Kataliszt bakancslistája

2017. május 13., szombat

Budavár zenéje 1. Mátyás előtt

Budapest I. Szent György tér: Budavári Palota






Egyik legjelentősebb nemzeti kincsünk, a Budavári Palota hét és fél évszázados épületegyüttese egymást követő történelmi– és stíluskorszakokban alakult ki. Sorsában, történetében a nemzet élete tükröződik. Ma a főváros fontos kulturális és turisztikai központja: a Budapesti TörténetiMúzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Nemzeti Múzeum Legújabbkori Történeti Múzeuma és az Országos Széchényi Könyvtár otthona, s a Világörökség része.

A tatárjárás után, 1243 körül az újabb mongol betöréstől félő uralkodó, IV. Béla kezdte megerősíteni az addig jórészt lakatlan budai Várhegy fennsíkját. Első, városi kiváltságokkal felruházott lakosai magyar és német polgárok voltak. Ekkor kezdték ezt a településrészt Buda, németül Ofen néven emlegetni, s a régi Budát ezután Óbudaként különböztették meg az új várostól.

A mai palotaegyüttes helyén az első ismert épületeket a 14. század első felében Anjou István herceg, Károly Róbert király kisebbik fia emeltette a budai Várhegynek dél felé keskenyedő sziklanyelvére. Az István–vár eredetileg szerény U alaprajzú kastély volt, déli végén magas toronnyal, s az ahhoz csatlakozó kicsiny kápolnával. Tornyának romjai, amelyek a mai Budapesti Történeti Múzeum területén terasz–szerű kiképzésben láthatóak, a budai vár legkorábbi ismert épületmaradványai (a torony felső épületrészei az 1686-os ostromban pusztultak el).

Az István-torony maradványa


.A királyi udvar I. (Nagy) Lajos király uralkodásának utolsó éveiben tette át székhelyét Visegrádról Budára. Ezért 1355 és 1382 között mind erőteljesebben dolgoztak az István–féle épületegyüttes igazi királyi palotává alakításán és bővítésén.

Buda végérvényesen Zsigmond király hosszú uralkodása (1387–1437) idején lett királyi székhely. Zsigmond királyi, majd német–római császári (1433) udvarának igényei számára már szűknek bizonyult elődei palotája, amelyet először észak, a Várhegy platójának kiszélesedése felé bővítettek. Itt, a korábbi Anjou várudvaron, ahol ma Savoyai Jenő lovasszobra áll, építtette fel épületegyüttesének legszebbikét. A Friss palota egyes kutatók szerint L alaprajzú épület volt, egyik homlokzatával a Duna, másikkal a tér felé nézett, s a mai Mátyás–kúttal díszített épületsarokig terjedhetett. Ebben volt a mintegy 70x18 méter alapterületű kétszintes Nagyterem vagy Római terem, melyet nyolc oszlop kilenc boltszakaszra osztott. A korabeli Európa egyik legnagyobb nem egyházi célú belső tere volt, országgyűlések, tanácskozások színhelye. Ebben a teremben voltak a fogadások, itt zajlottak a nagyobb ünnepségek, még Mátyás idejében is. Mátyás 1476. december 22-én itt ünnepelte menyegzőjét Beatrix királynéval.
Hogy fogalmat alkothassunk róla, nézzük meg a prágai vár Ulászló-termét, amely ennek mintájára készült. Erről ITT olvashatunk részletesebben és képeket is láthatunk.

A Friss palotát északi irányban fal és árok zárta el a polgárvárostól. Zsigmond ebbe a zárófalba helyeztette el a palota új bejáratát, s mellette felépíttette a befejezetlenül maradt, s ezért Csonkatoronynak nevezett igen erős védőtornyot. E torony egykori helyét a mai Oroszlános udvarban találjuk: déli oldalán világosabb színű kockakő jelzi visszatemetett maradványainak alaprajzát. A budai Vár legnagyobb tornya eredetileg a várőrség laktanyája lehetett, de már a 15. században börtönnek is használták. A török időkben a váltságdíjukra váró magyar raboknak volt keserves, siralmas énekekben is megénekelt börtöne.

A Királyi kápolnát még Nagy Lajos építtette 1366 körül. Hasonlóan a párizsi Sainte Chapelle-hez, eredetileg kétszintes volt: a ma is látogatható alkápolna felett emelkedett a lényegesen hosszabb és magasabb, a történelem viharaiban elpusztult felső templom. Az alkápolna, amelyen Mátyás is alakított, két részből áll: a nyolcszög öt oldalával záródó, támpillérrel megerősített szentélyből és a körülbelül öt méter hosszú hajóból, melyek között diadalív feszül. E tér megőrizte bensőséges hangulatát, s tükrözi a 14. századi magyar gótika szépségeit. Ma a Budapesti Történeti Múzeum területén az ún. Reneszánsz teremből — a barokk palota déli szárnyának pincefalai között — juthatunk erre a történelmi levegőjű helyszínre.

A Királyi kápolna szentélye


A későbbi bővítésekkel Zsigmond székhelye a korabeli lovagvárak bővített formája lett. Nyugati és keleti szárnyépülete egy szép kúttal és a király szobrával díszített udvart zárt be, s az egész palotaegyüttest tört vonalakban húzódó védelmi fal övezte, így különböző méretű zárt udvarok láncolata keletkezett.

Zsigmond palotaegyütteséről a ma teljes szépségében helyreállított Gótikus nagyterem megtekintésével alkothatunk fogalmat (nem azonos az egykori Római teremmel!).

A Gótikus nagyterem


Ez a kéthajós, keresztboltozatos, 20,20 x 11,55 méter alapterületű terem és az alatta levő pince csupán egy részlete a 15. századi palota déli szárnyának, amelyet Zsigmond az elbontott Anjou-kori palota déli traktusának a helyére építtetett. A korabeli források külön nem is említik, valószínűleg a királyi lakosztályoknak egy szerényebb fogadóterme volt.

A budai udvar zenei életének egyik legfőbb helyszíne és központja a török megszállásig a már említett királyi kápolna (capella regia) volt. A capella regia többrétű fogalmat takart. Jelentette magát az épületet; jelentette a királyi udvar ének– és zenekarát; végül  államigazgatási intézményként jelentette a királyi kápolnák országos szervezetét (1430 előtt oklevélkibocsátási joggal is rendelkezett).

A kápolna énekkarának első név szerint ismert vezetője Petűs Péter fia Miklós, akit Zsigmond 1427 körül hívott erre a tisztségre. Rajeczky Benjámin szerint ő szervezte meg a kápolna kórusát, a scholát. Alakja szerepel az általa megrendelt, Kolozsvári Tamás festette ún. Garamszentbenedeki szárnyasoltáron, amelyet az esztegomi Keresztény Múzeumban őriznek. A hangszeresekkel is kiegészített zenei együttes színvonalra vetekedhetett Európa legjobb együtteseivel. Ápolta a korszerű többszólamú zenét, bár elsődleges feladata továbbra is a gregorián énekek szertartáshoz kötött megszólaltatása volt. Az énekek előadása úgy ment végbe, hogy a kórus rendszerint a szentély közelében, a stallumok között félkörben állta körül az állványra helyezett nagyméretű zsoltároskönyvet, a karvezető pedig hosszú pálcájával távolabbról vezette az énekesek tekintetét hangjegyről hangjegyre.

A capella regia önálló iskolát is tartott fenn az utánpótlás biztosítására. Ott tanulhatott az a kis énekesfiú is, akit Kottaner Ilona udvarhölgy híres naplója a Korona visegrádi ellopásával kapcsolatban említ. 1440 májusában, a koronarablás után, amikor Albert király özvegye, Erzsébet királyné és a csecsemő V. László kíséretükkel Győrött tartózkodtak, jegyezte fel Kottaner Ilona:

Volt velünk egy kis fiú is, herélt volt, bohócruhában, de nem volt bolond. És amikor a nemes király [a csecsemő V. László] nem akart elhallgatni, ez a kis fiú odajött bölcsejéhez, és énekelt néki, meg hárfáját pengette. A nemes király pedig nyomban abbahagyta a sírást…

Zsigmond uralkodásának idejéből a források aránylag többet feljegyeztek világi és hadi muzsikusairól, mint az egyháziakról. Utazásain királyi trombitások, kürtösök kísérték, akik hétköznapokon és ünnepeken Budán is „szolgálatban voltak” (sőt, a források szerint a csatatereken is…). Miután 1411-ben német királynak is megválasztották, 1412-ben átvette a koronaékszereket, s májusban budai palotájában világraszóló ünnepségsorozatot rendezett. Az egybegyűlt fényes fejedelmi gyülekezet kedvező alkalmat nyújtott az uralkodónak, hogy királyi udvarának pompáját a szomszédos uralkodók, a birodalom fejedelmei és a nyugati hatalmak követei előtt csillogtassa. Mint Zsigmond hivatásos történetírója, Eberhardt Windecke feljegyezte, a királyt 86 sípos és trombitás környezte.

Zsigmond budai udvarában is többször megfordult Oswald von Wolkenstein (1377 k.–1445), „az utolsó trubadúr”. A főrangú tiroli nemes mint katona, politikus és költő kalandos életet élt. Bejárta egész Európát Kasztíliától Törökországig, Skandináviától a
Oswald von Wolkenstein a Sárkányrenddel, 1432
Mediterrániumig. Költészetének nyers érzékisége, igazmondása éppen úgy új az irodalomban, mint muzsikájának megújulása a népdal forrásából. Ő maga tenorista volt, énekét mindig hangszerrel — lanton, hárfán — kísérte, de tudott hegedülni, fuvolázni, dobolni is. Kedvelt híve volt Zsigmondnak, akivel ifjúkoruk óta ismerték egymást — bár később kegyvesztett lett. A király 1409-ben az általa alapított Sárkányrenddel is kitüntette. Urát elkísérte a konstanzi zsinatra (Zsigmond zsinatai — a konstanzi és a bázeli — a zenetörténet szempontjából is jelentősek az új, késő gótikus burgundi muzsika európai elterjedésének szempontjából).

Mielőtt folytatnánk Mátyás uralkodásával, szakítsuk meg kissé a kronológiát:

Zsigmond előbb leírt palotaegyüttese az egyik helyszíne Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának, hiszen a benne feldolgozott események egy része annak idején a valóságban itt történt meg.
Itt volt Hunyadi László börtöne a régi tárnokház alagsorában. Vele együtt raboskodott öccse, Mátyás és több hívük, köztük Vitéz János. Az épületet Zsigmond palotaépítkezései sorában emelték oly módon, hogy az Anjou–kori palota centrumához, az István–toronyhoz a meredek lejtésű keleti és nyugati oldalon mélyebb szintre alapozott újabb szárnyakat építettek. E történelmi jelentőségű, ma Dongaboltozatos helyiségeknek nevezett pincesort, amely hét méterrel a mostani palota járószintje alatt fekszik, Zolnay László tárta fel 1950-ben.

Az egyik dongaboltozatos helyiség. Nemzeti zarándokhelynek kellene tekinteni...


A Budapesti Történeti Múzeum részeként megtekinthető szobákban különböző, a középkorból származó használati tárgyakat állítottak ki. A helyet felfedező régész több könyvében is figyelmeztet, hogy e helyiségeket nemzeti zarándokhelynek illene tekinteni, s ennek megfelelően berendezni. Hunyadi Lászlót 1457. március 16-án innét vitték a vesztőhelyre, Mátyást pedig Bécsbe, majd Prágába, a szomorú rabságba. V. László király a Friss palota nagytermének erkélyéről nézte végig Hunyadi László lefejezését csaknem két évtizeddel később Mátyás király e teremben ünnepelte lakodalmát második feleségével.

Legközelebb Mátyás korának zenei emlékeivel folytatjuk! 

A felhasznált könyvek és más források jegyzékét majd az utolsó rész végén mutatom meg. 

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép, Kati. Várom a folytatást.
    Csak amiatt aggódom, hogy ez történelmi épületegyüttes áldozatul esik a nagy költözködési láznak, mert a az Országház
    nem elég nagy az uraknak.
    Te meg csak írjál a Bakancslistádba, nagyon érdekes.

    VálaszTörlés
  2. Hát ez az... én is aggódom, erősen...

    VálaszTörlés