Kataliszt bakancslistája

2017. június 22., csütörtök

Wagner és Erkel a pesti kiskocsmában

Budapest V. Aranykéz utca




Valószínűleg már nem rekonstruálható, hogy mostani számozás szerint pontosan hol, de az 1800-as évek második felében volt az Aranykéz utcában egy szerény, "A Pipához" címzett kiskocsma.

Fabó Bertalan írt le Erkel Ferenc születésének centenáriumára kiadott emlékkönyvében egy kis sztorit, amiből kitűnik, hogy a Pipa Erkel egyik törzshelye volt. Próbák és előadások közötti időben többször megfordult ott más művészekkel együtt.
1863 júliusának vége felé, Richard Wagner első magyarországi látogatása idején történt, hogy rendes szokása szerint egy délután Erkel a
Stéger Ferenc
Pipában ült Stéger Ferenccel, a kitűnő tenoristával együtt, amikor hirtelen meglepte őket Wagner. Stéger látta meg őt az ablakon át.
"Mein Seel, da kommt ja der Richard" [Atyám, itt jön a Richard!] kiáltással felugrott, és a megtiszteltetésen csak csendesen mosolygó Erkellel együtt neki ajtót nyitottak. Érdemes hozzáfűzni, hogy Stéger volt az egyik szólistája a Vigadóban megrendezett Wagner-hangversenynek, ahol a szerző vezényletével a Kovácsdalt énekelte a Siegfried-ből és már a próbán elkápráztatta Wagnert. Ehhez képest azért biztosan nem volt ennyire pajtáskodó kapcsolatban a zeneszerzővel, talán csak viccből emlegette úgy, hogy "a Richard" :)

Hallgassuk meg mi is a Kovácsdalt:






Forrás:

Erkel Ferencz emlékkönyv. Szerk. Fabó Bertalan. Bp. Pátria, 1910

2017. június 17., szombat

Budavár zenéje 6. Nemzeti könyvtárunk

Budapest I. Szent György tér: Budavári Palota



 



A történeti áttekintés után egy ráadás: a Budavári Palotában található nemzeti könyvtárunk zenei vonatkozásai.

Előtte egy tartalomjegyzék a korábbi posztokról:

1. rész: A palota építéstörténete és a Mátyás király előtti időszak zenei élete

2. rész: Zenei élet Mátyás udvarában

3. rész: Mátyás után a Jagello-kor zenéje

4. rész: Haydn Budán 

5. rész: Záróakkordok 1867-től napjainkig, röviden




Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) 1985 óta a Budavári Palota F épületében, az ún. Krisztinavárosi szárnyban található.


A több, mint két évszázados intézmény megalapítása a hazafias érzésű, felvilágosult arisztokratának, Széchényi Ferenc grófnak (1754–1820) köszönhető, aki 1802. november 25-én nemzetünk pallérozására, anyai nyelvünk virágzására s hazánk történetének igaz ösmertetésére vezető útnak feltalálására nagycenki családi könyvtárát a nemzetnek ajándékozta. A könyvtárat a Helytartótanács már 1804-ben felruházta az úgynevezett kötelespéldány-joggal, amelynek értelmében a magyarországi nyomdák minden termékükből ingyenes példányokat tartoznak beszolgáltatni. A gyarapodást ajándékozás, hagyaték és vásárlás is elősegítette és segíti. Megalapítása óta nyilvános intézmény: anyagát — olvasótermi használattal — rendelkezésre bocsátja mindazoknak, akik művelődés, tanulás, vagy tudományos kutatás céljából keresik fel.
Mint internetes honlapján is olvasható, az OSZK a nemzet emlékezete, minden Magyarországon és az országhatárokon kívül élő magyar ember közös kincse, s egyszersmind az európai– és világkultúra szerves, azt színesítő, gazdagító része.

Zenei tárgyú dokumentumai elsősorban a SZÍNHÁZTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉS ZENEMŰTÁRban összpontosulnak, amely az épület VI. szintjén, az északi rész nyugati oldalán helyezkedik el. Ha az Oroszlános udvar felől lépünk az épületbe, rögtön az ötödik szinten vagyunk, így csak egy emelettel kell feljebb sétálnunk a fehér márvány díszlépcsőn.
 
A ZENEMŰTÁR az intézmény egyik legrégibb különgyűjteménye. Megalakulásának indítékát az adta, hogy 1904 és 1912 között a nemzeti könyvtárba került az 1893-ban elhunyt Erkel Ferenc hagyatéka. A könyvtár zenei dokumentumaiból 1924-ben Isoz Kálmán főkönyvtáros alakította ki a Zeneműtár különgyűjteményét. Az évtizedek múlásával a tár funkciói, elvégzendő feladatai folyamatosan bővültek, és mára a zeneművek valahai tára összetett feladatokat ellátó osztállyá lett, mely hagyományaira építve a harmadik évezred követelményeinek igyekszik megfelelni.
A törzsállomány zeneművekből, kéziratos és nyomtatott kottákból, illetve zenei tartalmú hangfelvételekből áll. Ezt egészítik ki a prózai hangfelvételek, a fényképek, a zenetörténeti, zeneelméleti tartalmú kéziratok, valamint a szerzői hagyatékok és a 6500 kötetes szakkönyvtár.
A Zeneműtár több, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő gyűjteményrészt mondhat magáénak. Ezek közül időben az első a Bártfai gyűjtemény. Az észak–magyarországi Bártfa város (ma Bardejov, Szlovák Köztársaság) Szent Egyed–templomának gazdag, kéziratokból és nyomtatványokból álló kottatára az 20. század első évtizedében került az OSZK-ba. A több mint hetven szólamkönyvből álló tár alapján a kutató átfogó képet alkothat a 16–17. századi Magyarország városi zeneéletéről.

A Bártfai Gyűjtemény két lapja


Kiemelkedő jelentőségű a Haydn–gyűjtemény. E dokumentumegyüttes az egyetemes zenetörténet klasszikusa, Joseph Haydn műveinek mintegy 100 eredeti kéziratát, azok korabeli másolatait és első kiadásait tartalmazza. Szorosan kötődik hozzá az Esterházy–archívum, amely a hercegi család levéltárából származó kottákból, iratokból, a Haydn személyéhez fűződő dokumentumokból illetve az Esterházy "Fényes" Miklós herceg által meghozatott 18. századi operagyűjteményből áll. E dokumentumok az OSZK Zeneműtárát a világ legértékesebb Haydn–gyűjteményévé emelik.

A 19. századi magyar zene kutatója is bőséges korabeli forrásra lelhet a Zeneműtárban. Tanulmányozhatók itt Bihari János, Lavotta János, Csermák Antal, Rózsavölgyi Márk, Egressy Béni szerzeményei, többek között a verbunkos-irodalom legfontosabb forrása, a Magyar nóták Veszprém vármegyéből füzetei. Itt őrzik a neves magyar romantikus zeneszerző, Mosonyi Mihály hangjegyes kéziratainak és művei első kiadásainak jelentékeny részét.

A Liszt Ferenc gyűjtemény az európai és a magyar zenetörténetben egyaránt vezető szerepet játszó komponista 47 eredeti kéziratát, mellette számos, a zeneszerző keze vonását megörökítő korrektúrapéldányt, nyomtatványt és levelet őriz. Emellett Liszt–levelek az OSZK Kézirattárában is vannak.
Tanulmányozható a Zeneműtárban Erkel Ferenc valamennyi operakézirata, teljes szerzői életműve. Az Erkel-hagyaték másik része, a levelek és nyomtatványok a Kézirattár állományába tartoznak.

Erkel Himnuszának kézirata, vegyeskari változat


Különösen jelentős az a dokumentum–együttes, mely Goldmark Károly életművének kutatását teszi lehetővé.
 
Kiemelkedő a 20. századi gyűjtemény is, mert a Tár vezetősége a kezdetektől fontosnak tartotta, hogy kortárs művészek kompozícióival gyarapítsa állományát. Ennek a munkának eredményeként a látogatók ma itt tanulmányozhatják mások mellett Bárdos Lajos, Hubay Jenő, Kacsóh Pongrác, Kósa György, Reinitz Béla, Siklós Albert, Szabó Ferenc kéziratait, Szőke Péter zenei–ornitológiai, valamint Volly István népzenei gyűjteményét.

A Hangarchívum mintegy 100 viaszhengert, 15.300 darab 78-as fordulatszámú hanglemezt, 13.000 mikrobarázdás lemezt, 5.000 db hangkazettát és 6.000 CD-t őriz. Döntő többségük Magyarországon az 1900-as évek óta kereskedelmi forgalomba került zenei felvételeket tartalmaz, illetve valamilyen magyar vonatkozással bír. Lefedi a magyarországi zenei élet csaknem teljes palettáját mind történetiségében, mind az egymás mellett élő zenei stílusok és irányzatok terén. Ugyanakkor tükre a 20. század hatalmas technikai–technológiai fejlődésnek az első fonográf viaszhengerektől a digitális hangfelvételekig. Köztük legendás nagy előadóművészek — többek között Hubay Jenő, Dohnányi Ernő, Szigeti József, Földes Andor, Széll György, Reiner Frigyes, Fricsay Ferenc — archív felvételei is hallgathatók.

A Zeneműtár mellett jelentős zenei jellegű dokumentumok találhatók az OSZK más különgyűjteményeiben is.
A KÉZIRATTÁR anyagát elsőnek a zenetörténészként is kiváló Mátray Gábor rendezte még az 1860-as években.
Középkori anyagából kiemelkedik a zenetörténeti jelentőséggel is bíró, bár csak szövegesen leírt Ómagyar Mária–siralom, amelyet a Leuveni–kódex őrzött meg. Itt van a Halotti beszédet is tartalmazó Pray–kódex, amely egyúttal a magyar vonalrendszeres hangjegyírás első megmaradt emléke. A Felvidékről származó ún. Zsigmond–kori töredék a 15. század első felének hazai többszólamúságát dokumentálja.
 
A Mátyás-graduále
Mátyás könyvtárából 35 corvinát őriznek itt. Vitatott, hogy a felbecsülhetetlen értéket képviselő Mátyás–graduále corvinának tekinthető-e, mivel helye valószínűleg nem Mátyás könyvtártermeiben volt, hanem a királyi kápolnában. A többi corvinától eltérően nemcsak címlapján, hanem belsejében is gazdagon illusztrált egyházi énekeskönyv az egyházi év második feléhez — a nagyszombattól a pünkösd utáni 24. vasárnapig terjedő időszakhoz — tartozó misék változó énekeit tartalmazza. Elképzelhető, hogy egy legalább háromkötetes énekeskönyv második kötete lehetett.

A 16. század végén kibontakozó, a 17. század végén és a Rákóczi–szabadságharc idején felvirágzó magyar nyelvű énekköltészet dokumentumai közül a Kézirattár őrzi a Balassi–kódexet, a Bölöni–kódexet, az Eperjesigraduált, a Thököly–kódexet, a Mátray–kódexet, a Komáromiénekeskönyvet, a Szentsei–daloskönyvet. A 20. századi magyar zene– és előadó–művészet vonatkozásában Csenki Imre, Dohnányi Ernő, Ferenczy György, Hubay Jenő, Rösler Endre hagyatékai állnak a kutatás rendelkezésére.
A nemzeti értékű forrásanyag mellett a Kézirattár értékes nem magyar kötődésű dokumentumokkal is rendelkezik. Közülük zenei vonatkozású a 13. század végéről származó ún. Budapesti Dalkézirat három illusztrált kódexlapja a Kürenbergi lovagköltő és más minnesang énekesek illusztrált szövegeivel, a 20. századból pedig Pablo Casals levelei.

A SZÍNHÁZTÖRTÉNETI TÁR az ország legnagyobb magyar színházi forrásgyűjteménye. Olvasóterme közös a Zenei gyűjteménnyel. Gyűjti mindazokat a könyvtári jellegű dokumentumokat, amelyek összefüggnek a magyarországi, illetve a határon kívüli magyar vonatkozású színjátszással. Állománya különböző alcsoportokra oszlik.
A közel 50.000 kötetet számláló SZÖVEGKÖNYVTÁR 40.000 magyar és 10.000 külföldi, illetve idegen nyelvű szövegkönyvet őriz. Itt vannak az Esterházyak könyvtárából származó 18–19. századi librettók, valamint más színházak mellett a Nemzeti Színház, a Népszínház és az Operaház műsorkönyvtára.
 
A megközelítőleg 400.000 egységből álló SZÍNLAP– ÉS APRÓNYOMTATVÁNY GYŰJTEMÉNYben a különböző színházak zenés előadásainak plakátjai, színlapjai is megtalálhatók. Itt őrzik például az első magyar énekesjáték, a Pikko hertzeg és Jutka Perzsi 1793-as bemutatójának kétnyelvű színlapját vagy Bartók Béla: A Kékszakállú herceg vára ősbemutatójának plakátját.

A Pikko hertzeg kétnyelvű színlapja

A GRAFIKAI ÉS SZCENIKAI GYŰJTEMÉNY a prózai színjátszás mellett áttekintést nyújt az eszterházi kastélyszínházban Haydn által bemutatott dalművek díszlet– és jelmezterveitől a 20. századi jeles magyar szcenikusok munkásságáig.
A mintegy 180.000 egységből álló FOTÓGYŰJTEMÉNY a fényképezés kezdeteitől tartalmaz színházi fényképeket, köztük az Operaház előadásairól és művészeiről is. Az 1980-as években ide került három világhírű magyar énekes, Závodszky Zoltán (1892–1976), Anday Piroska (1903–1977) és Rösler Endre (1904–1963) gyűjteménye.




Források:

oszk.hu
Magyar kódex 2. Lovagkor és reneszánsz. Bp. Kossuth, 1999
Magyarország zenetörténete I. Középkor. Bp. Akadémiai Kiadó, 1988
Magyarország zenetörténete II. 1541-1686. Bp. Akadémiai Kiadó, 1990
Képes magyar zenetörténet. Bp. Rózsavölgyi és Társa, 2004

2017. június 15., csütörtök

Sokoldalú emlékhely a bajai zeneiskola

Baja, Dózsa György út 18.
Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola





Az egyemeletes Kliegl–ház 1817-ben épült klasszicista stílusban. 1983 óta ez a bajai zeneiskola otthona.





A bajai születésű Kliegl József (1795–1870) nyomdász és feltaláló volt, akit hányatott élete sokfelé elsodort. 1835 körül nyomdai szedőgépet konstruált. Anyagi nehézségek miatt a gép csak részleteiben készülhetett el, de az is elveszett, csupán egy részletrajz maradt fenn. Az alapötlet nyomán viszont világszerte megindult a nyomdai szedőgépek tökéletesítése. Hasonló sorsra jutott a hegyi pályára alkalmas gőzmozdony terve, erről Petőfi Sándor is írt naplójában.
Klieglnek zenei vonatkozású találmánya is volt: olyan hangjegyíró gépet készített, amely zongorára szerelve egy óraművel forgatott hengerre felrajzolta azt a hangjegyet, amelyet a zongora billentyűjén leütöttek. Mivel ez kisebb tömegű gép volt, maga is el tudta készíteni a prototípust, amelyet Liszt Ferenc és Erkel Ferenc is kipróbált. A gép a Nemzeti Múzeumba került, onnét azonban nyoma veszett... Minderről ITT, a bajai könyvtár honlapján részletesebben is olvashatunk.

Kliegl Józsefről Baján utcát neveztek el. Emlékművét, amelyet a ferences templom oldalánál lévő parkban helyeztek el, ükunokája, Kliegl Sándor szobrászművész készítette.

A bajai zeneiskola az ország legrégibb zeneiskolái közé tartozik. Az 1926-ban létrejött Liszt Ferenc Zenei Kör alapította 1929-ben. Első igazgatója Karig Emil nyugalmazott tanítóképző intézeti tanár volt, aki 1929-től 1944-ig vezette.



Az első évtizedben ideiglenes helyeken működtek, majd 1938-ban a város megvásárolta az akkor Haynald, ma Táncsics Mihály utca 8. számú épületet a Liszt Kör, illetőleg a zeneiskola székházául. Az egyre fejlődő iskola később kinőtte első állandó otthonát, s 1983-ban költözött át mai helyére, a Kliegl–házba.

Az aulában 2005. június 5-én avatták fel a bajai születésű Lukin László (1926–2004) emléktábláját.




Édesapja a polgári fiúiskola nagy tiszteletben álló tanára volt. Első zongoraleckéit édesanyjától kapta. A zene már diákkorában nagy szerepet játszott életében: a ciszterci III. Béla Gimnázium diákja volt, amikor 1942-ben a cserkészújságba cikket írt Kodály Zoltánról, amit el is küldött a zeneszerzőnek, s nagy örömére egy dedikált kottát kapott viszonzásként.
A kiváló zenepedagógus és karnagy mindvégig megőrizte kapcsolatait szülővárosával, ahova gyakran visszatért rendhagyó énekórákat tartani, hangversenyeket vezetni. A város 1989-ben díszpolgári címmel tüntette ki. A 79. évében elhunyt Lukin László a bajai Rókus–temetőben  nyugszik. Ének-zenei általános iskola viseli nevét.


Források:

http:liszt.baja.hu
Kliegl József. = http://bajaikonyvtar.hu/bek/banati/kliegl.htm
Lukin László. = www.lukinbaja.hu

A fényképeket 2007-ben készítettem

2017. június 13., kedd

Tűzoltó és orgonista

Szombathely, Ady tér 1. 
Szombathelyi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság






A Tűzoltóság épületén Barabás István emléktáblája olvasható.


Forrás: alon.hu




A sokoldalú, tanítóképzőt végzett Barabás István (18551936) egyházi zenét is tanult a bécsi zeneakadémián, miután Grazban tűzoltói és tűzrendészeti ismereteket szerzett. 1876-tól Vasváron működött orgonista–kántorként és iskolaigazgatóként, ahol 1883-ban tűzoltóegyesületet alapított. A taktikai tűzvédelem szakembereként Vasváron kívül több falut mentett meg a teljes pusztulástól.

Híres volt művészi orgonajátékáról, s a pécsi Angster cég számára több manuális orgonát tervezett. Dolgozott a megyei sajtónak és országos szaklapoknak, mellette szerkesztője volt a Kántorok Lapjának. Több ima- és énekes-könyv kiadása is fűződik a nevéhez (Gyászénektár, Szent koszorú, Énekgyöngyök).

Miután Vasváron nyugdíjba ment, Szombathelyen telepedett le, ahol tűzrendészeti felügyelőként még egy évtizedig dolgozott. 1936-ban hunyt el.  


Források:

Emléktábla Barabás Istvánnak. = Vas Népe 1996. dec. 19.
wikipedia.org
http:/lexikon.katolikus.hu
vasidigitkönyvtár.hu/arcképcsarnok
névpont.hu

2017. június 11., vasárnap

Budavár zenéje 5. Záróakkordok

Budapest I. Szent György tér: Budavári Palota





Aki szeretné megnézni az előző posztokat, itt találhatja őket:

1. rész: A palota építéstörténete és a Mátyás király előtti időszak zenei élete

2. rész: Zenei élet Mátyás udvarában

3. rész: Mátyás után a Jagello-kor zenéje

4. rész: Haydn Budán


A várpalota nagyobb arányú továbbépítésére az 1867-es kiegyezés után mutatkozott igény, amelyet a környék rendezése után 1885-től Ybl Miklós, majd halála után Hauszmann Alajos vezetésével végeztek. Ekkor készült el a ma F-fel jelölt krisztinavárosi Ybl–szárny, majd a Szent György tér felőli oldalon az északi, ma A-val jelölt Hauszmann–szárny.

A dunai frontján 304 méter hosszú, végeláthatatlan teremsorokkal ékes krisztinavárosi palotaszárny első emeletének Dunára néző oldalán rendezte be Hauszmann a császári lakosztályt (később itt volt Horthy Miklós lakosztálya és kormányzói hivatala). A második emeleten páncéltermet alakítottak ki a Szent Korona és a koronázási jelvények őrzésére.

A Krisztinavárosi szárny 1900 körül

Hauszmann a Mária Terézia–palotát is átalakította. A Szent György tér felől hozzáépített északi szárny emeletére tervezte meg a reprezentatív, két emelet magasságú Báltermet a hozzá csatlakozó Buffet–csarnokkal. Így egy 200 méter hosszú teremsor keletkezett.

A Buffet-galéria

A kiegyezés utáni években Liszt Ferenc többször is járt a palotában, többnyire olyankor, amikor itt tartózkodott az uralkodó. 

