Kataliszt bakancslistája

2017. április 7., péntek

A sárvári vár zenei emlékei

Sárvár, Várkerület 1. Nádasdyvár





Kossuth tér déli oldalát lezáró reneszánsz várkastély az ország egyik legkiemelkedőbb műemléke, a város szimbóluma.




Magja a mai palotaegyüttes délnyugati sarkában álló 13. századi, háromszintes lakótorony, s a mai épülettömb északi egyemeletes szárnya. E vár első említése 1288-ból való. A következő nagy építkezések a 15. század második felében a gótika jegyében folytak. A Kanizsai család idején a mai déli szárny helyén háromszintes, reprezentatív termekkel ékesített főúri lakóépület készült el (1446 novemberében megszállt benne Hunyadi János, a III. Frigyes elleni hadat vezetve). A 15. század végén készült el a mai kaputorony alsó szintje. A 16. század elejére nagy kiterjedésű zárt udvar alakult ki, a védelmet a természeti adottságok mellett földsáncok biztosították.

Forrás: civertangrafik


A vár fénykora az a mintegy másfél évszázad volt 1532 és 1671 között, amikor a birtok a Nádasdy család tulajdonában állt, akik európai mércével mérhető udvartartást alakítottak ki Sárváron.

Nádasdy Tamás
A család fényét a köznemesi családból származó Nádasdy Tamás (1498–1572) alapozta meg, aki feleségül vette a Kanizsai család utolsó sarját, az öröksége miatt jogilag fiúsított Kanizsai Orsolyát. A vár építkezéseit reneszánsz stílusban folytatta: kialakította a zártudvaros, ötszög alaprajzú védőövet, az ó–olasz rendszerű bástyákat. A keleti palotaszárny gótikus épülete előtt reneszánsz nyitott folyosót építtetett.
Nádasdy Tamás, aki pályafutása csúcsán Magyarország nádora lett, művelt, művészetszerető ember volt. 1534-ben Sárváron iskolát és nyomdát alapított. Várkastélya a kor humanistáinak kedvelt tartózkodási helye lett (Buda ekkor már török uralom alatt állt, így a főúri udvarok lettek a kultúra korabeli központjai). Nádasdy — korábban mint II. Lajos titkára — szem– és fültanúja lehetett a Mohács előtti királyi udvar zenei életének, a pompás zenei ünnepségeknek, amelyet most saját udvarában is igyekezett meghonosítani. Békefi Antal zenetörténész így jellemezte a vár akkori zenei életét:

Sárváron is felhangzottak a szépséges virágénekek, a kezdetben nehézkes nyelvezetű zsoltárfordítások, dicsőséges csaták históriái, énekes apródok, nemes kisasszonyok, elfogott török zenészek, rác hegedősök, cigány tamburások, idegen zsoldosok soknyelvű, idegen dallamvilágot képviselő muzsikája, éneke, itt peng a lant a kerti mulatságok alkalmával, cirpel a virginál, innen jelez vendéget vagy ellenséget a tornyokból a trombita messzehangzó szava, s itt mulatozik a névnapokon, keresztelőkön, lakodalmakon, lakomákon a töröksípok, dudák, sőt egész zenekarok szavára a végvárak oly sok veszélyt látott bizonytalan sorsú népe.

