Kataliszt bakancslistája

2017. április 29., szombat

Zene a Savaria Múzeumban

Szombathely, Kisfaludy utca 9. Savaria Múzeum






A múzeum története 1872-ben kezdődött a Vasmegyei Régészeti Egylet megalapításával, amely célul tűzte ki a megye történeti emlékeinek gyűjtését és egy múzeum létesítését. A tudományos társaság 1900-tól a Vasvármegyei Kultúregyesület keretében folytatta munkáját. A gyarapodó muzeális anyagot kezdetben a püspöki palotában helyezték el. 1908-ban a múzeum önállósult, s a vármegye Czigler Győző tervei alapján 1908 és 1911 között fölépíttette számára mai otthonát, amelyet akkor Kultúrpalotának neveztek, s melyet alig néhány év múlva új szárnnyal bővítettek.



Az épület jeles helyszíne Szombathely zenei életének is.

A Vasvármegyei Kultúregyesület 1899. okt. 29-én alakult meg, amely 1922-től Vasvármegye és Szombathely Város Kulturális Egyesülete néven működött tovább. Több mint négy évtizedig szervezte, irányította a megye és a megyeszékhely közművelődési tevékenységét. Feladatának tekintette az irodalmi, képzőművészeti és zenei élet megindítását, fejlesztését is. Az egyesületi tevékenység fő területeinek megfelelően népművelési–közművelődési, irodalmi (Faludi Társaság), szép– és iparművészeti (a 30-as évektől kezdve Szent Márton Céh), valamint zenei szakosztályba csoportosította a tagságot. A zenei szakosztály tevékenységének köszönhetően hamarosan pezsgő zenei élet alakult ki a városban. A hangversenyek legtöbbjét itt, az akkor olvasóteremnek használt nagyteremben tartották, de voltak koncertek a mai Savaria, akkor Kovács–szállóban is.

A nagyterem egykor (Vasi Szemle 2006. 3.) ...


... és napjainkban, gyarló felvételemen...


Csikor Elemér zongoraművész, egykori Bartók–növendék irányításával — aki koncertező művészként is aktívan részt vett a város zenei életében —1909-ben megalakult az 1932-ig ebben az épületben működő Városi Zeneiskola, majd innét költözött át a Szily János utcába. Ebben az időben európai rangú művész–tanára volt Bárdos Alice hegedűművész.

1901-ben megszerveződött a Vasvármegyei Kultúregyesület Szimfonikus Zenekara Balassa Kálmán és Henne Ignác vezetésével. Törzsgárdáját a város zenetanárai alkották, akikhez magas színvonalon muzsikáló orvosok, ügyvédek, pedagógusok csatlakoztak. A zenekart gyakran kisegítette fúvósokkal a városban állomásozó katonazenekar is. Az egyesületi zenekar azonban nem mindjárt váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért 1906-ban létrehívtak egy másik zenekart, a Filharmonikus Egyesületet. Nem lehet tudni, hogy a két zenekar meddig működött egymás mellett, a későbbi években azonban a Vasvármegyei Kultúregyesület zenekarát emlegették a zenei szakosztály elődjének.

A zenekar későbbi története folyamán is több változást élt meg, mígnem 1935-ben kettészakadt a szombathelyi muzsikusvilág. Bárdos Alice vezetésével a szimfonikus zenekarból kiváló erők Collegium Musicum néven kamarazenekart alapítottak, s az új együttes néhány évig hol külön, Bárdos Alice otthonában, hol az Egyesület keretén belül tartotta hangversenyeit. Bárdos Alice rövid időre még visszaült a szimfonikus zenekar koncertmesteri székébe, azonban a zsidótörvények hatályba lépése miatt a zsidó származású zenekari tagok — köztük Bárdos Alice is — kiszorultak az Egyesület koncerttermeiből. A zenekar egy ideig még működött, aztán elnémították a történelmi események, s csak 1962-ben éledt fel újra.

Már az Egyesület működésének korai szakaszában megkezdődött a helyi erők felléptetése mellett neves vendégszereplők meghívása (ezt egy időben hibájukul is rótták fel). 1922-ben Dohnányi Ernő nyilatkozott elismerően a zenekarról. Emil Sauer 1927-ben, Hubay Jenő 1928-ban lépett fel a Kultúrpalotában, s több hangversenyt adott az épületben a szombathelyi születésű kitűnő, fiatalon elhunyt hegedűművész, Koncz János is.

1933. május 14-én a nagyteremben—a néhány hónappal korábbi 50. születésnapja tiszteletére — megtartott ünnepi hangversenyen Kodály Zoltán vezényelte az együttest. Műsoron a Háry János–szvit szerepelt, kórusművekkel Szombathely dalosai is felléptek. Az ünneplést 200 fős díszvacsora zárta a Sabaria szállóban. Kodály egyébként rokonlátogatóban korábban többször megfordult a városban: anyai nagybátyja, Jalovetzky Vilmos itt volt MÁV tisztviselő.

Bartók Béla 1934 tavaszán adott nagyszabású koncertet a múzeum épületében. A hangverseny létrejöttében nagy szerepe volt a zeneiskola igazgatójának, Csikor Elemérnek, aki a Zeneakadémián Bartók tanítványa volt és annak idején az ő biztatására telepedett le Szombathelyen (Magyarországon elsőként ő vett fel zeneiskolai tananyagba Bartók–darabokat).
A március 18-án, vasárnap este fél 9-kor megrendezett hangversenyen (szombaton nyilvános főpróbát is tartottak), tizenhárom [!] műsorszám kápráztatta el a közönséget. Bartók szólistaként, kamaramuzsikusként és zenekari kísérettel egyaránt pódiumra lépett Beethoven, Kodály és saját műveivel. Kamarapartnerei kitűnő helyi művészek, Baranyai Gyula (gordonka) és Bárdos Alice (hegedű) voltak.

Forrás: sso.hu


Az est kiemelkedő jelentőségű eseménye volt a Magyar parasztdalok zenekari változatának magyarországi hangversenybemutatója, amelyet a szombathelyi zenekar élén karmestere, Baranyai Gyula vezényelt. A monstre műsorban Bartók: Régi magyar népdalok című ciklusával közreműködött az Iparoskör Dalárdája. A koncert telt házat és hatalmas sikert hozott; Bartók műsoron kívüli számot is adott ráadásként. A hódolat ugyanúgy szólt a zeneszerzőnek, mint az előadóművésznek, akinek muzsikája ugyan még helyenként szokatlan a kulturált fülnek, de azért kiérzik belőle, hogy ez a jövő zenéje – írta a helyi sajtó.
Bartók hat év múlva járt újra Szombathelyen: 1940. március 2-án Zathureczky Ede közreműködésével adott szonátaestet. Ez volt utolsó vidéki fellépése Magyarországon.






Források:

savariamuseum.hu
sso.hu
Gál József: Bárdos Alice és a szombathelyi Collegium. Szombathely, Szignatúra, 2003
Bartók Béla, ifj.: Apám életének krónikája. Bp. Zeneműkiadó, 1981
Tóth Kálmán: Bartók Béla szombathelyi hangversenyei és a város zenei életének néhány vonása I-II. = Vasi honismereti és helytörténeti közlemények, 2001, 2002
Tóth Kálmán: Bartók Béla szombathelyi koncertjei. = Vasi Szemle 2006. 3.
Breuer János: Magyar parasztdalok. Egy Bartók–mű három bemutatója. = Muzsika 1999. 3.

2017. április 27., csütörtök

Itt volt Bartók bajai hangversenye

Baja, Szentháromság tér 6. 
Duna Wellness Hotel





Magyarország egyik legszebb terén, a Sugovica partján áll az 1860-as években épített szálloda.







Alapításakor Nemzeti Szállodának hívták. Kezdettől fogva Baja nevezetessége, a „boldog békeidők” gazdag Bácskájának találkozóhelye volt, messze idegenből is érkeztek vendégei.

 
1930 körül (Forrás http://bacs-kiskun-leveltar.hu)


Létrehozása óta nagy fejlődésen ment keresztül. Az 1920-as évekre szobáinak száma háromszorosára nőtt, ahogy az épületet több ízben is kibővítették, alakították. Az 1950-ben államosított és Béke szállónak átnevezett épülethez abban az időben építészetileg oda nem illő részeket is toldottak, megváltoztatva az épülettest külső tagolását is, leegyszerűsítve épületplasztikáját. Duna szállodának 1960-ban nevezték el.

A főépülethez derékszögben csatlakozó, eredetileg földszintes épületszárnyban volt a szálloda díszterme, ahol mulatságokat, színházi előadásokat, műsorokat és hangversenyeket tartottak. Az azóta sajnos lebontott nagyteremben (helyén ma különterem és konyha van) a bajai Liszt Ferenc Kör meghívására fellépett többek között Basilides Mária, Dohnányi Ernő és Hubay Jenő.

Körülbelül itt volt a díszterem


1928. április 9-én, Húsvét hétfőn Bartók Béla adott a teremben szólóestet. Műsorán régi olasz szerzők mellett Beethoven és Chopin, valamint Kodály és saját művei szerepeltek.

Gál Zoltán bajai helytörténész szerint Bartók meghívásának ötlete Fülep Lajos révén merült fel, aki 1922 és 1927 között Baján volt lelkész, s a gimnáziumban (LINK) az új magyar zenét, Bartók és Kodály művészetét népszerűsítő előadásokat tartott.

Bartók bajai fellépéséről id. Éber Sándor bajai festőművész — maga is kitűnő zongorista — írt méltó kritikát a Bajai Újság című lapba Fényszóró a magyar éjszakában címmel:

Csupa szín és élet itt minden, új formák, új beszéd ez, melyet, ha megértünk, boldogságos tündérvilágunk lesz gazdagabb. Oh áldott, boldog ország ez a szegény magyar haza, melynek éjszakájában ilyen fényes csillagok világítanak és vezetnek.

Koncert után Éber, akivel Bartók egészen összebarátkozott, otthonában látta vendégül a zeneszerzőt.

2005-ben a város portrédomborművel díszített emléktábla állításával örökítette meg Bartók egyetlen bajai koncertjét:





Források:

w.hotelduna.hu
ifj. Bartók Béla: Apám életének krónikája. Bp. Zeneműkiadó, 1981
Gál Zoltán: Bartók bajai hangversenye. = www.bacskaisport.hu (hozzáférés: 2007, azóta sajnos eltűnt...)

A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2007 őszén készítettem

2017. április 20., csütörtök

Egy nagy tudós "menedékhelye"

Baja, Deák Ferenc utca 1. Türr István Múzeum





A múzeumot 1935-ben hozta létre a város az egykori takarékpénztár épületében. A múzeum ma is ebben a városképi jelentőségű, részben klasszicista, részben szecessziós stílusú épületben működik.



Sokoldalú, gazdag gyűjteményében a legnagyobb súllyal a régészeti és a néprajzi tárgyak szerepelnek. Gyarapodásához nagyban hozzájárult a múzeum névadójának, a bajai születésű Türr István (1825–1908) tábornoknak a hagyatéka.




1958 és 1963 között itt volt muzeológus Lükő Gábor néprajztudós. Szűkebb kutatási területe a népzene, népköltészet és népművészet formai elemzése és kelet–európai összehasonlítása volt. ITT részletesen és sokoldalúan tájékozódhatunk róla és utókoráról.

Forrás: Lükő Gábor Alapítvány


Bajai évei a mellőzöttség hosszú évtizedeire estek. Bár a háború előtt sem tartozott a rendszer kedvenc tudósai közé, az indoklás szerint "idealista beütései" miatt a szocializmusban is agyonhallgatták. Korábban, 1936 és 1949 között Debrecenben dolgozott, aztán 1970-ig, nyugdíjazásáig a gyulai, a bajai és a kiskunfélegyházi múzeumokban talált munkát és menedéket.


Források:

Harangozó Imre: Elment a tűzcsiholó. = Napút 2001. 4.
Halász Péter: Lükő Gábor emlékezete. = Honismeret 2001. 3.

2017. április 15., szombat

A Mátyás-templom zenéje

Budapest I. Szentháromság tér 2. Nagyboldogasszony-templom (Mátyás-templom)




A Várnegyed — s mondhatjuk, hogy az egész főváros — legtöbbet emlegetett, legismertebb, nagy múltú műemléke a Nagyboldogasszony–templom, vagy ahogyan legtöbbször emlegetjük, a Mátyás–templom.

Forrás: concertbudapest.com

Első formájában a tatárjárás után, 1255 és 1269 között épült kora gótikus stílusban. Háromhajós, álkereszthajós, kéttornyú bazilika volt. Részletformáiban az északfrancia gótikához igazodott, burgundiai késő román jegyekkel kiegészítve. A későbbi évszázadokban többször bővítették, alakították. Nagy Lajos uralkodásának idején, 1370 körül készítették el nagy délnyugati kapuját, amely oromzatában Mária halálát elevenítette meg. Miután 1384-ben a déli torony ledőlt, a sérült épületet a 14–15. század fordulóján nemcsak kijavították, hanem lényegesen át is alakították. Ekkor keletkezett a kora gótikus bazilika helyett a háromhajós, érett gótikus csarnoktemplom. Mátyás idejében is történtek az épületen jelentős változások: a déli mellékszentélyhez toldaléképítményt, valószínűleg királyi oratóriumot építettek, s ekkor építették fel újra a ledőlt tornyot. Gazdagodott belső díszítése is.



A török uralom súlyos megpróbáltatásokat hozott az épületre: 1541-ben mecsetté alakították, belső berendezése és falfestései elpusztultak. Buda visszafoglalásakor már szerencsére nem érte kár. A ferencesek, majd a jezsuiták kapták meg, akik királyi és főpapi támogatással rendbe hozták; kollégiummal, illetve papneveldével bővítették, s a templom gótikus belsejét a későbbi évtizedekben gazdag barokk berendezéssel látták el.
1862-ben a főszentély alatti kriptában helyezték el III. Béla és felesége, Châtillon Anna földi maradványait, amelyeket 1848-ban a székesfehérvári bazilikában találtak meg.

A Schulek-féle átépítés előtt


Röviddel azután, hogy 1867-ben itt koronázták meg Ferenc Józsefet és Erzsébet királynét, elkezdődött a templom nagyszabású és gyökeres helyreállítása a 19. század egyik legjelentősebb magyar építésze, Schulek Frigyes vezetésével. A munka célja a kor fokozott reprezentációs igényeinek kielégítése volt az akkori felfogásnak megfelelő műemléki helyreállítás keretei között. Schulek munkájának eredményeképpen nagyjából a 13. századi állapotot adja vissza a nyugati homlokzat két alsó szintje, a főszentély és az álkereszthajó. A csarnokhajó a 14–15. század fordulóján történő átalakítás, a déli torony pedig Mátyás király építkezéseit érzékelteti. Állagában csupán az alapfalakra épült főfalak és hajópillérek magja eredeti, valamint részben a Mária–kapu és a nyugati kapu kis része. A falfelületek mindenhol újak, ugyanígy a hiteles helyükön lévő, hiteles formájú faragványok is. A korábbi barokk belső helyett Schulek gótikus ízlésű, az átépítésbe szervesen beleillő berendezést készíttetett. A fal– és üvegfestés tervezését Székely Bertalan és Lotz Károly végezte. A templom alakos festményei Lotz, a Szent István–kápolnában és a déli előcsarnokban Székely Bertalan munkái.
A templomot 1944/45-ben ismét nagy károk érték, amelyeket a schuleki állapotnak megfelelően állítottak helyre 1954 és 1970 között.

A Nagyboldogasszony–templom mint a királyi Vár főtemploma — a 14. század elejétől a budai német polgárok plébániája — kezdettől országos jelentőséget kapott: fontos országos, nagy reprezentációt igénylő események: zsinatok, hálaadó– és gyászistentiszteletek, esküvők helyszíne lett. 1308-ban itt koronázták meg Károly Róbert királyt. Bár 1867-ig a templom falai nem láttak több királykoronázást (ezek tradicionális helyszíne Székesfehérvár volt), az új uralkodó — koronával a fején — mindig a Nagyboldogasszony–templomban mutatkozott be a főváros és az ország népének.
Mivel ezen események fontos része a zene, a templom nemcsak a történelemben és az építészetben, hanem a magyar zenetörténetben is kiemelkedő szerepet játszott. Zenei élete már fennállásának első két évszázadban jelentős. A budai magyar polgárok templomához hasonlóan (melyből ma már csak a Mária Magdolna-torony áll a Kapisztrán téren) a Nagyboldogasszony–templom is tartott fenn iskolát, amelyben zenét is tanítottak, s a diákokból és más muzsikusokból a templomnak önálló ének– és zenekara volt. Zolnay László feltételezése szerint a budai magyar és német plébánia között a zenében is bizonyára vetélkedés alakult ki. Források bizonyítják, hogy 1494-ben a Nagyboldogasszony–egyház férfi– és gyermekkara II. Ulászló király udvarában már többszólamú darabokat énekelt.
A templom szerepének és zenei életének középkori fénykora igazán Zsigmond és a Hunyadiak korában bontakozott ki. 1424-ben Zsigmond itt fogadta a görög császárt, akivel együtt vett részt az úrnapi körmeneten. Zsigmond kora óta volt szokás a fontos hadjáratok győzelmi zászlóit, jelvényeit a templomban elhelyezni, ünnepélyes hálaadás keretében. Mátyást is itt fogadták az ország főrendjei újonnan megválasztott királyként, itt zajlott a zenés ünnepi istentisztelet. Nagy pompával ugyancsak itt tartották Mátyás esküvőjét első feleségével, majd 1446-ban második feleségének koronázási miséjét. Ezeken az országos reprezentációs ünnepségeken a királyi muzsikusok is közreműködtek, akiknek jelenléte kisugárzott a templom zenei együttesére is.

Buda török kézre kerülésekor a gyorsan dzsámivá alakított templomban tartotta meg Szulejmán szultán a hálaadó istentiszteletet. 145 éven keresztül naponta ötször felhangzott a toronyban a müezzin éneke, s a környező utcákon török hegedűsök, síposok zenéltek.

1686-ban, Budavár visszafoglalása után a jezsuita rendház kapta meg a templomot. A szomszédságában létesített rendház, gimnázium és főiskola megfelelő hátteret teremtett a liturgikus zenei élet újjászervezéséhez és magas szinten tartásához. Rövidesen a rendi énekesek mellett szólamonként egy–egy fizetett énekes, valamint hangszerjátékosok (hegedűsök, csellista, bőgős, oboisták, trombitások, üstdobos és orgonista) tartoztak a rendszeresen muzsikáló együtteshez. Előadásukban a jezsuiták által művelt barokk stílusú, nemzetközi egyházi zene hangzott fel: részben Bécsben működő osztrák, valamint ott letelepedett külföldi zeneszerzők (Caldara, Fux, Porpora, Richter) , illetve több, főleg olasz nemzetiségű szerzők (Vivaldi, Albinoni, Carissimi, Corelli) művei.
Miután XIV. Benedek pápa 1773-ban feloszlatta a jezsuita rendet, Mária Terézia Buda városát ruházta fel a templom kegyúri jogaival. Ekkor zenei téren a szoprán és alt szólamokban a fiú énekeseket nők váltották fel, s a zenekar gerincét is hivatásos muzsikusok alkották. Tovább bővült a hangszerjátékosok és a kórusban alkalmazott kisegítők száma, lehetővé téve nagyobb szabású misék műsoron tartását. A repertoárban a „rendi” szerzők helyét átvették a bécsi klasszika mesterművei, s a városi tanács által kinevezett világi karnagyok egyházi darabjai. A 18–19. század fordulóján jeles karnagy volt Seyler József (1778–1854). Az ő vezényletével a Mátyás–templomban gyászmise keretében hangzott fel először Mozart Requiemje. Seyler maga is komponált egyházi zenét, d–moll miséje ma is a repertoár része. A 19. század közepének jeles regens chori-ja volt Adler György (1789–1862). A termékeny zeneszerzőt és kiváló karnagyot, aki korábban a győri székesegyházban működött, illetve hegedűsként alapító tagja volt a Táborszky–vonósnégyesnek, 1838-ban nevezték ki a templom zenei együttesének élére. Hangszeres darabok mellett egyházi műveket is komponált, amelyek felhangoztak a templomban. (Lányát, Ádler Adélt, aki maga is kitűnően képzett zongorista volt, Erkel Ferenc vette feleségül. Esküvőjük ebben a templomban volt 1839. augusztus 17-én.)
A templom a 19. század közepétől kezdte visszanyerni középkor végi, országos szerepkörét. 1862-ben helyezték el ünnepélyesen a kriptában III. Béla és felesége hamvait, majd 1867-ben nagy pompával itt koronázták meg Ferenc Józsefet és Erzsébet királynét. 

Eduard von Engerth alapján Tull Ödön

A szertartás keretében hangzott fel először Liszt Ferenc Koronázási miséje. Liszt, aki élete nagy részét külföldön töltötte, 1839/40-től egyre erősebb szálakkal kötődött szülőföldjéhez. Tudott a kiegyezés előkészületeiről, s mivel figyelme az 1860-as években egyre inkább az egyházi zene felé fordult (1865-ben vette fel az alsóbb egyházi rendeket), nagyon szerette volna, ha őt bízzák meg a történelmi jelentőségű napot megpecsételő koronázási mise megírásával. Jó barátja, Augusz Antal közvetítésével a megbízást meg is kapta Scitovszky hercegprímástól, s el is készült a kompozícióval (Graduáléval 1869-ben egészítette ki). A megvalósítás azonban ugyanúgy, mint az Esztergomi mise esetében az udvari szabályzatba, s világi és egyházi személyek intrikáiba ütközött. A magyar közvélemény, amikor értesült Bécs kerékkötő szerepéről, nemzeti méltóságában érezte sértve magát, s jeles politikusokból és zenészekből álló bizottság magához Erzsébet királynéhoz fordult. Kompromisszumos megoldás született: Liszt miséje elhangozhatott, de a bécsi udvari muzsikusok előadásában, az udvari karnagy vezényletével. Liszt, aki meghívót sem kapott az eseményre, mintegy titokban, a karzatról hallgatta végig művét, majd a szertartás többi részét nem várva be, gyalog indult haza. Ábrányi Kornél így írta le a jelenetet:
A budavári Mátyás–templomtól kezdve… a nép százezrei képeztek sorfalat a számtalan tribünök díszes közönségétől szegélyezve. Mindenki várta a gellérthegyi ágyúk dörgését, mely jelzendő volt a királyi menet elindulását. De ezt egyszerre egy elementáris erővel kitört éljen–dörgés előzte meg az egész hosszú vonalon… Mindenki azt hitte, hogy a dörgő éljenek a közeledő díszmenetet illetik, pedig csak a nagy művész ünnepélyes alakja volt látható, ki a nép hosszú kétfelé oszlott sorfalai közepén haladt meghatottan egymaga, ünnepi fekete talárban, hajadonfővel, oroszlánsörényű haját lobogtatta a nyári szellő…
1874 és 1896 között, a renoválási munkálatok idején a Mária Magdolna–templom adott helyet a Mátyás–templom istentiszteleteinek. Ebben az időszakban volt a templom plébánosa az egyházi zene történetével tudományosan is foglalkozó Bogisich Mihály (1839–1919), zenei vezetője pedig Vavrinecz Mór
Vavrinecz Mór
(1858–1913), aki a felújítás után is, egészen 1913-ig töltötte be posztját. Kéziratban maradt számos kompozíciója ma is fellelhető a templom kottatárában. A 20. század első felében Sugár Viktor (1872–1942) működése volt meghatározó: 1904-től orgonista, később másodkarnagy, 1919-től 1942-ben bekövetkezett haláláig pedig a templom karnagya volt. Zenei együttesét számbelileg is felfejlesztette, s megszólaltathatták a zeneirodalom legnagyobb egyházi remekműveit (például Beethoven Missa Solemnis-ét, Liszt miséit, Dohnányi Ernő Szegedi miséjét).





1936. szeptember 2-án ünnepi szertartás keretében Sugár Viktor vezényelte Kodály Zoltán Budavári Te Deumát. A művet Budapest székesfőváros polgármestere, Szendy Károly rendelte Kodálytól Buda töröktől való felszabadításának 250. évfordulója megünneplésére. A zenei műsorban elhangzott még Matteo Simonelli elfeledett 17. századi zeneszerző Missa Buda expugnata-ja (Mise Buda visszafoglalására), amelyet Szita Oszkár fedezett fel a Vatikán könyvtárában. Sugár Viktor halála után három jeles muzsikus nyújtotta be pályázatát a templom karnagyi állására: Vaszy Viktor, Ferencsik János és Bárdos Lajos. A megbízatást Bárdos Lajos nyerte el. Karnagysága idején (1942–1962) megszüntette a zenekaros misék korábbi túlsúlyát, újra előtérbe került a gregorián, az egyházi népének és a klasszikus polifónia. Bárdos nagy érdeme, hogy a Mátyás–templomot az új magyar egyházzene műhelyévé tette. Megszólaltak Seiber Mátyás, Lajtha László, Kósa György, Halmos László, Harmat Artúr, Werner Alajos, Járdányi Pál és mások darabjai, valamint Bárdos saját művei, amelyeknek legtöbbjét a kórus számára komponálta. Bár 1948 után a főváros anyagi támogatása teljesen megszűnt, Bárdos mégis fenn tudta tartani az együttest. Ennek magyarázata az a szellemi és zenei kisugárzás volt, amely sok muzsikus számára anyagi ellenszolgáltatás nélkül — és az állami hatóságok zaklatásai ellenére is — érdemesé tette az ének– és zenekarban való rendszeres közreműködést.
Bárdos Lajos tiszteletére 1996-ban avattak a templomban emléktáblát:

BÁRDOS LAJOS
1899–1986
ZENETUDÓS, KARNAGY, ZENESZERZŐ
HALÁLÁNAK 10. ÉVFORDULÓJA EMLÉKÉRE,
AKI 20 ÉVEN ÁT /1942–1962/ VOLT A
MÁTYÁS TEMPLOM KÓRUSÁNAK
KARNAGYA.
BUDAVÁRI ÖNKORMÁNYZAT
BÁRDOS LAJOS TÁRSASÁG
1996

Bárdos után Kósa Sándor, majd 1966-tól napjainkig Tardy László irányítja a főtemplom zenei együttesét.

Orgonazene:
Mint Zolnay László írja, Magyarországon az a capella egyeduralmát a 13–14. századtól kezdte elhódítani az orgonák megjelenése, az orgonával kísért énekes muzsika, s a hangszer átalakító erővel hatott vissza magára az egész zenei életre. A Boldogasszony–templom első orgonájának eredete homályba vész, de a Thuróczy–krónika így ír a Mátyás királlyá választása utáni budai ünnepségekről:
...a templomok harangjai meghúzattak és azokban harsona, orgona és zeneszó dicsőíté az Istent.

Az akkori orgona még nem a mai hangszerek királynője volt, hanem általában kisebb méretű, hordozható hangszer. A török hódoltság után, a templom rendbetételekor orgonakarzatot alakítottak ki a templomban, s 1688-ban Széchényi György esztergomi érsek egy száz forint értékű pozitív–orgonát adományozott. Alig hét évvel később Esterházy Pál, a zenekedvelő és zeneszerző nádor a zenés misék fényének emelésére kibővíttette a templom kórusát s arra új, valószínűleg nagyobb orgonát állíttatott. Ez a hangszer közel harminc évi működés után a templomban bekövetkezett tűz áldozatául esett. Ezután néhány évtizedenként új és nagyobb orgonával szerelték fel a templomot. Közülük említésre méltó egy Martin nevű mester munkája, aki 1747-ben két egyforma orgonát készíttetett a Nagyboldogasszony– illetve a Mária Magdolna–templom számára. 1768-ban ismét nagyobb hangszer építésébe fogtak egy rendtárs örökségéből. Ez az ismeretlen mester által épített orgona szólt 1867-ben Liszt Ferenc Koronázási miséjében. A templom nagy felújítása után Dangl Antal aradi orgonaépítő készített új orgonát. Ennek faragott, neogótikus szekrényét Schulek Frigyes tervezte. A szekrényen álló angyalszobron Liszt Ferenc arcvonásait vélik felismerni. Ez a hárommanuálos, mechanikus, kúpládás hangszer azonban a templom zenei és művészi igényeinek nem tudott megfelelni. Új hangszer építéséhez magyar királlyá koronázásának negyvenedik évfordulója alkalmából Ferenc József adományozott 50 000 koronát. A munkával a jägerndorfi Rieger–orgonagyárat bízták meg, amely 1909-ben Sugár Viktor karnagy és orgonaművész tervei szerint építette fel a későromantikus stílusú, négymanuálos, 77 regiszteres orgonát (Op. 1500). Ennek egy részét, a IV. manuál sípjait a kor divatjának megfelelően a templom padlásán helyezték el, hangját egy 14 méter hosszú facsövön, a mennyezeten keresztül vezették a templomhajóba. Az 1931-ben kibővített hangszer 1944/45-ben erősen megsérült. Ideiglenes helyrehozása után csak 1984-re lett készen — ismét a Rieger– gyárban az ötmanuálos, 85 regiszteres, elektropneumatikus traktúrájú nagyorgona, amelyet a Schulek Frigyes által tervezett neogót orgonaszekrénybe építettek be. 2009 és 2014 között a hangszert ismét felújították.







A Rieger-orgona átadása után készült el a templom Béla–kápolnájában elhelyezett kétmanuálos, 18 regiszteres távmű. Ez a hangszer megszólaltatható a nagyorgona játszóasztaláról, de önállóan is használható a liturgia vagy a templomtérben rendezett koncertek kíséretére.

A Mátyás-templom harangjairól ITT találhatunk részletes ismertetést képekkel. Készült róluk video-összeállítás is:




Végül két kultúrtörténeti érdekesség, mely zenével is kapcsolatba hozható:
A templom északkeleti oldalához 1409 körül Garai Miklós nádor kápolnát építtetett családi sírboltnak. Az idővel rommá lett épületet a 19. századi újjáépítéskor Schulek Frigyes lebontatta, s helyébe rekonstruált mását építtette fel. A munkálatok közben egy fiatal nő állkapocs nélküli agykoponyájára bukkantak. A koponyarelikviát máig mint Garai Máriának, Hunyadi László jegyesének csontmaradványát őrzi a templom. Garai Mária — Gara Mária néven — egyik főszereplője első nemzeti operánknak, Erkel Ferenc Hunyadi László című művének. Ma a Garai-kápolna helyére Schulek által tervezett Szent István-kápolnában meg is tekinthetjük a történelmi ereklyét. Képet ITT láthatunk róla.

A másik történet a török időket idézi:
1541. szeptember 2-án, alig pár nappal azután, hogy a török csellel elfoglalta Budát, a szélsebesen dzsámivá átalakított Nagyboldogasszony–templomban tartotta meg Szulejmán szultán a győzelmi hálaadást. Ekkor és itt halt meg, vallásos áhítata közben Gül Baba. A történészek szerint a szultán a bektasi rend tagjait bízta meg azzal a feladattal, hogy a török csapatok Buda alá való érkezése előtt a városhoz közel alapítsanak egy iszlám vallási központot. A rend tagjai elsősorban szerzetesek, dervisek voltak, de — szükség esetén — katonai feladatokat is ellátnak. Az ő vezetőjük volt Gül Baba, aki főként békés természetéről, verseiről, természetszeretetéről vált ismertté. Türbéje, azaz síremléke ma is látható a Rózsadombon, a Margit–híd budai hídfőjének közelében. A Rózsák atyjának is nevezett Gül Babáról Huszka Jenő nagy sikerű operettet (1905) írt.




Források:

Entz Géza: A budavári Nagyboldogasszony–templom és a Halászbástya. Bp. Corvina,1974
www.matyas-templom.hu
kolostor.blogspot.hu
Zolnay László: A budai Vár. Bp. Gondolat, 1981
Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból. Bp. Magvető, 1977
Brockhaus Riemann zenei lexikon. Bp. Zeneműkiadó, 1983–1985
D. Nagy András: Epizódok az Erkel család életéből. = A nemzeti romantika világából. Bp. Püski, 2005
Walker, Alan: Liszt Ferenc. 3. Az utolsó évek. Bp. Editio Musica, 2003
Hamburger Klára: Liszt kalauz. Bp. Zeneműkiadó, 1986
Ábrányi Kornél, id.: Életemből és emlékeimből. Bp. 1897
Zolnay László: Mozaikok a magyar újkorból. Bp. Kozmosz, 1986
Göblyös Péter: "Meghalt a cselszövő". Erkel Hunyadi László operájának osteológiai vonatkozásai. = Osteológiai Közlemények 2015. 1-2.

2017. április 14., péntek

Az első független magyar zenész tanulóévei

Baja, Bartók Béla utca 1.
Ferences rendház és Páduai Szent Antal-kolostortemplom





Baja központjában áll az egykori ferences rendház, s hozzá tapadva a kolostortemplom, más néven Barátok temploma.






A városban már a 13. századtól jelen voltak a ferencesek, akik a török kiűzése után, a 17. század végén tértek vissza, köztük több bosnyák származású barát is volt. A település régi templomának helyén először rendházukat építették fel, alapkövét 1722-ben rakták le. Az épület eredetileg barokk stílusú volt, azonban az átépítések miatt ez külső képén kevéssé látszik. Némileg megmaradt udvarának és folyosóinak barokk kiképzése.

A barokk stílusú templomot 1730 körül kezdték építeni, majd 1780-ban átalakították. Mai arculatát 1930 körül nyerte el, tornyát 1902-ben építették újjá. A szoborkert felé néző Mater Dolorosa szobor Baja legrégibb ismert barokk alkotása, 1740-ből származik.



A 18. század végén a rendház épületében működött az 1757-ben alapított bajai ún. kisgimnázium. 1791-től ide járt iskolába az
Forrás: wikipedia
1777-ben Tolnán született Fusz János. Itt énekesfiúként zenei oktatásban is részesült, tehetségére már akkor felfigyeltek. Tanulmányait befejezve néhány évig tanítóként működött, majd az 1790-es évek végén muzsikusként a jeles mecénás, verebi Végh Ignác alkalmazásába lépett. A későbbiekben felváltva Bécsben és Pozsonyban működött. Zenei tehetsége legerőteljesebben dalaiban nyilvánult meg, amelyekről az idős Haydn és Beethoven is kedvezően nyilatkozott. Színházi karmesterként is működött, zenei tárgyú írásait rendszeresen közölték bécsi és lipcsei zenei szaklapok.


A YouTube jóvoltából egy kamaraművét hallgathatjuk meg:



A kolostor épületén tábla idézi Martinovics Ignác emlékét, aki itt tanult bölcsészetet és itt tett szerzetesi fogadalmat:



A templom oldalánál lévő parkban állították fel a bajai születésű feltaláló, Kliegl József emlékművét, amelyet ükunokája, Kliegl Sándor szobrászművész készített:




Források:

www.szentantal.bajabaratok.hu
www.bajabela.sulinet.hu
Bálint László: A bajai III. Béla Gimnázium. Bp. Tankönyvkiadó, 1989 /Iskolák a múltból./
Sas Ágnes – Farkas Zoltán: Fusz János. Bp. Mágus, 2003 /Magyar zeneszerzők 28./

A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2007-ben készítettem

2017. április 10., hétfő

A hercegi kürtös kápolnája

Fertőrákos, Fő utca 177.





A Fő utca 177. számú ház mellett egy kicsike kápolna áll.




Belső két oldalfalán egy-egy fülke látható szentképpel, a bejárattal szemben Szűz Mária másfél méteres festett szobra áll.

Története érdekes: a falun kívül, a Balf felé vezető úton, egy kis dombon 1714-ben kápolnát állíttatott egy házaspár. 
1936-ban egy halász megvette házépítés céljára a területet. Az engedélyt azzal a feltétellel kapta meg, hogy a kápolnát a faluhoz közelebb helyezi, illetve faragott kövekből újjáépíti és a régi helyett egy új szobrot helyez el benne.

Csatkai Endre soproni helytörténész 1928-ban még lefényképezte eredeti helyén:



Szerencsére német nyelvű kőlapfeliratát az újra felépített kápolna homlokzatába beépítették:



E felirat elmondja a kápolna építésének történetét és felfedi építtetője kilétét. Szövege Hárs József fordításában a következő:

Istennek, a legszentebb Szentháromságnak, továbbá Isten anyjának, Máriának tiszteletére készíttette el ezt a kápolnát nemes Enirelk Franckh János Máté úr, őfelségének, a dicső római katolikus herceg Hohenzollernenek a kürtöse és az ő házastársa, Anna Katalin. Történt ez 1714. május 1-jén.


Források:

www.fertorakosikirandulas.hu
Hárs József: Fertőrákos. Budapest; Száz magyar falu könyvesháza Kht., 2000

2017. április 7., péntek

A sárvári vár zenei emlékei

Sárvár, Várkerület 1. Nádasdyvár





Kossuth tér déli oldalát lezáró reneszánsz várkastély az ország egyik legkiemelkedőbb műemléke, a város szimbóluma.




Magja a mai palotaegyüttes délnyugati sarkában álló 13. századi, háromszintes lakótorony, s a mai épülettömb északi egyemeletes szárnya. E vár első említése 1288-ból való. A következő nagy építkezések a 15. század második felében a gótika jegyében folytak. A Kanizsai család idején a mai déli szárny helyén háromszintes, reprezentatív termekkel ékesített főúri lakóépület készült el (1446 novemberében megszállt benne Hunyadi János, a III. Frigyes elleni hadat vezetve). A 15. század végén készült el a mai kaputorony alsó szintje. A 16. század elejére nagy kiterjedésű zárt udvar alakult ki, a védelmet a természeti adottságok mellett földsáncok biztosították.

Forrás: civertangrafik


A vár fénykora az a mintegy másfél évszázad volt 1532 és 1671 között, amikor a birtok a Nádasdy család tulajdonában állt, akik európai mércével mérhető udvartartást alakítottak ki Sárváron.

Nádasdy Tamás
A család fényét a köznemesi családból származó Nádasdy Tamás (1498–1572) alapozta meg, aki feleségül vette a Kanizsai család utolsó sarját, az öröksége miatt jogilag fiúsított Kanizsai Orsolyát. A vár építkezéseit reneszánsz stílusban folytatta: kialakította a zártudvaros, ötszög alaprajzú védőövet, az ó–olasz rendszerű bástyákat. A keleti palotaszárny gótikus épülete előtt reneszánsz nyitott folyosót építtetett.
Nádasdy Tamás, aki pályafutása csúcsán Magyarország nádora lett, művelt, művészetszerető ember volt. 1534-ben Sárváron iskolát és nyomdát alapított. Várkastélya a kor humanistáinak kedvelt tartózkodási helye lett (Buda ekkor már török uralom alatt állt, így a főúri udvarok lettek a kultúra korabeli központjai). Nádasdy — korábban mint II. Lajos titkára — szem– és fültanúja lehetett a Mohács előtti királyi udvar zenei életének, a pompás zenei ünnepségeknek, amelyet most saját udvarában is igyekezett meghonosítani. Békefi Antal zenetörténész így jellemezte a vár akkori zenei életét:

Sárváron is felhangzottak a szépséges virágénekek, a kezdetben nehézkes nyelvezetű zsoltárfordítások, dicsőséges csaták históriái, énekes apródok, nemes kisasszonyok, elfogott török zenészek, rác hegedősök, cigány tamburások, idegen zsoldosok soknyelvű, idegen dallamvilágot képviselő muzsikája, éneke, itt peng a lant a kerti mulatságok alkalmával, cirpel a virginál, innen jelez vendéget vagy ellenséget a tornyokból a trombita messzehangzó szava, s itt mulatozik a névnapokon, keresztelőkön, lakodalmakon, lakomákon a töröksípok, dudák, sőt egész zenekarok szavára a végvárak oly sok veszélyt látott bizonytalan sorsú népe.

Nádasdy Tamás pártfogoltja volt Tinódi Sebestyén is. A művészetpártoló főúr valószínűleg a nagyszombati országgyűlésen találkozhatott az akkor már széles körben ismert énekmondóval. A források szerint a lantos 1545-ben jött először Sárvárra, három éven keresztül állt Nádasdy Tamás szolgálatában. Sokat utazott, ura üzeneteit hozta–vitte, felhasználva, hogy mint énekmondót mindenütt szívesen látták. De Sárváron is szívesen hallgatták énekelve előadott történeteit, mint például a Nádasdy Tamás sógoráról, Majlát Istvánról is szóló, három évvel korábban szerzett históriáját (Prini Péternek, Mailát Istvánnak és Terek Bálintnak fogságokról). Ezek az énekek a hiteles híradás mellett helytállásra és nemzeti összefogásra is buzdítottak, mellette a katonáknak segítettek megérteni a törökök harcmodorát, hadicseleit.  Tinódi pihenőidejében minden bizonnyal nagy haszonnal forgatta ura gazdag könyvtárának kódexeit, gyarapítva európai műveltségét, gazdagítva ezáltal zenéjét és költészetét. Szabolcsi Bence zenetörténész állapította meg, hogy Tinódi, mielőtt Sárvárra érkezett, egy évtizednyi működése alatt négy ritmustípust használt, míg a Sárvár utáni öt évében nyolcat, melyből csak egy volt a közös az első néggyel.
Három évi sárvári működés után az énekmondó 1548-ban Kassán telepedett le. Még ezután következett Eger ostroma, amelyről az utókor által talán legjobban ismert költeményeit írta. 1554-ben műveit nyomtatásban is kiadta. 1555-ben újra Sárvárra indult, valószínűleg azért, hogy Nádasdy Tamás segítségét kérje új énekei kinyomtatásához. Már betegen érkezett meg, s 1556. januárjának végén, 47 éves korában meghalt. A távollevő Nádasdy Tamást tiszttartója értesítette a lantos elhunytáról, aki mellette volt halálos ágyánál. A tiszttartó urának írt levele alapján Tinódit feltételezhetően a sári templom melletti temetőben, vagy a templom kriptájában helyezték örök nyugalomra.

Tinódi emlékműve, Szabó Iván alkotása az egykori várárok helyén kialakított parkban áll.

Forrás: orszagalbum.hu


Nádasdy Tamás fia, a "fekete bég"-nek is nevezett rettegett törökverő, Nádasdy Ferenc (1555–1604) idejében Sárvár a protestáns szellemi élet központjává vált. Nagy László történész így jellemzi könyvében az udvari életet:

Nádasdy Ferenc otthonában helye volt a gyakori vigalomnak, zenélésnek, táncnak is. Bár a főúrnak megvoltak a saját síposai és hegedűsei, azért — a családi számadáskönyvek tanúsága szerint — szívesen láttak vándormuzsikusokat is. Nádasdy udvarában — legtöbbször a főúr személyes részvételével — gyakorta voltak tánccal, zenével egybekötött mulatságok […] … a táncos vigalmakban a házigazdára, Nádasdy Ferencre hárult a „táncosztó” tisztsége. A tánc kiemelkedő szerepét és jelentőségét tanúsítja, hogy az ekkor élők a táncot és a muzsikát hasznos nevelőeszköznek tekintették. Olyannak, amely a formális művelődés terén szép gyümölcsöt hozott. A vigalmakban az is szokásban volt, hogy nemcsak pohár bort köszöntöttek valakinek az egészségére, hanem táncot is jártak azért. Ez a nagy táncos kedv persze nem nyerte el mindenkinek a tetszését, helyeslését. A „mennydörgés fiai”-nak is nevezett protestáns prédikátorok például keményen elmarasztalták a táncolókat.

Nádasdy Ferenc felesége az a Báthory Erzsébet volt, akinek neve máig hírhedett állítólagos kegyetlenkedései következtében. Személyét illetően a történészek még ma sincsenek egységes véleményen arról, hogy bűnös volt-e, vagy koncepciós per áldozata lett, amikor életfogytiglani várfogságra ítélték.

A "fekete bég" köréhez tartozott az 1597-ben Sárvárott ötven lovas hadnagyaként szolgáló Wathay Ferenc (1568–1609 után). Békefi Antal értékelése szerint Wathay korának ismert és méltatlanul elfeledett krónikása, éles szemű, kitűnő emlékezetű ember, Tinódi és Balassi kisebb tehetségű, de buzgó követője. Néhány évvel később, fehérvári alkapitányként török fogságba esett, ahol 1602 és 1606 között, saját vízfestményeivel díszített könyvébe írta hosszú konstantinápolyi rabélete keserveit elbeszélő, nótajelzésekkel ellátott énekeit. Huszonnegyedik énekében, melyben Magyarország mostoha sorsát panaszolja, emléket állít Nádasdy Ferencnek; verse szerint urának halála nagy bánatot szertett neki. A kézirat ismeretlen úton került Magyarországra, megírása után egy évszázaddal Kőszegen bukkant fel; jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában található. A világháló jóvoltából ITT lapozgathatunk benne.

A vár falai között a legfényűzőbb élet a „fekete bég” fia, Pál, majd unokája, Nádasdy (III.) Ferenc (1623–1671) regnálása alatt folyt.
Nádasdy (III.) Ferenc
Az 1642-ben 40.000 jobbágyával együtt rekatolizált Nádasdy Ferenc a királyi Magyarország első közéleti embere volt: 1655-től országbíró, 1667-től ő töltötte be a helytartói tisztséget is.
Nádasdy — mint országbíró — udvartartásának fényét muzsikusok, énekesek szerződtetésével s hoppmester tartásával is emelte. Magyar földön akkoriban még kevés trombitás működött, Nádasdynak azonban 1648-ban 11 magyar főtrombitás állt szolgálatában. Toronyőri szolgálatuk mellett házasságkötési ceremónián, lakodalomban és egyéb ünnepi alkalmakkor is muzsikáltak. Akkoriban szokásban volt, hogy a zenészek a lakoma minden fogásához külön fogásnótákat játszottak egy emelvényről, serlegürítéskor pedig tust fújtak. Mellettük három diszkantista énekes, valamint a zenét tanuló hegedűs, trombitás és lantos „inasok” is szerepelnek egy korabeli összeírásban.

A főúr az egyik első tudatos műgyűjtő volt a magyar főnemesség történetében. A nemesfémek és drágakövek felhalmozása mellett kastélyait — köztük a sárvárit is — értékes berendezési tárgyakkal, bútorokkal, textíliákkal, festményekkel díszítette. Nádasdy Ferenc rendelte meg 1653-ban Hans Rudolf Miller osztrák festőtől a sárvári lovagterem freskósorozatát, amely nagyapjának, a legendás „fekete bég”-nek híres csatáit ábrázolja.

Forrás: panoramio.com NOS 64


E képek zenei szempontból is érdekesek, mert hűen ábrázolják a korabeli tábori zenészeket és zeneszerszámaikat a festmények ötven évvel korábbi eseményeket örökítettek meg, ekkor Sárváron még használatban voltak azok a hangszerek, amelyeket a festő megörökített. A Buda ostromát, illetve a Tata bevételét ábrázoló falképen töröksípost, a Kanizsa ostromát bemutató képen trombitásokat, a Győr ostromát megörökítő freskón pedig gyalogdobosokat ábrázolt a festőművész. A freskókat keretező gazdag stukkódísz mintái között is láthatók hangszerek. 

Nádasdy Ferenc hatalmas vagyonának nagy részét 1665-ben átköltöztette pottendorfi kastélyába; ettől kezdve a sárvári vár szerepe folyamatosan csökkent. 1671-ben aztán a Wesselényi-összeesküvés véget is vetett a Nádasdyak sárvári regnálásának. Nádasdy Ferenc ugyan meglehetősen ingatagon vett részt benne, feje azonban Zrínyi Péterrel és Frangepán Ferenccel együtt a porba hullott, vagyonukat az udvar elkobozta.

A vár későbbi számos tulajdonosa  között ott volt a modenai Este család, majd a 19. század utolsó negyedében a bajor Wittelsbach hercegi család. Közülük többen is rajta hagyták átalakításaik nyomát a váron és magán a településen is.

A várban ma a Nádasdy Tamás Múzeum gazdag anyaga tekinthető meg; az épületben helyezték el a városi könyvtárat és a művelődési központot is.


Források:

Stefánka László: Séták Sárváron. Escort ’96 Bt., 2000
Nádasdy Ferenc Múzeum Sárvár. Kiállításvezető. Szombathely, Vas megyei Múzeumok Igazgatósága, 2002 /Nádasdy Ferenc Múzeum Kiadványai 7./
Boda László: Bük, Csepreg, Sárvár és környékük: kalauz turistáknak és természetbarátoknak. Szombathely, B.K.L. Kiadó, 2000
Harrach Erzsébet, C. – Kiss Gyula: Vasi műemlékek: településtörténet, építészettörténet, művelődéstörténet. Szombathely, Vas megyei Tanács, 1983
Sárvár monográfiája. Szerk. Horváth Ferenc. Sárvár, Sárvár Város Tanácsa, 1978
Nagy László: Az erős fekete bég: Nádasdy Ferenc. Bp. Zrínyi, 1978
Békefi Antal: A vasi várak zenei élete a török megszállás idején 1–2. = Vasi Szemle 1965. 2., 1966. 1.
Képes magyar zenetörténet. Bp. Rózsavölgyi és Társa, 2004

2017. április 5., szerda

A népzenekutató otthona

Budapest I. Pauler utca 17.


 


Öt évtizeden át ebben az épületben lakott Kerényi György (1902-1986).





Kodály növendéke, pályája során pedig egyik leghűbb követője volt. 1929-től foglalkozott rendszeres népzenegyűjtéssel. 1949 és 1970 között a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete Népzenekutató Csoportjának osztályvezetője és a Magyar Népzene Tára című kiadványsorozat első, második és negyedik kötetének főszerkesztője, kórusvezetőként pedig az Éneklő Ifjúság egyik vezéralakja volt. 

Kodállyal munka közben


Emléktábláját 2005-ben a Nemzetközi Kodály Társaság és az önkormányzat állította:






Hagyatéka méltó helyre, a Kodály Intézet Archívumába került.



Forrás:

Sárosi Bálint: Kerényi György (1902-1986). = Ethnographia 1988. 416-419. p. 







2017. április 2., vasárnap

A zenetudomány palotája

Budapest I. Táncsics Mihály utca 7. Erdődy-palota





A barokk stílusú palotát 1750–1769 között Nepauer Máté tervei szerint gróf Erdődy György országbíró építtette. Schoen Arnold várostörténész szerint a kapu pillérein kétoldalt látható férfimaszkok az építész arcvonásait őrzik.

Forrás: zti.hu

Minden bizonnyal járt az épületben Ludwig van Beethoven, aki jól ismerte Erdődy grófnét. Amikor a zeneszerző 1800. május 7-én koncertet adott a Várszínházban, meglátogathatta a színházhoz közel lakó családot, talán náluk is szállt meg.

Forrás: zti.hu

A 20. században több átépítés következett be a palota életében: 1912-ben gróf Hatvany-Deutsch Lajos vásárolta meg, aki erősen átalakíttatta. Később a második világháborúban elszenvedett sérüléseket kellett kijavítani, majd általános iskola működött benne, ezért nyúltak hozzá belső tereihez. Miután 1970-ben a palotát a Magyar Tudományos Akadémia kapta meg, újra átalakították. Ennek az átalakításnak kettős célja volt: az értékes műemlék megmentése, eredeti állapotának a lehetőségek szerinti legjobb visszaállítása, illetve az új rendeltetésének megfelelő, korszerű belső terek létrehozása.

A palotában 1984 óta az MTA Zenetudományi Intézete működik. Az előző otthonából ideköltözött intézmény itt végre méltó helyet kapott és mind a tudományos kutatás, mind a múzeum tevékenysége megfelelő körülmények közé került.

A Zenetudományi Intézet szervezetéről, osztályairól, azoknak tevékenységéről részletesen az Intézet honlapján tájékozódhatunk. 

Néhány fontos területről érdemes kiemelten szólni, köztük a már elvégzett munkákról és folytatásukról:

A Bartók Archívum keretében Bartók Béla életművének feltárása és tudományos vizsgálata is új lendületet kapott, miután bizonyos jogi akadályok elhárultak. 1987/88-ban a New York-i Bartók hagyaték és archívum anyaga a zeneszerző ifjabb fiának, Bartók Péternek magángyűjteményébe került. A zeneművek kéziratairól Bartók Péter 1988-ban fotokópiákat küldött Magyarországra a kritikai összkiadás és az azt szolgáló kutatások támogatására. Ennek következtében a Zenetudományi Intézet Bartók Archívumában ma a szakember — legalább kópiában — valamennyi primer forrást megtalálja, illetve információt kaphat a hiányzó dokumentumok hollétéről. Bár formálisan nincs kapcsolatban a felsőoktatással, egyedülálló anyaga és munkatársainak szakértelme révén a Bartók Archívum a zenetudományi oktatás és posztgraduális képzés egyik magyarországi bázisa, hazai és külföldi PhD disszertációk életre segítője. Munkája középpontjában újabban Bartók zeneszerzői módszerének tanulmányozása és komplex kutatási projektek állnak. Ennek jegyében jelent meg Bartók zeneműveinek kritikai összkiadása és a Bartók tematikus műjegyzék.

A Népzene- és Néptánckutató Archívumban folytatódik a Magyar Népzene Tára kiadása, s az újabb kötetek előkészítéseként a mintegy 10.000 órát kitevő gyűjtések számítógépes feldolgozása és digitalizálása.

A magyar zenetörténet kutatása területén dolgoznak a Magyarország zenetörténete című, öt kötetre tervezett nagy monográfia munkálatain, melynek eddig első két kötet jelent meg 1988-ban, és 1990-ben, amelyek a kezdetektől 1541-ig, illetve 1541-től 1686-ig tárják fel a magyar zenetörténet folyamatait. Kapcsolódva e monográfiasorozathoz a Zenetudományi Intézet megbízásából végezte egy–egy város (Pécs, Tata, Győr, Sopron, Eger, Székesfehérvár) XVII–XIX. századi zenetörténetét feltáró kutatásait Bárdos Kornél. Tovább folyik a Rajeczky Benjámin által megalapozott gregoriánum–kutatás, illetve a középkori és kora–újkori, katolikus és protestáns liturgikus énekek kutatása. 
Az Intézet a magyar zenetudomány hovatovább egyetlen kiadójaként sorozatos és egyszeri kiadványokban jelenteti meg munkatársainak és Intézeten kívüli tekintélyes kutatóinak munkáit. A Régi és az Újkori Zenetörténeti Osztály folyamatosan tervezi, szerkeszti és közreadja az 1820 előtti magyarországi zenei emlékek forráskiadványát (Musicalia Danubiana). Az intézetben készül az MTA idegennyelvű zenetudományi szakfolyóirata, a Studia Musicologica és az intézmény évkönyve, a Zenetudományi Dolgozatok.
Az Erdődy-palotában megfelelő körülmények közé került a korábbi rész-intézmények egyesített könyvtára. Gazdag állományát még 1968-ban Major Ervin könyv–, kotta– és kéziratgyűjteményének megvásárlása alapozta meg. 1975-ben a Művelődési Minisztérium megvásárolta a könyvtár számára a római Sgambatti–hagyaték Liszt Ferenccel kapcsolatos dokumentumait (Giovanni Sgambatti Liszt növendéke, majd munkatársa volt római időszakaiban). 1977-ben Isoz Kálmán, 1989-ben Rajeczky Benjámin, 1990-ben Rácz Aladár hagyatékával gyarapodott a tudományos könyvtárrá minősített gyűjtemény.

2002-ben, a zeneszerző születésének 125. évfordulójának évében kezdte meg működését a Dohnányi Ernő Archívum. Fő célja Dohnányi Ernő életművének gyűjtése, kutatása és közzététele: információs– és kutatói központként szolgálni minden potenciális érdeklődőnek, illetve koordináló szerepet vállalni a különböző Dohnányi gyűjtemények között, s szorgalmazni a még kiadatlan Dohnányi–művek publikálását. Állományában mintegy félezer archív és kereskedelmi forgalomban kapható hangfelvétel, száz kézirat és kézirat–másolat, kétezer felvételnyi mikrofilm (nagy részét a British Library Dohnányi–gyűjteményének másolata teszi ki), száz nyomtatott kotta, továbbá könyvek, levelek, újságkivágatok, fotók, emléktárgyak és egyéb dokumentumok találhatók.

2012-ben létrehozták a 20-21. Századi Magyar Zenei Archívumot. Célja, hogy összegyűjtse, archiválja, kutathatóvá tegye a magyar zene e korszakának dokumentumait, illetve hogy a kutatási eredményeket a szakma és a nagy nyilvánosság elé tárja. Tevékenysége nem korlátozódik az ún. komoly zenére, hanem kiterjed a magyar operett és a könnyű-, illetve szórakoztató zene területeire is.

A Zenetörténeti Múzeum tudományos kutatásai a magyarországi hangszertörténetre, a zenei ábrázolások interdiszciplináris feldolgozására, a számítógépes zenei ikonográfiai katalógus fejlesztésére, valamint különféle régi hanghordozók (pl. gépzongora-tekercsek) számítógépes feltárására irányulnak. Kiállításaik, amelyekről aktuálisan ITT tájékozódhatunk, bemutatják a zenetörténet tárgyi emlékeit, a hangszerkészítés eszközeit, nagy alkotóművészek hagyatékát — pl. Lajtha László, Rácz Aladár relikviáit —, festményeket, fényképeket, érmeket és egyéb tárgyakat.

Erard-zongora Liszt portréival környezve


Elöl Hubay Jenő zongorája
Dohnányi Ernő relikviái
Lajtha László dolgozószobájának rekonstrukciója


Az intézmény által rendezett hangversenyeken élő zene is megszólal, s ez kiteljesíti a palota új életét.

2014 után olyan hírek röppentek fel, miszerint az egész Zenetudományi Intézetet máshova költöztetné a kormányzat. Most, amikor e sorokat írom, ennek az intézmény honlapján még nincsen nyoma. Reméljük, hogy nem teszik tönkre ezt a tökéletes helyen lévő fontos intézményt...

Források:

Turjányi Papp Melinda: A budavári lakónegyed. Bp. Műszaki Kiadó, 1988
zti.hu
urbface.com
műemlékem.hu
Radnai Lóránt: Zenetudományi Intézet a Várban. = Budapest 1975. 8.
Major Ervin: Beethoven magyarországi útjai = Új Zenei Szemle 1952.3.

A "Kataliszt" jelzésű fényképeket 2017. március 29-én készítettem