Liszt-könyvében Watzatka Ágnes így foglalta össze e látogatásokat:

1869. április 25-én ebédre volt hivatalos, majd Erzsébet királyné előtt zongorázott. 1873. november 28-án délelőtt Liszt részt vett a Ferenc József trónra lépésének 25 éves évfordulóján rendezett audiencián. Másnap este az uralkodó fogadást tartott, amelyre a zeneszerző is hivatalos volt. A fogadás után Liszt az itt tartózkodó Konstantin Hohenlohe herceg lakosztályában vacsorázott és zongorázott. 1877. január 21-én ismét a királyi palotában járt udvari fogadáson.

Az alábbi kép Liszt egy Vigadó-beli koncertjét örökíti meg, amelyen jelen volt a királyi pár és Rudolf trónörökös:




A palota az Ybl és Hauszmann által továbbépített formájában maradt fenn a második világháború végéig, amikor gyakorlatilag romhalmazzá változott. Berendezéséből, műkincseiből rövid, ám gyászos regnálása idején Szálasi tizennyolc vagonnyi értéket külföldre szállíttatott.

Forrás: Fortepan



A várpalota területén 1946-ban kezdték meg a középkori maradványokat feltáró ásatásokat, majd évtizedeken keresztül, több szakaszban folyt az újjáépítés, amelynek eredményeképpen az egyszerűsített formában helyreállított épületszárnyak a magyar kultúra és művészet otthonává váltak.

A történeti áttekintés után legközelebb egy ráadás következik: a Budavári Palotában található Országos Széchényi Könyvtár zenei vonatkozásait próbálom meg összefoglalni.


Források a teljes sorozathoz:

Zolnay László: A budai Vár. Bp. Gondolat, 1981
Gerő László: A helyreállított budai Vár. Bp. Műszaki Kiadó, 1980
Kollányi Béla: Az újjáépült Budavári Palota. Bp. Műszaki Kiadó, 1990
Gerő László: Mátyás király budai palotája. Kiskőrös, de Csejte Kiadó, 1994
Jankovich Júlia: Budavári kapuk, falak. Bp. Magvető, 1974
Magyar kódex 2. Lovagkor és reneszánsz. Bp. Kossuth, 1999
Magyarország zenetörténete I. Középkor. Bp. Akadémiai Kiadó, 1988
Magyarország zenetörténete II. 1541–1686. Bp. Akadémiai Kiadó, 1990
Képes magyar zenetörténet. Bp. Rózsavölgyi és Társa, 2004
Legány Dezső: A magyar zene krónikája: zenei művelődésünk ezer éve dokumentumokban. Bp. Zeneműkiadó, 1962
Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból. Bp. Magvető, 1977
Zolnay László: Fény és árnyék a középkori Magyarországon. Bp. Kozmosz, 1983
Zolnay László: Mozaikok a magyar újkorból. Bp. Kozmosz, 1986
Zolnay László: Ünnep és hétköznap a középkori Budán. Bp. Gondolat, 1975
Farkas Márta, Sz.: Mátyás király udvarának zenéje. Ismertető a Camerata Hungarica együttes hanglemezéhez. Hungaroton, SLPX 11844
Falvy Zoltán: Magyar udvarok zenéje. Ismertető a Camerata Hungarica együttes hanglemezéhez. Hungaroton, SLPX 12896
Zoltán József: A barokk Pest–Buda élete: ünnepségek, szórakozások, szokások. Bp. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1963
Kereszty István: A fővárosi hangversenyek története 1919-ig. = A magyar muzsika könyve. Bp., 1936
Sebestyén Ede: József nádor és Pavlova Alexandra bevonulása és ünneplése Pest-Budán 1800-ban. - Haydn és Beethoven Budán. = Tanulmányok Budapest múltjából VII. Bp. 1939
Watzatka Ágnes: Budapesti séták Liszt Ferenccel. Bp. Helikon, 2011

2017. június 9., péntek

A legendás hangversenyrendező szülőháza

Baja, Táncsics Mihály utca 17.





Ebben a házban született és nevelkedett Kun Imre (1892. június 27.   1977. október 3.), a legendás hangversenyrendező.




Szülei pedagógusok voltak. Négy fiúgyermekük közül Imre a másodikként született. Édesapja szép kort megérve 1943-ban hunyt el. 80 éves édesanyját és legfiatalabb öccsét Auschwitzba hurcolták, nevük ott olvasható a bajai zsinagóga udvarán létesített emlékművön a többi bajai áldozat nevével együtt.

Kun Imre a helyi izraelita népiskola elvégzése után tanulmányait 1902 őszétől 1910-ig a ciszterci gimnáziumban folytatta. Közepes rendű tanuló volt, de a zene már akkor érdekelte. A fővárosban banktisztviselői pályára lépett. Közben foglalkozott újságírással, majd 1917-ben kezdett hangversenyrendezésel kísérletezni. Első koncertjét még „hályogkovács” módjára rendezte éppen Baján, 1917 őszén.

1919 szeptemberében a fővárosi Scala Hangversenyiroda titkára lett, s hamarosan egy földijével létrehozta a Koncert Hangversenyirodát. Megnősült, gyermekei születtek, s bekerült a hangversenyrendezés európai vérkeringésébe: alapító, majd elnökségi tagja lett a Zenei Versenyrendezők Nemzetközi Szövetségének. Az ő javaslatának eredményeképpen Budapesten tartották meg 1933-ban az első nemzetközi Liszt Ferencről elnevezett zongoraversenyt.

1944-ben rajta és gyermekein is a svéd követség segített, így megmenekültek a deportálástól. 1949-től az Állami Hangversenyirodát vezette, majd 1951 és 1957 között a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat művészeti titkára volt. A Magyar Rádióból ment nyugdíjba, ahol a műsorcsere rovat vezetője volt, s továbbra is a Budapesti Zenei Versenyek és Fesztiválok igazgatója maradt. Ebben a minőségében kulcsszerepet játszott az 1950-es, 1960-as évek budapesti jelentős zenei versenyei megrendezésében (Bartók Fesztivál és Zongoraverseny 1948, 2. Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny 1956, Erkel Énekverseny 1960, Liszt–Bartók Zongoraverseny 1961, Casals Verseny 1963). 

 Egyik lánya így jellemezte:

Nagyon szerette a művészeteket, de tisztában volt azzal, hogy igazán nagy művész sohasem válhat belőle. Ezért életét annak szentelte, hogy a művészetek és az emberek között teremtsen kapcsolatot. Szenvedélyesen gyűjtött minden régi művészeti emléket. Tevékenységével vagyont sohasem gyűjtött, de számtalan jó barátot igen.



Művelt, rokonszenves egyéniségével, jó szervezőképességgel és halk szóval munkálkodott fél évszázadnál több időt a zene szolgálatában. A legkiválóbb magyar művészeket ismertette meg a nagyvilággal, s Magyarországra hozta a század világnagyságait. A világ nagy zeneművészei közül többeket barátjának mondhatott.

Emlékeit 30 év művészek között címmel írta meg (1960, átdolgozott és bővített kiadás 1965). Gazdag hagyatékát családja a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának ajándékozta.

1977-ben, életének 87. évében hunyt el. Sírja a Farkasréti temetőben van.



Források:

Bánáti Tibor: Kun Imre hangversenyrendező. = Bánáti Tibor: Bajai arcképcsarnok. Baja, Türr István Múzeum, 1996
Kun Imre: 30 év művészek között: egy hangversenyrendező naplója. Bp. 1960, Zeneműkiadó

2017. június 5., hétfő

Budavár zenéje 4. Haydn Budán

Budapest I. Szent György tér: Budavári Palota





Aki szeretné megnézni az előző posztokat, itt találhatja őket:

1. rész: A palota építéstörténete és a Mátyás király előtti időszak zenei élete

2. rész: Zenei élet Mátyás udvarában

3. rész: Mátyás után a Jagello-kor zenéje


Zavaros átmeneti időszak után a török 1541. augusztus 29-én, a mohácsi csata 15. évfordulóján foglalta el csellel Budát, s megkezdődött a másfél évszázados török uralom. A ragyogó palotaegyüttes lassú pusztulásnak indult, amelyet Buda 1686-os, nagy katonai erőket igénylő visszavívása tetőzött be.

Frans Geffels: Buda visszavétele (wiki)


Még azt megelőzően, 1578-ban villám csapott Zsigmond Friss palotájába, amelyet a török lőporraktárnak használt. A detonáció s az azt követő tűzvész olyan mértékű volt, hogy az alapfalakig megrázta és megsemmisítette a gótikus királyi palota északkeleti részét. S ami a középkori épületekből Buda visszafoglalása után még megmaradt, azt az 1700-as évek elején elkezdett új királyi palota építésekor rombolták le.

A törökre mért végleges katonai csapás, majd a Rákóczi–szabadságharc után merült fel az igény, hogy a palota romhalmazának helyén új magyar királyi rezidenciát építsenek — bár sem III. Károly, sem Mária Terézia nem gondolta komolyan, hogy Budát uralkodói székhelyként használja. Az 1710-es évek végén először egy kisebb négyzetes, puritán épületrész készült el, majd a magyar urak sürgetésére 1750 körül folytatódott az építkezés, s a korábban elkészült részhez U alakban két új épületszárny csatlakozott. 1772-ben a királynő a palota egy részét átmenetileg az angolkisasszonyoknak, majd 1777-ben a Pestre költöző nagyszombati egyetemnek engedte át. Ő maga csak egyszer, 1764-ben szállt meg benne. A 18. század utolsó éveitől 1849-ig a királyi palota a Habsburg–ház magyar nádorainak rezidenciája lett. 1849 májusában, a honvédostrom során súlyos károk érték.

Budavár a 18. században - Mansfeld metszete (http://budavar.btk.mta.hu)

Ma ez a palotarész, az ún. Mária Terézia–szárny, amelyet a 19. század végén tovább bővítettek, a Magyar Nemzeti Galéria otthona. A második világháborús pusztítások után e szárny termeit sikerült viszonylag legjobban az eredeti állapotuknak megfelelően helyreállítani. Itt, a ma D-vel jelölt épületrészben helyezték el a Galéria legrégibb emlékanyagát: a földszint előcsarnokában a középkori kőtárat, a dunai traktus öt egybenyíló, barokk boltozatos termében a táblafestészet és faszobrászat emlékeit, illetve a D és C szárnyat összekötő épületrészben a reneszánsz kőtárat. A földszintről két patkó alakú lépcső vezet fel az első emeleten lévő egykori trónterembe, ahol most 15–16. századi nagyméretű szárnyasoltárok láthatók:

Forrás: asztali.lutheran.hu


Maga a terem a Mária Terézia–szárny legnagyobb belső tere. Franz Anton Hillebrandt tervei alapján 1755 és 1780 között létesült. 1892–95 között, a krisztinavárosi palotaszárny építésekor Hauszmann Alajos némileg átalakította, az udvar felé folyosószerűen kibővítette, de jól őrzi eredeti kialakítását. A második világháborúban súlyosan megsérült termet igyekeztek eredeti formájában — bár egyszerűsített módon — helyreállítani. Ha összevetjük Pollencig József 1795-ben készített festményével (eredetije a Szépművészeti Múzeumban van), ráismerhetünk a terem architektúrájára:

Pollencig: Nádori estély a budai várpalotában, 1795


Ez a terem volt a helyszíne 1800. március 8-án Joseph Haydn: A Teremtés című oratóriuma előadásának, amelyet maga a zeneszerző vezényelt.

A zártkörű hangversenyt József nádor születésnapja alkalmából szervezte meg felesége, Alekszandra Pavlovna.

Alekszandra Pavlovna (Borovikovszkij festménye)


A hercegi pár esküvőjére alig pár hónappal korábban, 1799 október végén került sor Oroszországban (Alekszandra Pavlovna I. Pál cár leánya volt), s rövid bécsi tartózkodás után a fiatal házaspár 1800. februárjában vonult be Budára, s foglalta el lakhelyét a palotában. Ma már szinte elképzelhetetlen látványosságú ünnepségsorozattal fogadták őket. A nádorné még Bécsben kérte fel Haydnt, hogy férje névnapja előestéjén vezényelje el új, nagy művét (ő és férje is köztudomásúan nagy zenekedvelők voltak, s az ifjú nádor gyermekkora óta személyes tisztelője volt Haydnnak). Az akkor 68 éves Haydn, mint a korabeli osztrák sajtó tudósított, február közepén indult Budára, hogy a pesti német és magyar hivatásos énekesekből, muzsikusokból és a hozzájuk csatlakozó műkedvelőkből álló zenei együttes végső próbáit irányítsa. Március 8-án este Alekszandra Pavlovna bevezette férjét a fényesen feldíszített, vendégekkel megtelt trónterembe, s Haydn vezényletével felhangzott a Teremtés. A Magyar Hírmondó (bécsi magyar nyelvű hírlap) korabeli száma így tudósított az eseményről:

Budán Mártzius 8-iki estvéjét, melly t. i. a' Főhertzeg Nádor-Ispány' születése napját megelőző estve vala, jeleen meginneplette a Császári Hertzeg Asszony: bé vezetvén kedves Férjét a' lakó Palotájok szálájába, mellybe már a Budai és Pesti nemesség nagy számmal fel volt gyülekezve s' a' mellynek több kellemetes kivilágosítása között két oldalról hosszas kerekdedségű formában illy rövid, de kettő értelem nyilatkoztatására is igen alkalmatos Felírást tüntettek ragyogó betűk a' fényes gyülekezet szemeibe:
             Harmonie Parfaite — Tökéletes harmónia.
A F. Pár között uralkodó szép Egygyességnek még hathatósabb meg–tisztelésére el éneklődött s muzsikálódott annakutánna az a felséges és a hangokat oly gyönyörködtető módra egygyeztető Teremtés nevezetű Szerzeménynye Haydnnek, kit a mint írtuk, különösen e végre hívott le a Császári Hertzegaszszony. Az éneklésnek s muzsikának tsupa kedvellésből való gyakorlói is számosan vóltak a rendes muzsikusokon kívül eszközök Haydn Úr igyekezetének a telyes meg–elégedésig való végre–hajtásában.