Nádasdy Tamás pártfogoltja volt Tinódi Sebestyén is. A művészetpártoló főúr valószínűleg a nagyszombati országgyűlésen találkozhatott az akkor már széles körben ismert énekmondóval. A források szerint a lantos 1545-ben jött először Sárvárra, három éven keresztül állt Nádasdy Tamás szolgálatában. Sokat utazott, ura üzeneteit hozta–vitte, felhasználva, hogy mint énekmondót mindenütt szívesen látták. De Sárváron is szívesen hallgatták énekelve előadott történeteit, mint például a Nádasdy Tamás sógoráról, Majlát Istvánról is szóló, három évvel korábban szerzett históriáját (Prini Péternek, Mailát Istvánnak és Terek Bálintnak fogságokról). Ezek az énekek a hiteles híradás mellett helytállásra és nemzeti összefogásra is buzdítottak, mellette a katonáknak segítettek megérteni a törökök harcmodorát, hadicseleit.  Tinódi pihenőidejében minden bizonnyal nagy haszonnal forgatta ura gazdag könyvtárának kódexeit, gyarapítva európai műveltségét, gazdagítva ezáltal zenéjét és költészetét. Szabolcsi Bence zenetörténész állapította meg, hogy Tinódi, mielőtt Sárvárra érkezett, egy évtizednyi működése alatt négy ritmustípust használt, míg a Sárvár utáni öt évében nyolcat, melyből csak egy volt a közös az első néggyel.
Három évi sárvári működés után az énekmondó 1548-ban Kassán telepedett le. Még ezután következett Eger ostroma, amelyről az utókor által talán legjobban ismert költeményeit írta. 1554-ben műveit nyomtatásban is kiadta. 1555-ben újra Sárvárra indult, valószínűleg azért, hogy Nádasdy Tamás segítségét kérje új énekei kinyomtatásához. Már betegen érkezett meg, s 1556. januárjának végén, 47 éves korában meghalt. A távollevő Nádasdy Tamást tiszttartója értesítette a lantos elhunytáról, aki mellette volt halálos ágyánál. A tiszttartó urának írt levele alapján Tinódit feltételezhetően a sári templom melletti temetőben, vagy a templom kriptájában helyezték örök nyugalomra.

Tinódi emlékműve, Szabó Iván alkotása az egykori várárok helyén kialakított parkban áll.

Forrás: orszagalbum.hu


Nádasdy Tamás fia, a "fekete bég"-nek is nevezett rettegett törökverő, Nádasdy Ferenc (1555–1604) idejében Sárvár a protestáns szellemi élet központjává vált. Nagy László történész így jellemzi könyvében az udvari életet:

Nádasdy Ferenc otthonában helye volt a gyakori vigalomnak, zenélésnek, táncnak is. Bár a főúrnak megvoltak a saját síposai és hegedűsei, azért — a családi számadáskönyvek tanúsága szerint — szívesen láttak vándormuzsikusokat is. Nádasdy udvarában — legtöbbször a főúr személyes részvételével — gyakorta voltak tánccal, zenével egybekötött mulatságok […] … a táncos vigalmakban a házigazdára, Nádasdy Ferencre hárult a „táncosztó” tisztsége. A tánc kiemelkedő szerepét és jelentőségét tanúsítja, hogy az ekkor élők a táncot és a muzsikát hasznos nevelőeszköznek tekintették. Olyannak, amely a formális művelődés terén szép gyümölcsöt hozott. A vigalmakban az is szokásban volt, hogy nemcsak pohár bort köszöntöttek valakinek az egészségére, hanem táncot is jártak azért. Ez a nagy táncos kedv persze nem nyerte el mindenkinek a tetszését, helyeslését. A „mennydörgés fiai”-nak is nevezett protestáns prédikátorok például keményen elmarasztalták a táncolókat.

Nádasdy Ferenc felesége az a Báthory Erzsébet volt, akinek neve máig hírhedett állítólagos kegyetlenkedései következtében. Személyét illetően a történészek még ma sincsenek egységes véleményen arról, hogy bűnös volt-e, vagy koncepciós per áldozata lett, amikor életfogytiglani várfogságra ítélték.

A "fekete bég" köréhez tartozott az 1597-ben Sárvárott ötven lovas hadnagyaként szolgáló Wathay Ferenc (1568–1609 után). Békefi Antal értékelése szerint Wathay korának ismert és méltatlanul elfeledett krónikása, éles szemű, kitűnő emlékezetű ember, Tinódi és Balassi kisebb tehetségű, de buzgó követője. Néhány évvel később, fehérvári alkapitányként török fogságba esett, ahol 1602 és 1606 között, saját vízfestményeivel díszített könyvébe írta hosszú konstantinápolyi rabélete keserveit elbeszélő, nótajelzésekkel ellátott énekeit. Huszonnegyedik énekében, melyben Magyarország mostoha sorsát panaszolja, emléket állít Nádasdy Ferencnek; verse szerint urának halála nagy bánatot szertett neki. A kézirat ismeretlen úton került Magyarországra, megírása után egy évszázaddal Kőszegen bukkant fel; jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában található. A világháló jóvoltából ITT lapozgathatunk benne.

A vár falai között a legfényűzőbb élet a „fekete bég” fia, Pál, majd unokája, Nádasdy (III.) Ferenc (1623–1671) regnálása alatt folyt.
Nádasdy (III.) Ferenc
Az 1642-ben 40.000 jobbágyával együtt rekatolizált Nádasdy Ferenc a királyi Magyarország első közéleti embere volt: 1655-től országbíró, 1667-től ő töltötte be a helytartói tisztséget is.
Nádasdy — mint országbíró — udvartartásának fényét muzsikusok, énekesek szerződtetésével s hoppmester tartásával is emelte. Magyar földön akkoriban még kevés trombitás működött, Nádasdynak azonban 1648-ban 11 magyar főtrombitás állt szolgálatában. Toronyőri szolgálatuk mellett házasságkötési ceremónián, lakodalomban és egyéb ünnepi alkalmakkor is muzsikáltak. Akkoriban szokásban volt, hogy a zenészek a lakoma minden fogásához külön fogásnótákat játszottak egy emelvényről, serlegürítéskor pedig tust fújtak. Mellettük három diszkantista énekes, valamint a zenét tanuló hegedűs, trombitás és lantos „inasok” is szerepelnek egy korabeli összeírásban.

A főúr az egyik első tudatos műgyűjtő volt a magyar főnemesség történetében. A nemesfémek és drágakövek felhalmozása mellett kastélyait — köztük a sárvárit is — értékes berendezési tárgyakkal, bútorokkal, textíliákkal, festményekkel díszítette. Nádasdy Ferenc rendelte meg 1653-ban Hans Rudolf Miller osztrák festőtől a sárvári lovagterem freskósorozatát, amely nagyapjának, a legendás „fekete bég”-nek híres csatáit ábrázolja.

Forrás: panoramio.com NOS 64


E képek zenei szempontból is érdekesek, mert hűen ábrázolják a korabeli tábori zenészeket és zeneszerszámaikat a festmények ötven évvel korábbi eseményeket örökítettek meg, ekkor Sárváron még használatban voltak azok a hangszerek, amelyeket a festő megörökített. A Buda ostromát, illetve a Tata bevételét ábrázoló falképen töröksípost, a Kanizsa ostromát bemutató képen trombitásokat, a Győr ostromát megörökítő freskón pedig gyalogdobosokat ábrázolt a festőművész. A freskókat keretező gazdag stukkódísz mintái között is láthatók hangszerek. 

Nádasdy Ferenc hatalmas vagyonának nagy részét 1665-ben átköltöztette pottendorfi kastélyába; ettől kezdve a sárvári vár szerepe folyamatosan csökkent. 1671-ben aztán a Wesselényi-összeesküvés véget is vetett a Nádasdyak sárvári regnálásának. Nádasdy Ferenc ugyan meglehetősen ingatagon vett részt benne, feje azonban Zrínyi Péterrel és Frangepán Ferenccel együtt a porba hullott, vagyonukat az udvar elkobozta.

A vár későbbi számos tulajdonosa  között ott volt a modenai Este család, majd a 19. század utolsó negyedében a bajor Wittelsbach hercegi család. Közülük többen is rajta hagyták átalakításaik nyomát a váron és magán a településen is.

A várban ma a Nádasdy Tamás Múzeum gazdag anyaga tekinthető meg; az épületben helyezték el a városi könyvtárat és a művelődési központot is.


Források:

Stefánka László: Séták Sárváron. Escort ’96 Bt., 2000
Nádasdy Ferenc Múzeum Sárvár. Kiállításvezető. Szombathely, Vas megyei Múzeumok Igazgatósága, 2002 /Nádasdy Ferenc Múzeum Kiadványai 7./
Boda László: Bük, Csepreg, Sárvár és környékük: kalauz turistáknak és természetbarátoknak. Szombathely, B.K.L. Kiadó, 2000
Harrach Erzsébet, C. – Kiss Gyula: Vasi műemlékek: településtörténet, építészettörténet, művelődéstörténet. Szombathely, Vas megyei Tanács, 1983
Sárvár monográfiája. Szerk. Horváth Ferenc. Sárvár, Sárvár Város Tanácsa, 1978
Nagy László: Az erős fekete bég: Nádasdy Ferenc. Bp. Zrínyi, 1978
Békefi Antal: A vasi várak zenei élete a török megszállás idején 1–2. = Vasi Szemle 1965. 2., 1966. 1.
Képes magyar zenetörténet. Bp. Rózsavölgyi és Társa, 2004

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése