Kataliszt bakancslistája

2016. október 5., szerda

A horpácsi kastély zenei emlékei 2. Liszt Ferenc

Sopronhorpács, Fő utca 2. Széchényi-kastély





Folytassuk a horpácsi Széchényi-kastély zenetörténetét. Az első rész főszereplője a sokoldalú Mátray Gábor volt, akit az első magyar zenetörténésznek is mondhatunk.

Ma időben egy nemzedéket lépünk előre:

Az 1870-es években, amikor Széchényi Imre (Széchényi Lajos fia, Széchenyi István unokaöccse), a későbbi berlini nagykövet volt Horpács ura, LISZT FERENC többször járt vendégként a kastélyban.



Liszt az 1870-es évek elején barátkozott össze a zenekedvelő, komponálással is próbálkozó Széchényi Imrével (a gróf egy magyar indulóját zongorára is feldolgozta). Az akkor hatvanas éveiben járó zeneszerző három alkalommal töltött el néhány hetet itt: 1870 elején, 1872 őszén és 1874 januárjában.

Első, 1870 januárjában lezajlott vendégeskedéséről barátjának, Augusz Antalnak január 17-én írt leveléből értesülhetünk:

Horpácsi nyaralásom valószínűleg meghosszabbodik február elejéig. Mihálovics velem érkezett oda csütörtökön, és Apponyi Albert tegnap csatlakozott hozzám, teljesen férfiak között vagyunk. [...] A ház nagyon kellemes és kényelmesen van berendezve. Csaknem úgy, mint Szekszárdon, itt megtalálom a saját "bölcsek kövét", a nyugalmat.

Ebben társai Michalovich Ödön zeneszerző, későbbi zeneakadémiai tanár és igazgató, valamint a politikus Apponyi Albert voltak.

Második látogatása két hétig tartott. Eredetileg kevesebb időt tervezett, de kivárta, milyen méreteket ölt az országban felbukkant kolera, amely ekkor már Pesten is szedte áldozatait. Egy hét után Michalovich Ödön is Horpácsra érkezett, s másnap vele és Imre gróffal Liszt elutazott közeli szülőfalujába, Doborjánba (ma Raiding, Ausztria).

Legközelebb 1874. elején látogatott Liszt a kastélyba, miután jótékony célú hangversenyt adott Bécsben. Az ekkor eltöltött négy hétről Legány Dezső: Liszt Ferenc Magyarországon 1874-1886 című könyvében a következőket olvashatjuk - benne megfesti a környezetet is, ahogyan Liszt érzékelhette:

Jan. 15-én, szellemileg nagyon fáradtan, de külsőleg jó színben megérkezik tehát Horpácsra, Széchényi Imre gróf kastélyába.
Régi, kicsi falu, fele úton Sopron és Kőszeg közt, és csak 20 km-re Liszt szülőfalujától. Kizárólag magyarok lakják. Temploma román stílű, akkor talán 700 éves. Valaha a legszebbek egyike lehetett az országban. Évszázados kastély a falu szélén. Mellette, akárcsak egy közepes erdő, akkora botanikus park. Szokatlan cserjék közt különleges fái örökzölden vagy a téltől megkopasztva, sudár magasságból vagy óriásoknak széttárt ágaikkal susognak álmot, szűrik a levegőt a téltől megkopasztva, ezüstös kékre. És csend van, a végtelen kezdete.
Aztán a végtelen kicsit benépesül. Michalovich Liszttel együtt érkezik - Széchényi Imre gróf fogadja őket. [...] Európát járt ember. Kastélya elegánsan berendezett, kényelembe ringat. Három nap múlva megjön Apponyi, pár nappal később a bájos háziasszony, nyomában a fivér, Széchényi Dénes feleségestől, Pozsonyból. A kastély békéjét egyikük sem veri föl. A napok egyformán peregnek. Mélyen lélegzik a park, rajta túl az erdő, de Lisztet nem ölelheti magába; idegenkedik a sétáktól, főleg télen. A bölcsek kövét: a nyugalmat a falak között találja meg. Minden reggel misén van. Egy nagy műveltségű pap celebrálja, alig látó szemekkel, törékeny egészséggel. Ebédnél találkozik Liszt a többiekkel, majd újra a vacsoránál, amit este 7-kor szolgálnak fel. Utána kis zene következik a szalonban; rendszerint Michalovich vagy Széchényi grófné a négykezes társa. Nagyszerű élet ez neki. Emberek között van és mégis bármikor egyedül. Kottát ír és gondolkodik. [...] Kéznél van Jókai balladája, A holt költő szerelme az ismeretlen harctéri sírjából kikelő és oda visszaszálló nagy költőről, Petőfiről. Nagy buzgalommal dolgozik a melodrámán, még Horpácson elkészül vele. [...] Zeneszerzésen, revideáláson kívül elvonultságában végre könnyíthet elmaradt írásbeli válaszai nyűgén. Akire a legtöbbet gondol horpácsi magányából: Sayn-Wittgenstein Carolyne hercegné Rómában. [...] Neki írja Liszt Horpácsról legtöbb levelét.

Ezt láttam a déli teraszról - nyáron


Közben Liszt elfogadott egy meghívást, hogy újra koncertet adjon Sopronban, abban a városban, ahol csodagyermekként életében először lépett közönség elé. A hangversenyre Sopronba utazott Franz Lenbach, a híres festő, aki a társasággal tartott a horpácsi kastélyba, s vázlatrajzot készített Liszt környezetéről. A Horpácson összemelegedett kis társaság tagjai számára Liszt tréfás beceneveket talált ki, szolmizációs hangokról elnevezve őket (Széchényi grófnőt például "Donna Sol"-nak...).

Egy kínos epizód azonban megzavarta a pihenés heteit. A weimari Hortense Voigt - egy egzaltált hölgy - éveken keresztül Liszt menyasszonyaként aposztrofálta magát, s 1874 januárjában négy napig ostromolta a horpácsi kastélyt abban a reményben, hogy egy pillantást vethet bálványára. Széchényi gróf kénytelen volt hivatalosan kitiltatni a nőt a környékről...

A Széchényi család sokáig nagy kegyelettel őrizte a zongorát, amelyen Liszt ott tartózkodása idején játszott. Látható volt a kastélyban Joseph Kriehuber 1846-ból származó rajza, amelyen a művész Lisztet baráti körben ábrázolta, valamint Lenbach itt készült ceruzarajza. Mindezen emlékeknek a második világháborúban nyomuk veszett.

Az épület park felőli homlokzatán 1979-ben emléktáblát helyezett el a Liszt Ferenc Társaság soproni csoportja: 




LISZT FERENC
EBBEN AZ EGYKORI SZÉCHENYI-KASTÉLYBAN
NYUGALMAS HETEKET TÖLTÖTT
1872-1874-BEN.
ITT ALKOTTA
PETŐFI EMLÉKÉRE, JÓKAI SZÖVEGÉRE
"A HOLT KÖLTŐ SZERELME" MELODRÁMÁT.
                                                     LISZT FERENC TÁRSASÁG
                                                       SOPRONI CSOPORTJA 
                                                                   1979.


A műemlékű besorolású kastély hosszú évek óta gazdátlan és meglehetősen leromlott állapotba került. Berendezési tárgyait a második világháború alatt széthordták. Parkja is megsínylette a háborút és az utána következő időket, mára jóval kisebb kiterjedésű. Szerencsére időközben természetvédelmi területté nyilvánították. Viszonylag friss információ, hogy az épület bekerült a Forster Nemzeti Kastélyprogramba - kérdés, hogy mikor lesz ennek látható nyoma. Viszont szigorúan őrzik, parkja sem látogatható. Én még 2005-ben jártam ott: a kastélyt magát akkor is csak kívülről láthattam, de legalább láthattam és kicsit sétálgathattam a déli oldal teraszán...

Befejezésül hallgassuk meg a horpácsi kastélyban komponált melodrámát:






Források:

Legány Dezső: Liszt Ferenc Magyarországon, 1869-1873. Bp. Zeneműkiadó, 1976
Legány Dezső: Liszt Ferenc Magyarországon, 1874-1886. Bp. Zeneműkiadó, 1986
Walker, Alan: Liszt Ferenc 3. Az utolsó évek 1861-1886. Bp. Ed. Musica, 2003
Nádor Tamás: Liszt Ferenc életének krónikája. Bp. Zeneműkiadó, 1975
Liszt Ferenc levelei (Forrásközlés). = Tanulmányok. Szerk. Dobos Gyula. Szekszárd, Tolna Megyei Önkormányzat Levéltára, 1997 /Tolna megyei levéltári füzetek 6./
Énekes Kálmán: A  sopronhorpácsi kastély = Soproni Szemle 1938. 5-6.
Nagy Alpár: Liszt Ferenc sopronhorpácsi emlékei. = Kisalföld 1978. 08. 16.
Nagy Alpár: Liszt-emléktábla avatása Sopronhorpácson. = Soproni Szemle 1980. 4.
Raics István: Liszt-emléktábla Sopronhorpácson. = Muzsika 1980. 8.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése