Kataliszt bakancslistája

2016. november 28., hétfő

Márványmenyasszony

Budapest I. Márvány utca 6.





Régi földszintes, jellegzetesen budai ház. Kívülről szemlélve alig sejthető, mit is rejt, ám a benne lévő MÁRVÁNYMENYASSZONY ÉTTEREM története a 18. század végéig vezethető vissza

Forrás: etteremkereso.net



Forrás: openmindedteenager
Forrás: helyszinonline.hu

Nevét nagy valószínűséggel a Zampa, avagy a márványmenyasszony című francia operáról kapta, ugyanis előadása után itt jöttek össze a szereplők egy kis mulatságra. Az opera nagy sikere után a cégtáblát a darabban néma szereplőként megírt megelevenedő szoborról festették meg, aki a pokolba rántja le hűtlen szerelmesét, a kalózvezér Zampát.

Ferdinand Hérold Párizsban 1831-ben bemutatott műve a korai
Lendvay Márton mint Zampa
magyar operajátszás egyik sikerdarabja volt. Már 1836-ban előadták a Várszínházban, Zampa szerepében a kor férfiideáljával, Lendvay Mártonnal, aki all-round művész volt, a prózai és az operaszínpadon egyaránt kiemelkedő alakításokat nyújtott. Az előadásról fennmaradt plakát a szobor, pontosabban "Manfrédi Bianka emlékoszlopa" alakítóját sajnos nem nevezte meg. Talán e premier kapcsán történt az étterem elnevezése. Aztán a darab átkerült a következő évben megnyílt Pesti Magyar Színház, a későbbi Nemzeti Színház repertoárjába - ott is Lendvay Márton volt a címszereplő.


Igaz, van más legenda is a név eredetéről. Mint A vendéglátás emlékei című, Gundel Imre és Harmath Judit által jegyzett kitűnő könyvben olvasható, az eredeti cégtáblája festménye a vendéglős hófehér arcú lányát ábrázolta fehér ruhában, fátyollal, aki állítólag megvakult, vagy mások szerint süketnéma volt, s emiatt "márványkebellel" mondott le vőlegényéről...

1896-ban a vendéglő akkori tulajdonosa, Wagner Vilmos szobrot készíttetett a márványmenyasszonyról, melyet kis ünnepség keretében állítottak fel. Ez az a szobor lehetett, amelyről ma egy bekeretezett fénykép szemlélhető meg az étteremben:



Ma is áll a kerthelyiségben egy márványmenyasszony-szobor - sajnos, a Köztérkép, minden magyar szobrok nyilvántartója és dokumentálója még nem fedezte fel, így nem tudok róla semmit, de meg tudom mutatni:




Sőt, van egy újabb, dekoratív szobor is:



Seregi József munkája lehet, mert egy rokona (vagy másolata?) látható a főváros más pontján is épületdíszként.

A Márványmenyasszonyban sok jeles vendég megfordult az idők során. A hagyomány szerint esküvője után a Krisztinavárosi plébániatemplomból ide vonult násznépével Széchenyi István. Az 1920-as, 1930-as években gyakran itt vacsoráztak a közeli Budai Színkör művészei, Honthy Hanna és kollégái, de gyakran volt vendég Móricz Zsigmond és Kosztolányi Dezső is.

A régi földszintes ház bolthajtásos kapubejárójával, árnyas kerthelyiségével, borospincéjével a későbbi átalakítások ellenére is őrzi a régi, gesztenyefás budai vendéglők hangulatát.

Végül hallgassuk meg a márványmenyasszony-opera nyitányát:





Források:

Gundel Imre - Harmath Judit: A vendéglátás emlékei. Bp. Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1979
Saly Noémi: A Krisztinaváros és a Philadelphia. = Budapesti Negyed 1996. 2-3.
Németh Amadé: Operaritkaságok. Bp. Zeneműkiadó, 1984
200 éve született id. Lendvay Márton 

A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2008-ban készítettem 

2016. november 20., vasárnap

Amikor a földbirtokos díszletet festett

Székesfehérvár, Szent István tér 5. Bajzáth-ház





Az ún. Bajzáth- vagy Pappenheim-ház copf stílusú, 1790 körül épült. Félköríves, kőkeretes kapujának zárókövében rozetta látható.




Az 1800-as évek első negyedében pészaki Bajzáth György (1791-1869) földbirtokos, megyei aljegyző tulajdonában állt. A lelkes színházpártoló Bajzáthnak nagy része volt abban, hogy 1818-ban a megye védnökségében létrejöhetett Székesfehérvár első állandó magyar színtársulata, akik a Pelikán-fogadó színpadán játszottak. Ennek érdekében lakóházában ingyen szállást adott a színészeknek. Így nagy valószínűséggel 1821/22-ben, amikor a társulat állandó szerződött tagja volt, itt lakott Déryné Széppataki Róza, Kántorné és mások. Bajzáth a színházban önként elvállalta a "dekorációk igazgatója" posztját. Szilágyi Pál, a társulat tagja, Kelemen László unokaöccse, nagyhírű magyar színészcsalád megalapítója így jellemezte Bajzáth Györgyöt Egy nagyapa regéi unokájának címmel folytatásokban megjelent emlékezéseiben:

A társulat alkalmazásában...

... volt egy díszítő, de a fődíszítőséget a megye főjegyzője, Bajzáth (több falu birtokosa) vállalta el és meg is vallom, ily nagy urat oly szenvedéllyel nem láttam dolgozni, mint őt; sokszor úgy nézett ki, mint egy kis ördög, összecibálva, tele porral és pókhálóval, de ki is tett magáért, oly díszítményeket állított elő, [...] méltán megbámulhatta mindenki.
Emléktáblát még nem állítottak az épületen, így ezzel a poszttal emlékezzünk a magyar színjátszást támogató, még díszletet festeni is örömmel hajlandó földbirtokosra.

Források:

Fitz Jenő: Székesfehérvár. Bp. Képzőművészeti Alap, 1957
Cenner Mihály: Magyar színészet Székesfehérvárott és Fejér megyében. Székesfehérvár, 1972
Antalffy Gyula: Reformkori magyar városrajzok. Bp. Panoráma, 1982

A fényképet 2011 nyarán készítettem

2016. november 19., szombat

Színház a Pelikán-udvarban

Székesfehérvár, Kossuth Lajos utca 15. Pelikán-udvar




A 17. század végéről származó egyemeletes lakóház mai, copf stílusú homlokzatát több átalakítás után a 18. század második felében kapta. Félköríves kapuja zárókövében az 1756-os évszám és az IGS monogram olvasható. 



Udvari része különösen szép: déli szárnya kétemeletes, az udvar felé nyitott tornácokkal, míg az északi egyemeletes, hosszában végignyúló félköríves tornácokkal.


A 19. század elején a ház utcai földszinti helyiségeit a Pelikánhoz címzett vendégfogadó foglalta el. Udvari részén emelkedett a színházterem, amelynek egyik végében a karzat, a másikon a színpad, a zsinórpadlás és az öltözők kaptak helyet. Sajnos sem rajz, sem felmérés nem maradt róla fenn az utókornak.

Ürményi József, Fejér vármegye alispánja elismerőleg írt a játszóhelyről:

A színházat igen színesnek találtam, jól van világítva, erős fénylámpával a közepén, mint a pesti vagy a budai színház, a zenekar 16 tagból áll, a ruhatár pedig nagyszerűbb, mint Pesten.

Az 1790-től egészen 1873-ig működő kis színház jelentősége kezdettől fogva túlnőtt a vidéki város méretein, s az egész magyar színházművészet történetének fontos fejezetét jelenti.

A 18. század elején a város lakosságának nagy része német ajkú volt, ezzel magyarázható, hogy Fehérváron előbb játszottak német hivatásos színészek, mint magyarok. Egy színlap tanúsága szerint Gabriel Karner társulata Weber: Oberon című operáját adta itt elő. Ferdinand Kübler német színigazgató 1813 októberétől játszott a Pelikán színházában társulatával, engedélykérő folyamodványa szerint repertoárjukon drámák és operák egyaránt szerepeltek.
De már 1811-ben megjelent a városban a győri Kuntz Kristóf és társulata, akiknek műsorán az előadásra szánt 52 darab között 20 opera szerepelt.

A fehérvári színjátszás szempontjából döntő jelentőségű eseményre 1813 őszén került sor. A Pesti Magyar Theatrumi Társaság érkezett vendégszereplésre - hogy kitöltsék az időt, amíg új pesti játszóhelyüket, a Rondellát előadásokra alkalmassá teszik. Az akkor még csak rövid múltra visszatekintő együttes máris igen jó erőkből állt: itt játszott a pályája elején járó Déryné Széppataki Róza (aki később állandó tagja lett az öt év múlva megalakult fehérvári önálló társulatnak), férje, Déry István, Murányi Zsigmond a feleségével és mások.
Az első sikeres vendégjátékot több is követte. 1814-ben néhány megszakítással huzamosabb ideig tartózkodtak itt, s a prózai előadások mellett egy ún. quodlibet-et is előadtak, amely vegyes énekes, zenés, szavalati est volt. Ekkoriban történt, hogy Pesten határozatot hoztak a Rondella lebontásáról, s a társulat otthontalanná vált. Miskolc városa fogadta be őket, ahol a megye állandó színház építését határozta el. Példájukra Fejér megye is állandó színtársulatot hozott létre 1818-ban. A Pelikán tulajdonosa ingyen adta a termet, Bajzáth György földbirtokos, megyei aljegyző pedig fehérvári palotájában (ma Szent István tér 5.) ingyen szállást bocsátott a színészek rendelkezésére. A társulat ekkor operákat még nem játszott, zenés darabokat, quodlibet-szerű összeállításokat viszont bemutattak. Kitűnő zenei vezetőt szerződtettek Hanner Makár, a székesegyház karnagya személyében. A prózai repertoár hamarosan Kisfaludy Károly nagy sikert aratott darabjaival bővült, aki valóságos házi-szerzőjévé vált a fehérváriaknak. A társulat több próbálkozás után, 1821-ben nyerte meg állandó tagjául Dérynét. Szerződtetése után megnőtt a zenés előadások száma. Teljes operákat azonban még mindig nem tudtak adni: bár a zenekar jó volt, hiányzott a megfelelő énekes személyzet. Emiatt ő, aki korábban Pest-Budához, Pozsonyhoz, élénk forgalmú nagyvárosokhoz szokott, nem érezte magát jól itt, s visszatért régi társulatához Miskolcra. De még Fehérvárról indult 1822 március végén Pestre, hogy megmentse a magyar színészet becsületét. a Wiener Blatt újságban a magyar színészeket ócsárló cikkre válaszul minden próbalehetőség nélkül fellépést vállalt az anyagi támogatásokban nem szűkölködő Pesti Német Színházban. Hatalmas diadalt aratott, s ezzel megmentette a magyar színészet becsületét...
Elszerződése után vendégszereplésekre azért még visszatért, s 1827-ben a kolozsvári társulattal végre operaszerepben is bemutatkozhatott a Pelikán fogadó színpadán.

Ekkorra azonban már megszűnt a fehérvári társulat, mivel a megye beszüntette anyagi támogatását. Így a fogadó színházterme ismét különböző vendég-társulatok előadásainak adott helyet, melyek között továbbra is akadtak zenés darabok. 1842/43-ban például a Szabó József és Török Benjámin által vezetett társulat tagjaként többször fellépett itt a francia származású De Caux Mimi.

Soha tökéletesebb női alakot nem lehet elképzelni... az arca örök mosolygásra gömbölyült; termete magas, ruganyos, karcsú, telt idomokkal. Hangja csengő, mély regiszterű -

- írta az énekesnőről Jókai. A fehérvári ifjúság valósággal lelkesedett érte. A társulatnak ekkoriban Petőfi Sándor is tagja volt,
Barabás Mikós: De Caux Mimi (budapestaukcio.hu)
Borostyán néven, s állítólag gyöngéd szálak fűzték a szép énekesnőhöz... Mimi egy év múlva már Pesten lépett fel, később Berlinben, Párizsban és Londonban aratott sikereket. 1849 után vagyona jelentékeny részét az Aradon, Olmützben és Kufsteinben raboskodó mártírok javára fordította - ez annak fényében különösen érdekes, hogy nagyapja annak idején a forradalmi Franciaországból menekült Magyarországra...

1860 őszén Szigeti Imre társulatának tagjaként játszott itt egy tíz éves kislány, Kölesi Lujza, akiből aztán Blaha Lujza néven a Nemzet csalogánya vált.

Az első operettek 1863-ban hangzottak fel a Pelikán színpadán Szuper Károly társulatának előadásában (Offenbach: Eljegyzés lámpafénynél és Dajka); a műfaj hamarosan közkedveltté vált.

A színházteremben már az 1800-as évek első negyedében hangversenyeket is tartottak. Hanner Makár (1777-1827), a püspöki székesegyház karnagya, aki az 1818-ban létrejött önálló székesfehérvári színtársulat első időszakában a színház karmestereként is működött, műkedvelőkkel és helyi katonazenészekkel kiegészítve a színház muzsikusait, a közönség ilyen igényeit is kielégítette. Önálló koncertek, mint például Haydn: Teremtés című oratóriumának előadása (1820) mellett felvonásszünetekben is gyakran hangzottak fel kisebb, hangversenyszerű betétek.
A helyi erőkkel rendezett koncertek mellett a 19. század magyar zeneművészetének olyan nagyságai is felléptek itt, mint Reményi Ede és Hollósy Kornélia.

Az 1830-as évek végén renovált, s később is több javításon átesett színházterem állapota az 1860-as évekre nagyon leromlott, s 1873. augusztus 20-án összedőlt. Ekkor szerencsére már folyt az új - a mai - színház építése, amely 1874. augusztus 22-én nyílt meg.

Ma az épületben a Vörösmarty Színház Pelikán Kamaraszínháza működik, ami egy 90 nézőt befogadó hangulatos játszóhely, míg az udvar a Nyári Színház előadásainak ad helyet.

Az utca felőli homlokzaton emléktábla örökíti meg a színháztörténeti múltat:








Források:

Czellár Katalin - Somorjai Ferenc: Magyarország. Bp. Panoráma, 1998
Fitz Jenő: Székesfehérvár. Bp. Képzőművészeti Alap, 1957
Antalffy Gyula: Reformkori magyar városrajzok. Bp. Panoráma, 1982
Bárdos Kornél: Székesfehérvár zenéje, 1688-1892. Bp. Akadémiai Kiadó, 1993
Cenner Mihály: Magyar színészet Székesfehérvárott és Fejér megyében. Székesfehérvár, 1972
Fekete Sándor: Petőfi, a vándorszínész. Bp. Akadémiai Kiadó, 1969
www.vörösmartyszinhaz.hu

A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2011 nyarán készítettem  

2016. november 17., csütörtök

Itt volt kisfiú Reményi Ede

Eger, Dobó István tér 8.



A városközpontban az Eger patak hídján átkelve a Vár alá, a nem hivatalosan "kis Dobó tér"-nek nevezett városrészbe jutunk. Közvetlenül a hídnál áll a hangulatos régi, bár műemlékként nem nyilvántartott lakóház.

Forrás: googlemaps


Falán emléktábla jelzi, hogy 1836/37-ben, elemi iskolás gyermekként itt lakott REMÉNYI EDE, korának világszerte ismert magyar hegedűművésze.

Forrás: beszélőutcanevek.ektf.hu

Reményi - eredetileg Hoffmann Ede - 1828. január 17-én Miskolcon született. Nem sokkal később apja, Hoffmann Henrik aranyműves népes családjával Egerbe költözött, ahol ékszerüzletet nyitott.

Barabás Miklós festménye a fiatal Reményi Edéről (forrás: csokantikvitas.hu)

A kisfiú zenei tehetségét egy egri székesegyházi muzsikus - Bárdos Kornél szerint orgonista - vette észre, s kezdte először tanítani. Nagynevű rokonáról összeállított életrajzában unokaöccse, Reményi Ferenc így írt:

Ede [...] 1838-tól kezdve a ciszterciták gimnáziumába járt, és tanulmányaiban kitűnt Csakhamar feltűnt zenei tehetsége is, midőn Bartman József az alig 8 éves fiút a hegedűjátékban kezdte oktatni. Így aztán 15 éves korában művészi pályára szánták. Akkoriban az egri érsek Pyrker János László volt, e nagyműveltségű, költői tehetségű [...] főpap, ki a művészeteket és tudományokat buzgón pártolta. Az érsek saját szalonjában is többször hallván játszani a gyermek hegedűst,  pártfogásával lehetővé tette, hogy Reményi Ede 1843-ban a bécsi Conservatóriumba jusson. Pesten akkor még nem volt magasabb színvonalú zenepedagógiai intézet. Bécsben a jóhírű Böhm József keze alá került [...]

Reményi később is visszatért Egerbe. Még konzervatóriumi növendékként tartotta a városban első hangversenyét. A szabadságharcban való részvétele miatt az 1850-es években emigrációban élt: többek között Liszt Ferenc weimari zenekarának volt koncertmestere, majd Londonban a királynő megbecsült hegedűművésze lett. Miután 1860-ban amnesztiát kapott, hazatért Magyarországra, s további, fellépéssel egybekötött látogatásokat tett gyermekkora városában. Még az 1890-es évek elején is adott itt koncertet.


Források:

Szecskó Károly: A hegedű virtuóza volt. Reményi Ede Egerben. = Honismeret 1986.4.
Reményi Ferenc: Reményi Ede életrajza. = Miskolci Szemle 1928. okt.-dec.
Bárdos Kornél: Eger zenéje, 1667-1887. Bp. Akadémiai Kiadó, 1987

2016. november 10., csütörtök

Itt született a "magyar trubadúr"

Eger, Dobó István tér 1.





A modern szupermarket helyén 1969-ig NYIZSNYAI GUSZTÁV (1829-1882) dalköltő szülőháza állt. 1942-ben emléktáblával jelölték meg. Amikor az áruház építése miatt több környékbeli házzal együtt lebontották, a táblát a Dobó István Vármúzeum Történeti Gyűjteményében helyezték el.


A szülőház helye ma (googlemaps)


A szülőház négyszögű, zárt udvaros, egyemeletes, sarokerkélyes, barokk polgár- és kereskedőház volt. A második világháború előtt a Hangya Szövetkezet működött benne. Sikerült fellelni egy 1942-ben készült képen, íme:


Forrás: beszélőutcanavek.ektf.hu


Az anyakönyv szerint 1829. október 12-én megkeresztelt, valószínűleg egy-két nappal korábban született muzsikus - nevét írják -i és -y végződéssel egyaránt - lengyel eredetű családból származott. Nagyapja a 18. században részt vett a
Nyizsnyay és a "hangora" (wikipedia)
lengyel nemesi felkelésben, s az orosz megtorlás elől menekült magyar földre; apját, Stephanus Nyizsnyánszkyt pedig már csak gombkötő kisiparosnak mondta az anyakönyv. Gyermekéveit szülővárosában töltötte, ahol hamar kitűnt énekhangjával és tehetségével, s Pyrker János érsek taníttatta. Részt vett az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban. Az önkényuralom időszakában gitárjával, melyet hangorának nevezett, járta az országot, szép bariton hangján saját dalait énekelve. Ekkoriban született legtöbb szerzeménye, melyekben a hősi múltról, a nemzeti gyászról és a szerelemről énekelt, kiérdemelve a "magyar trubadúr" jelzőt. Mellette több hangszeren játszott: cimbalmon, fuvolán és remekül zongorázott. Később Makón, majd Nagykőrösön élt, végül Hódmezővásárhelyen állapodott meg. Hogy családját eltarthassa, hivatalnokként dolgozott, de mindenütt aktívan ténykedett a helyi zenei életben, első sorban mint dalárda-alapító karnagy. 


Egy dalát sikerült fellelni kedvenc videomegosztó portálunkon:


Források:

Csiffáry Gergely: Történelmi emlékhelyek Heves megyében. Eger, 1985
Béres Dezső: Nyizsnyay Gusztáv élete és munkássága. = A Hódmezővásárhelyi Szeremley Társaság évkönyve, 2016
Kapor Elemér: Mikor és hol született Nyizsnyai Gusztáv? = Népújság [Heves megye], 1982. 01. 17.
Hódmezővásárhelyi életrajzi lexikon

2016. november 6., vasárnap

Háry János kalandozásai Csákváron

Csákvár, Széchenyi utca 31.




A Széchenyi és a Bokréta utca sarkán álló földszintes, mára szépen helyreállított épületben volt egykor a Bozory-vendéglő.



Itt hozta színre a helyi Magyar Földműves Játékszín 1929. március 31-én Kodály Zoltán: Háry János című daljátékát.

Az előadás ötletét Varga Sándor református esperes vetette fel annak apropóján, hogy a daljáték librettójának írója, a két világháború közti első hagyományőrző mozgalom, a Gyöngyösbokréta "spiritus rectora" a csákvári születésű Paulini Béla volt.

Az 1929-es előadás szereplői


Az előadást később többször is megismételték a vendéglőben, amelynek zeneszerető tulajdonosa, Bozory Endre tanította be az énekszámokat; az előadást Csőváry Dezső evangélikus lelkész-tanító rendezte, s maga Paulini Béla is besegített tanácsaival. Zenekar természetesen nem volt, Bozory Endre egy szál hegedűn szolgáltatta a kíséretet, s a dalokat leegyszerűsítve, egy szólamban énekelték.

Az 1929. június 16-i előadást maga Kodály is megtekintette szerzőtársával, Paulini Bélával és Hevesi Sándorral, a Nemzeti Színház igazgatójával együtt. Ott volt velük az Operaház huszonhat tagja, köztük híres énekesek, rendezők és az akkor még korrepetitor Ferencsik János - akik az Operaházban mindössze három évvel korábban zajlott ősbemutató részesei voltak. Előadás végén viszonzásul Venczell Béla, Székely Mihály és Maleczky Oszkár énekszámokkal léptek fel a csákvári közönség előtt.

Kodálynak tetszett a paraszti előadás. Hevesi Sándor úgy nyilatkozott, hogy ez az előadás a legjobb és legérdekesebb, amit valaha parasztoktól látott. A Fejérmegyei Napló 1929. június 19-i számában így írt a produkcióról:

Dicséretére legyen a csákvári műkedvelőknek, nem kaptak lámpalázt, pedig tudták, hogy az ország legelső színháza igazgatójának, a darab szerzőinek és vagy egy tucat operaházi "kollégá"-juknak árgus szeme figyeli őket. Oly természetes közvetlenséggel mozogtak a színpadon, tősgyökeres magyar zamattal játszottak, bátran, hibátlanul énekeltek, hogy a fővárosi művészek lelkes tapsa spontán megnyilatkozás volt. [...] Sepsy János a címszerepben zamatos, jóvágású Háryt adott, élete párja, Takács Bözsi (Örzse) tűzrőlpattant leánytípus.

A július 27-i csákvári előadást a Magyar Rádió páratlan technikai bravúrral egyenes adásban közvetítette (ez volt első vidéki közvetítése), s a sikeres fogadtatás után a fővárosi közönség élőben is megnézhette: 1929 decemberében háromszor a Nemzeti Színházban, háromszor pedig a mai Hevesi Sándor téren, a Magyar Színházban játszották el a csákvári színjátszók, majd vidéki turnéra mentek az előadással.

Paulini Béla, és a Rádió két munkatársa (Hegedűs Tibor, K. Halász Gyula) a szereplők között


A faluban tovább élt a nevezetes előadás emléke. 1997-ben a Háry Jánost újra betanulták a  csákváriak, s a régi előadás fennmaradt dokumentumaiból, tárgyi emlékeiből kiállítást rendeztek.

Paulini Béla 2003. augusztus 20-án a község poszthumusz díszpolgára lett. Emlékezetére még 1982-ben szerény emléktáblát avattak az épület falán:


A Fejér megyei televízió szerencsére készített az előadásról egy remek összeállítást. Belőle még sokkal többet megtudhatunk a témáról, további fényképek kíséretében. Igazi kuriózum, hogy megszólaltatták az előadás utolsó élő szereplőjét, Mária Lujza alakítóját. Feltétlenül érdemes megnézni!



Források:

Kenyéri Kornélia: Háry János kalandozásai Csákváron. = Honismeret 1998. 1.
Háry Jánost játszották a csákvári műkedvelők, az Operaház tagjai tapsoltak. = Fejérmegyei Napló 1929. 06. 18.
Gábor Gina: Háry János újra színre lép Csákváron. = Fejér Megyei Hírlap 1997. 05. 17.

Köszönöm Ugrits Margit csákvári könyvtáros segítségét és a küldött fényképeket!