Kataliszt bakancslistája

2017. május 20., szombat

Budavár zenéje 2. Mátyás udvara

Budapest I. Szent György tér: Budavári Palota

 

 


Elmúlt alkalommal a királyi palota építéstörténetével és a Mátyás uralkodása előtti időszak zenéjével foglalkoztunk.

Buda fénykorának csúcsát Mátyás uralkodása (1458–1490) idején élte meg. A palotaegyüttes jelentős bővítésére a domborzati viszonyok miatt nem volt lehetőség, de gazdagítására nagy súlyt fektetett a király. A mai Oroszlános udvar keleti oldalán helyezkedett el a Mátyás által átépíttetett, de be nem fejezett Reneszánsz palota. A díszudvart egyik oldalán a Nyugati reneszánsz épület, a másik, dunai oldalon a kápolnához csatlakozó Corvin–könyvtár épületszárnya fogta közre. Itt volt a palota legfontosabb reprezentációs helyisége, a trónterem és valószínűleg a királyné lakosztálya is.

A kép forrása

Mátyás könyvtára az emeleten, a kápolnához csatlakozva helyezkedett el. A király által használt terem boltozata sziklakemény téglákból készült — írta a kortárs Naldo Naldi —, két ablakkal, színes üvegtáblákkal. Közöttük állt Mátyás arany drapériával takart nyugvóágya. A teremből két ajtó nyílt: az egyiket a királyhoz érkező tudósok használták, a másikat a király, innét hallgathatta a kápolnában zajló istentiszteletet és zenét. A szabadon maradt három falon művészien faragott polcok sorakoztak, ezeken, s az alsó szekrényekben feküdtek a felbecsülhetetlen értékű kódexek. A mennyezetre a csillagos eget festették Mátyás születési horoszkópjával. A könyvtár anyagának bővülésével egy másik könyvtártermet is kialakítottak. Ha a mai látogató a Budapesti Történeti Múzeum ún. Felső királypincéjében jár, feje fölött két szinttel magasabban voltak e legendás könyvtár helyiségei.

 
Csak altemploma maradt meg az egykori Királyi kápolnának

A királyi kápolna Mátyás idejében is az udvar zenei életének fontos színhelye maradt. A felső templom némi átalakítása után Mátyás ezüstsípú orgonával is felszereltette. Itt helyezte el Alamizsnás Szent János ereklyéjét, amelyet 1489-ben a török szultántól kapott. Valószínűleg itt volt használatban a csodálatosan illusztrált Mátyás–graduale, amelyet ma — nem messze innét — az Országos Széchényi Könyvtárban őriznek:


A Nyugati, teljesen valószínűleg csak Mátyás halála után befejezett reneszánsz palotarész alagsorában raktár és kincstár lehetett, fölöttük pedig egy nagyobb ebédlő– vagy tanácskozóterem, ami biztosan gyakran volt muzsika és tánc helyszíne.
Mátyás palotájából mára csak egyetlen részlet látható a Budapesti Történeti Múzeum épülete alatt: a ma Albrecht–pincének nevezett egykori víztároló (cisterna regia) a Jégveremmel, ennek tetején voltak egykor a fényes függőkertek.

Az Albrecht-pince


Mátyás udvarában mind az énekes, mind a hangszeres zene az udvari élet jelentős része volt. Ez annak ellenére elmondható, hogy sajnos elsődleges forrás — kotta, hangszer — nem maradt ránk. A krónikák, követjelentések, levelek, leírások viszont pezsgő elevenségű, a nagy európai zenei központokhoz sok szállal kapcsolódó udvari zenekultúrát körvonalaznak. A király énekkarát a külföldi vendégek egybehangzóan mint Európa egyik legjobb együttesét dícsérték. Bartolommeo de Maraschi, Castello püspöke, a római pápa korábbi karigazgatója — maga is szakember — így számolt be egy vacsoráról Ince pápának:

Az asztal egyik oldalán Őfelsége és a királyné foglaltak helyet, a másikon az erdélyi István vajda… A következő oldalon a kegyelmes Ferdinánd király követe és én ültünk. Ezen a vacsorán sem volt hiány különféle énekekben: olyan énekkara van, hogy annál különbet még nem láttam

A capella egyházi és világi szolgálatot egyaránt ellátott. A királyi kápolnában énekelt gregorián mellett többszólamú világi zenét — chansonokat, canzonékat — is adott elő, s a flamand, német, francia és itáliai zenét egyképpen művelte. Mátyás gondos figyelemmel kísérte muzsikusai életét, akik közül a legjobbak a korban fejedelminek számító honoráriumokat kaptak. 1489. október 7-én például a capella egy tagja, Bist János ügyében a pápához fordult. Arra kérte az egyházfőt, hogy legkedvesebb énekesét mentse fel már letett kisebb egyházi fogadalmai alól, mert a szerelem bocsánatos bűnébe esett, s házasodni szeretne.


