranya. Pécs, Baranya Megyei Művelődési Központ, 1986
Nádor Tamás: Liszt Ferenc életének krónikája. Bp. Zeneműkiadó, 1975
Legány Dezső: Liszt Ferenc Magyarországon 1869-1873. Bp. Zeneműkiadó, 1976
Csekey István: Liszt Ferenc Baranyában. Pécs, TIT, 1956
Látnivalók Pécsett és Baranyában. Miskolc, Well-Press, 1998

A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2002 nyarán készítettem