A Wiener Zeitung is megírta, hogy Haydn meg volt elégedve alkalmi zenei együttesével. A zeneszerző a Várszínházban tartotta a próbákat, ahol megismerkedett a zenei élet akkori jeles képviselőivel. Több ízben volt a nádori pár és több budai család vendége.
Bár az általa vezényelt előadás zártkörű volt, mégis gyakorolt hatást a magyar zenei életre. Távozása után az általa betanított együttes Budán és Pesten még előadta a művet, amely hamarosan Kolozsvárra is eljutott. Kottáját még az évben kiadták Budán.

120 évvel később, 2010. március 8-án a Magyar Haydn Társaság emléktáblát avatott a terem külső homlokzatán. Haydn portrédomborműve Gerő Katalin alkotása. Az avatóbeszédet Kocsis Zoltán tartotta.


A nagyszombati egyetem emléktáblája mellett jobbról



By Fekist (Own work) [CC BY-SA 3.0 (http://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0)], via Wikimedia Commons



2017. június 2., péntek

Bartók Balatonberényben

Balatonberény, Kossuth Lajos utca 14.




A település főutcájában, a mai 14. szám alatt újabb építésű villa látható.



Egykor nádfedeles parasztház állt a helyén. Abban a házban, a hátsó udvari szobában szállt meg Bartók Béla 1906 szeptemberében, népdalgyűjtő utazásai során.



A huszonöt éves Bartók az akkoriban általa zongorán gyakran kísért Vecsey Ferenc hegedűművész édesapja révén került gyűjteni a közeli Keszthelyre, ahol a Festetics uradalom intézőjének vendége volt. Az intéző gyermekeinek későbbi visszaemlékezései szerint Bartókot édesapjuk vitte ki Balatonberénybe egy falusi lagzira.

Vörös József plébános kutatásait felhasználva Tóthné Németh Gizella balatonberényi pedagógus adta közre 2000-ben megjelent Bartók Béla Balatonberényben című kiadványában a még fellelhető információkat. Benne — ifjabb Bartók Béla édesapjáról szóló könyve ellenében — tényekkel bizonyítja, hogy Bartók valóban járt a településen.

A kis könyvben így rekonstruálja a házat:

A falu széles Fő utcája a Balaton felé lejt, s szinte rányílik a tóra. Az első lakóházak 80–100 méterre vannak a víztől. Itt, a falu elején, a tóhoz közel eső házak egyikében töltött el néhány napot 1906 szeptemberében az ifjú zenekutató. A fehérre meszelt falú, nádfedeles parasztház utcára néző két kis ablakával Kovács József, melléknevén „Jó reggelt Józsi bácsi” tulajdona volt.

A házigazda lánya Bartók látogatásakor még nem élt, de édesapjától gyakran hallotta a történetet, melyet az 1970-es években így adott tovább:

Kora reggel az első pásztor a csikós volt. Majd következtek: csordás, kanász és végül a libapásztorok. Hajtották végig a falun csordájukat a legelőkre. A csikós ostorral durrogtatott, már hallatszott a gulyakolomp, ezt követte a kanász kürtölése. Ahogy ezt Bartók meghallotta, kiugrott az ágyból, úgy hálóöltözetben a kisajtóra támaszkodott, végig nézte, hallgatta az elvonulást, pedig egy óránál is tovább tartott.

Az egykori kislány úgy tűnik, kiváló rajzkészséggel rendelkezett, mert idős korában, 1950 körül, mielőtt lebontották volna, lerajzolta a szülői házat. Jól látszik udvar felőli része, Bartók szobájába valószínűleg a jobb szélen látható ajtó vezetett. A kiskapuba is odaképzelhetjük Bartókot, a kerítésre támaszkodva, ahonnét, szinte panorámás helyről, kiválóan végignézhette az állatok reggeli felvonultatását...


Az eddigi kutatás szerint Bartók három dalt gyűjtött Balatonberényben. Ezek közül kettő egyértelmű, mert rendelkezésre áll az eredeti támlap Bartók kézírásával: az egyik az Elhervadt a citrusfa kezdetű rabének (később Bartók feldolgozta a Magyar népdalok I. tételében A rab címmel), a másik pedig a Fehér Laci lovat lopott című ballada egy variánsa, amelyet Ifi Juli, akkor Bartókkal egyidős helybéli fiatalasszony énekelt. Egyébként éppen Ifi Juli személye a perdöntő bizonyíték, hogy Bartók valóban Balatonberényben járt; ifjabb Bartók ugyanis apja életét napról napra rekonstruáló könyvében Pusztaberényt írt. 

A világháló csodája révén mi is meghallgathatjuk, amit Bartók hallott és fonográfon rögzített, hozzá megnézhetjük lejegyzéseit. IDE KATTINTVA az Elhervadt a cidrusfát, ITT pedig Ifi Julit, amint a Fehér Laci-balladát énekli! 

Amúgy a szájhagyomány szerint Bartók később is járt Berényben. A téma első kutatója, Vörös János plébános többször beszélgetett Nyers János bácsival, akinek a század elején csónak-parkja volt, bérbeadással, javítással foglalkozott. Szerinte Bartók a feleségével együtt nyaralt Berényben. A plébános úr így jegyezte le "csónakos János bácsi" szavait:

Jól ismertem Bartók tanár urat. Vékony, filigrán, gyorsmozgású, alacsony ember volt. Igen éles szemével mintha belelátott volna az emberbe. Ha csónakot kért, nem ment ki a nyílt vízre. Vagy a Zala torkolata, vagy Keresztúr felé evezett a part mentén. Valahol lehorgonyzott, bottal kiemelt egy csomó hínárt és azt nézegette, a bogarakat vizsgálta órákon át.

Amit Bartók tekintetének erejéről mondott, illetve a hínár és a bogarak hosszú szemléléséről, teljesen beleillik a Bartókról ismert képbe. Így talán az az emléke is igaz, hogy Bartók nyaralt is Berényben, és ha a feleségével, akkor egy későbbi alkalommal, 1909 után kellett történnie.

1956. augusztus 5-én, Zákonyi Ferenc balatonfüredi helytörténész kezdeményezésére az egykori parasztház mellett, a 12. házszámot viselő akkori  Községházán egy egyszerű, szöveges emléktáblát avattak.



1990-ben emlékoszlopot is állítottak a ház előtt. Kenéz László helybeli szobrászművész alkotásán egy szép dolomitsziklán rézdomborítású Bartók–portré látható.

 
Az élmény teljesebbé tételéhez érdemes tovább sétálni a Kossuth utcán, egészen a 129. házszámig. Ott található a Múltház-nak nevezett falumúzeum, amely Bartók és Balatonberény kapcsolatáról is megemlékezik.

Források:

Tóthné Németh Gizella: Bartók Béla Balatonberényben (Vörös József által gyűjtött adatok felhasználásával). Balatonberény Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, 2000 (innét származnak az archív fényképek is)
www.köztérkép.hu

2017. május 31., szerda

Bartók-emlékkő Győrben

Győr, Bartók Béla út 29.


 

A zeneszerző nevét viselő utcában, a 29. számú ház mellett kialakított parkban áll Borsos Miklós Bartók Bélaemlékműve. 

Forrás: köztérkép.hu


A nonfiguratív alkotás több jelentést hordoz. Alapformája egy stilizált páva, melynek farktollain a zenei vonalrendszer öt vonalát fedezhetjük fel.
Felirata: BARTÓK EMLÉKÉNEK

A Győrhöz személyesen is kötődő szobrászművész ezt az alkotását 1976-ban, életmű-kiállításán mutatta be Budapesten. Győrbe 1979-ben került.


Bartók hamvait 1988-ban hozták haza New York-ból és Farkasréten temették újra. Sírján Borsos Miklós e művének fekete márványból készült változatát helyezték el.  


Források:

Emlékművek, emléktáblák győri kislexikona. Írta és szerk. Orbánné Horváth Márta. Győr, Városi Könyvtár, 2001

2017. május 29., hétfő

Ecker János, Győr krónikásának háza

Győr, Kazinczy utca 20. 




A zárt sarokerkélyes barokk polgárház a 19. század első felében Ecker Jánosé volt. 




A vas– és szénkereskedő, s mellette városi tisztviselő Ecker János (1788–1852) Kisfaludy Károly osztálytársaként sokoldalú műveltséget szerzett a benedekrendi gimnáziumban. Német anyanyelve mellett jól tudott magyarul és latinul. Jártas volt az irodalomtörténetben, de ugyanolyan érdeklődéssel foglalkozott a természettudományokkal is.
Ecker János portréja a győri múzeumban
1836-ban eladta a vaskereskedést, s csak a közügyeknek élt. Többek között ellenőre volt a Magyar Színpártoló Egyesületnek, s ebben a minőségében rendkívül sokat tett Győr színházi és zenei életének fejlesztéséért: ő tárgyalt a színigazgatókkal, intézte a pénzügyeket, heroikus küzdelmet folytatott egy új, megfelelő színházépület emeléséért, illetve az akkori alkalmatlan épület karbantartásáért.

„Krónikás” melléknevét arról kapta, hogy 1823-tól 1852-ig naplót vezetett, amelyben napi rendszerességgel lejegyezte a városi eseményeket, német nyelven. 1841-től külön színházi naplót is írt. A kötetek legnagyobb részét közvetlenül halála után részben politikai, részben személyes okokból megsemmisítették. Egyik lánya szerencsére megmentette az 1847–1850 közti naplókat, illetve a színházi feljegyzésekből is előkerült később egy kötet. A felmérhetetlen veszteség mellett a megmaradt anyag ma alapvető helytörténeti forrásműnek számít.

Lám Frigyes, Győr színházi életének kutatója így írt Eckerről 1928-ban megjelent, Egy győri polgár a reformkorszakban című könyvében:

…legnagyobb gyönyörúsége a zene volt. Sok hangszerhez értett, de legszívesebben csellózott. Volt neki rendes négyes társasága [vonósnégyese], amellyel együtt muzsikált. Nevenapját, születésnapját, karácsony második estéjét zenebarátaival töltötte. Megszerzett minden új zeneművet, ebből igen nagy könyvtára volt. Képes volt Pestre vagy Bécsbe  utazni egy–egy operai előadásra.

Lám Frigyes ír arról is, hogy Ecker János az 1820-as évektől rendszeres vendége volt Sztankovics János kanonoknak, aki a zöldséges piacra néző erkélyes házában minden héten kétszer tartott zeneestélyt. Akkor is jó kapcsolatot tartottak, amikor 1838-ban Sztankovics győri püspök lett, akinek zenepártolásáról halála után meleg szavakkal emlékezett meg naplójában.

Ecker két évtizeden keresztül birtokolta ezt a ma is álló házat, amely a reformkori Győr egyik szellemi központja volt. Mivel a naplóírás és városi teendői sok idejét igénybe vették, elmés módszert talált ki, hogy zavartalanul tudjon dolgozni: megfelelő szögben beállított tükrök segítségével íróasztalánál ülve láthatta, hogy ki áll a kapu előtt. Ha kedves volt a vendég, megnyomott egy gombot, s a látogatható bejuthatott.




A zenekedvelő Eckernek számos művész volt a vendége, szinte mindenki járt nála, aki vendégszerepelni jött Győrbe. Naplójában leírja az akkor fiatal Anton Rubinstein és barátja, a fuvolista Eduard Heindl látogatásait 1847 júniusában, akik Sztankovits püspök vendégeként több hangversenyt is adtak a városban. Mindkét fiatalember beleszeretett egy–egy győri kisasszonyba, s pénzük teljesen elfogyván, Rubinstein Eckertől kért kölcsönt, hogy tovább tudjanak utazni. Később Ecker széljegyzetet fűzött a napló megfelelő soraihoz, miszerint a pernahajder zongorista sohasem adta meg tartozását…
A ház leghíresebb látogatója 1840. január 16-i győri koncertje alkalmából Liszt Ferenc volt. A Megyeházán adott hangverseny után a Püspökvárban elszállásolt Lisztet oda várták ünnepélyes vacsorára, Liszt azonban szívesebben ment fel Eckerhez.
Mivel az ezt az estét leíró napló is megsemmisült, idézzük Ecker megmaradt naplóinak győri fordítóját, Bay Ferencet:

A szíves házigazda mellett ott látjuk a hangverseny két szépséges hangú és tüzesszemű szereplőjét is, Brányi Fanni és Vász Lujza kisasszonyokat. A hangok nagy tanára a női nem nagy hódítója és hódolója is volt egyúttal, na meg Ecker János messze földön híres ménfői borai  is megtették a maguk hatását. […] Liszt […] meghitt kis társaságát nem hagyta el a püspök fényes vigalmáért.
Ecker János 1852-ben, hatvannégy éves korában hunyt el; a karmeliták templomának kriptájában (Bécsi kapu tér) helyezték örök nyugovóra. Sírköve ma is látható. A naplóiból fennmaradt eredeti kéziratokat a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárban őrzik; anyagából a könyvtár 1973-ban közre is adott magyar fordításban egy bő válogatást Győr 1847–1850-ben, ahogyan egy lokálpatrióta látta címmel.
Házát 1988-ban jelölték meg nem túl szerencsés szövegű és nyelvtanilag sem pontos emléktáblával:






Források:

Cziglényi László: Győr. 2. jav. kiad. Bp. Panoráma, cop. 1987
Jenei Ferenc – Koppány Tibor: Győr. Bp. Képzőművészeti Alap, 1964
Emlékművek, emléktáblák győri kislexikona. Írta és szerk. Orbánné Horváth Márta. Győr, Városi Könyvtár, 2001
Bárdos Kornél: Győr zenéje a 17–18. században. Bp. Akadémiai Kiadó, 1980
Győri életrajzi lexikon. Győr, Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár, 2003
Ecker János: Győr 1847–1850-ben, ahogyan egy lokálpatrióta látta. Győr, Kisfaludy Károly Könyvtár, 1973
Lám Frigyes: Egy győri polgár a reformkorszakban. Győr Szab. Kir. Város Kiadása, 1928
Pernesz Gyula: „A kultúra és Győr szerelmese…”.  Győr, 2002, Városi Könyvtár
Bay Ferenc: Liszt Ferenc és Bartók Béla hangversenyei Győrött. = Győri Zenei Hetek 1956. Programfüzet. Győr, 1956

A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2008-ban készítettem.

2017. május 27., szombat

Budavár zenéje 3. Mátyás után

Budapest I. Szent György tér: Budavári Palota



 

Aki szeretné megnézni az előző posztokat, itt találhatja őket:

1. rész

2. rész 

Mátyás halála (1490) után a Mohácsig tartó Jagello kor politikai hanyatlás volt, ugyanakkor ennek a negyedszázadnak a zenei élete kvalitásban elérte, esetenként meghaladta Mátyás korát.

II. Ulászló aki már régóta cseh király volt, amikor 1490-ben a magyar trónra lépett , nagy rajongója volt a zenének. A források szerint Budára érkezésekor bevonulását hangos zeneszó kísérte: rézfúvók, fafúvók és harangok szóltak. Zenekedvelő, művelt asszony volt ifjú felesége, Anne de Foix is. Fiuk, a gyermekként 1508-ban megkoronázott II. Lajos és felesége, Mária királyné (I. Fülöp kasztíliai király és Aragóniai Johanna lánya) szintén nagyon szerette a zenét. Lajosról feljegyezték, hogy szinte a művészetekben nőtt fel: jól játszott lanton és ügyesen faragott domborműveket.

II. Lajos és Mária eljegyzési képe, 1515


A király fiatal felesége számára 1522-ben külön énekkart szervezett. Mária királyné is kiváló húros– és ütőhangszer játékos volt; későbbi németalföldi éveiben mindenfajta zeneszerszámot gyűjtött, s kezelésüket is elsajátította. Mint Zolnay László jellemzi, a tizenéves koruk közepén házasságot kötött pár négy budai esztendeje mintha csak egyetlen fesztivál lett volna; Tomori Pál érsek erősen meg is feddte a tékozlásra hajlamos fiatal „táncos király”-t...

Mária királyné díszruhája - eredeti!

A magyar Jagelló kort zenetörténeti szempontból négy zenei nagyság budai működése fémjelzi.

Heinrich Fink (1445–1527) a krakkói udvari zenekarnál működött, de közben 1490 körül hosszabb utazást tett, több királyi és hercegi udvarban vendégeskedett. Krakkó és Bécs között járt Budán is. 1510 körül visszatért Krakkóba, ahol annak a Zsigmond királynak környezetéhez tartozott, aki herceg korában Budán élt bátyja, II. Ulászló udvarában.

Valószínűleg Finck révén került Budára Johannes Langus (1503–1567), aki 1522 és 1526 között a királyi kórus gyermekkarának zenei oktatójaként dolgozott a palotában.

Ugyanezekben az években működött Budán Mária királyné kórusának élén Thomas Stolzer (1480/1485–1526), a reformáció előtti nemzedék egyik nagy muzsikus egyénisége. Stolzer nagy tisztelője volt a zenekedvelő királynénak. Amikor a királyné erős vonzódást mutatott Luther tanai iránt, kérésére Stolzer négy jelentős német nyelvű, Luther által fordított többszólamú zsoltárfeldolgozást készített. A versezeteket maga a nagy reformátor küldte Máriának. Stolzer életéről 1526 sorsdöntő éve után nincs adat, s emiatt feltételezik, hogy, mint több királyi muzsikus, ő is a mohácsi csata áldozata lett — más forrás szerint Budán halt meg, a Dunába fulladt.

Zolnay László szerint 1518–1520 körül a gyermekfejjel esztergomi prímássá emelt Estei Hippolit révén került Budára Adrian Willaert (1490 k.–1562). A németalföldi származású nagy zeneszerző és lantművész korábban az Este család ferrarai udvarában élt. Valószínű, hogy csak a mohácsi csatavesztés után hagyta el Budát és költözött Velencébe, ahol a Szent Márk–templom zenei vezetője lett.


Jeles orgonista hírében állott Wolfgang Grefinger (1470–80 k.–1515 után). Mária királyné még házasságkötése előtt találkozott vele Bécsben vagy Innsbruckban, s hozta magával Budára. Magyarországon igen megtisztelő honoráriumokban részesült orgonajátékáért.

Képek a magyar zene történetéből című remek sorozatában a Magyar Televízió nagyon szép műsort készített a Jagello-kor zenei életéről is:





A budavári pezsgő zenei élet végét két szimbolikusnak is tekinthető mozzanat jelzi. 1526 augusztusának utolsó napján, a mohácsi csata után, amelyben a király énekeskáplánjai közül is többen a halálukat lelték, a budai palotájából menekülő Mária királyné, mielőtt hintaja kigördült volna a kapun, maga mellé ültette a kilenc éves Johann Zangert, kórusának kis énekesfiúját s magával vitte Pozsonyba. Néhány nap múlva pedig a Budára bevonult Szulejmán szultán, ámulattal járkálva Mátyás palotájában, a királyi kápolna orgonáját ki is próbálta...

Az udvari zenei életnek akadt még egy utolsó momentuma a Mohács utáni és Buda eleste közötti időben. Az 1530-as években valószínűleg töltött itt némi időt Bakfark Bálint (1507 k.–1576), amikor fiatalon Szapolyai János erdélyi vajda, a későbbi (egyik) magyar király lantosa volt. Budáról került Krakkóba, Jagelló Zsigmond udvarába, hogy aztán francia földön, majd Itáliában élve Európa legendás lantművészévé váljon.



Zavaros átmeneti időszak után a török 1541. augusztus 29-én, a mohácsi csata 15. évfordulóján foglalta el csellel Budát. A ragyogó palotaegyüttes lassú pusztulásnak indult, amelyet Buda 1686-os, nagy katonai erőket igénylő visszavívása tetőzött be. Még azt megelőzően, 1578-ban villám csapott Zsigmond Friss palotájába, amelyet a török lőporraktárnak használt. A detonáció s az azt követő tűzvész olyan mértékű volt, hogy az alapfalakig megrázta és megsemmisítette a gótikus királyi palota északkeleti részét. S ami a középkori épületekből Buda visszafoglalása után még megmaradt, azt az 1700-as évek elején elkezdett új királyi palota építésekor rombolták le.

Legközelebb innét folytatjuk!