Beatrix királyné Budára jöttével (1476) a zene kiemelt jelentőségűvé vált. Le kell azonban szögezni, hogy Mátyás udvarában Beatrix előtt is élénk zenei élet volt, ez gazdagodott tovább. Beatrix atyja nápolyi udvarában természetesen tanult zenét, méghozzá kiváló mestertől, Johannes Tinctoristól (1435 k.–1511), s a feljegyzések szerint remekül hárfázott. A királynéval zenészek is érkeztek Magyarországra, ők azonban csak társultak a már meglévő együtteshez, amely 1480 táján külön királyi és királynéi kórusra tagolódott. Mátyás és felesége szinte versengett egymással a házi kápolna és az udvar zene– és énekkarának fejlesztésében. Valóságos diplomáciai hajsza folyt például Paul Hofhaimer (1459–1537), a jeles zeneszerző és orgonista szerződtetéséért, ami végül is kudarccal végződött, Hofhaimer nem hagyta el a Habsburgokat. Tanítványai azonban kerültek Budára, s később őt magát II. Ulászló királyunk Miksa császár bécsi királytalálkozóján magyar „aranyos” lovaggá ütötte.
Működött viszont Budán Johannes Stockhem († 1501), az ismert flamand komponista, aki az 1480-as évek elején, a kutatások szerint négy–öt évig állt a királyi kapella élén.

A kor másik kiváló muzsikusa, a ferrarai udvarban működő Pietro Bono (1417–1497) is diplomáciai közvetítéssel került Budára 1487/88-ban. Mátyás és Beatrix pompás fogadtatásban részesítették az európai kortársai által szuperlatívuszokkal jellemzett lantost, hegedűst és zeneszerzőt. Maga Bono egy fennmaradt, 1488. január 13-án keltezett levelében így ír a mantovai őrgrófnak:

Engem itt Budán szívesen látnak, s szívesen hallgatják játékomat, s ha Ő Fenségüknek úgy tetszenék, nem mennék el innen soha...
Beatrix királyné pedig így nyilatkozott a muzsikus érdekében írt pártfogó levelében:

A mi lantjátékosunk … állandóan velem van, s kellemes vigasztalást nyújtott betegségem idején.

1489-ben rövid látogatást tett Budán Miksa császár küldötteként a flamand polifónia jelentős mestere, Jacques Barbireau (1408 k.–1491). Ebben a korban szokás volt muzsikusokat diplomáciai feladatokkal megbízni, ami a fejedelmi udvarok közötti kapcsolatteremtésen túl a zenei stílusok közvetítésének is egyik útjává vált. Beatrix Miksa császárhoz címzett levelében nagy elismeréssel ír Barbireau-ról és biztosította a császárt követe méltó fogadásáról. A muzsikust budai látogatásának rövid ideje és magas életkora bizonyára megakadályozta, hogy személyesen muzsikáljon, de művei közül biztosan felhangzott néhány. S annak is nagy a valószínűsége, hogy Barbireau miséi, motettái, chansonjai flamand közvetítéssel már korábban eljutottak Mátyás udvarába, s felhangzottak a vár kápolnájában és termeiben.

Zsigmonhoz hasonlóan az udvari zenekar és énekkar tagjai Mátyást is elkísérték külföldi útjaira, hadjáratainak triumfusaira. Ezen eseményekről több korabeli forrás maradt az utókorra.Mátyás udvarában az európai repertoár mellett magyar nyelvű énekek is elhangzottak. Erről egy másik korabeli vacsoraleírás tudósít Galeotto Marzio tollából:

Asztalánál mindég vita járja, hol komoly, hol tréfás a beszélgetés tárgya, vagy énekek zendülnek fel. Mert vannak ott zenészek és hárfások, s ezek a hősök tetteit anyanyelven, lant kíséretével éneklik a lakomák alatt… Mindig valami nevezetes hőstettről énekelnek, s ebben nincs is hiány, mert Magyarország különböző nyelvű ellenség között fekszik, mindig akad gyújtóanyag a háborúra...

A korabeli európai udvarokhoz hasonlóan Mátyás idejében a táncélet is mozgalmas volt. E tárgyban több leírást köszönhetünk Antonio Bonfininek, Mátyás udvari történetírójának, aki tánckedvelő, igazi reneszánsz ember volt. Tőle tudjuk, hogy Mátyás maga is szívesen táncolt.

A következő gyönyörű összeállításban valóban ott érezhetjük magunkat Mátyás udvarában. A Magyar Televízió készítette egy remek magyar zenetörténeti sorozat tagjaként. Benne találkozhatunk az itt felsorolt muzsikusok műveivel, korhű keretek között, zene- és tánctörténeti kutatások eredményeit felhasználva, a korszak legelismertebb előadóinak közreműködésével:




Mátyás halála (1490) után a Mohácsig tartó Jagello kor politikai hanyatlás volt, ugyanakkor ennek a negyedszázadnak a zenei élete kvalitásban elérte, esetenként meghaladta Mátyás korát.

Legközelebb ezzel az időszakkal folytatjuk!

2 megjegyzés: