Kataliszt bakancslistája

2017. május 27., szombat

Budavár zenéje 3. Mátyás után

Budapest I. Szent György tér: Budavári Palota



 

Aki szeretné megnézni az előző posztokat, itt találhatja őket:

1. rész

2. rész 

Mátyás halála (1490) után a Mohácsig tartó Jagello kor politikai hanyatlás volt, ugyanakkor ennek a negyedszázadnak a zenei élete kvalitásban elérte, esetenként meghaladta Mátyás korát.

II. Ulászló aki már régóta cseh király volt, amikor 1490-ben a magyar trónra lépett , nagy rajongója volt a zenének. A források szerint Budára érkezésekor bevonulását hangos zeneszó kísérte: rézfúvók, fafúvók és harangok szóltak. Zenekedvelő, művelt asszony volt ifjú felesége, Anne de Foix is. Fiuk, a gyermekként 1508-ban megkoronázott II. Lajos és felesége, Mária királyné (I. Fülöp kasztíliai király és Aragóniai Johanna lánya) szintén nagyon szerette a zenét. Lajosról feljegyezték, hogy szinte a művészetekben nőtt fel: jól játszott lanton és ügyesen faragott domborműveket.

II. Lajos és Mária eljegyzési képe, 1515


A király fiatal felesége számára 1522-ben külön énekkart szervezett. Mária királyné is kiváló húros– és ütőhangszer játékos volt; későbbi németalföldi éveiben mindenfajta zeneszerszámot gyűjtött, s kezelésüket is elsajátította. Mint Zolnay László jellemzi, a tizenéves koruk közepén házasságot kötött pár négy budai esztendeje mintha csak egyetlen fesztivál lett volna; Tomori Pál érsek erősen meg is feddte a tékozlásra hajlamos fiatal „táncos király”-t...

Mária királyné díszruhája - eredeti!

A magyar Jagelló kort zenetörténeti szempontból négy zenei nagyság budai működése fémjelzi.

Heinrich Fink (1445–1527) a krakkói udvari zenekarnál működött, de közben 1490 körül hosszabb utazást tett, több királyi és hercegi udvarban vendégeskedett. Krakkó és Bécs között járt Budán is. 1510 körül visszatért Krakkóba, ahol annak a Zsigmond királynak környezetéhez tartozott, aki herceg korában Budán élt bátyja, II. Ulászló udvarában.

Valószínűleg Finck révén került Budára Johannes Langus (1503–1567), aki 1522 és 1526 között a királyi kórus gyermekkarának zenei oktatójaként dolgozott a palotában.

Ugyanezekben az években működött Budán Mária királyné kórusának élén Thomas Stolzer (1480/1485–1526), a reformáció előtti nemzedék egyik nagy muzsikus egyénisége. Stolzer nagy tisztelője volt a zenekedvelő királynénak. Amikor a királyné erős vonzódást mutatott Luther tanai iránt, kérésére Stolzer négy jelentős német nyelvű, Luther által fordított többszólamú zsoltárfeldolgozást készített. A versezeteket maga a nagy reformátor küldte Máriának. Stolzer életéről 1526 sorsdöntő éve után nincs adat, s emiatt feltételezik, hogy, mint több királyi muzsikus, ő is a mohácsi csata áldozata lett — más forrás szerint Budán halt meg, a Dunába fulladt.

Zolnay László szerint 1518–1520 körül a gyermekfejjel esztergomi prímássá emelt Estei Hippolit révén került Budára Adrian Willaert (1490 k.–1562). A németalföldi származású nagy zeneszerző és lantművész korábban az Este család ferrarai udvarában élt. Valószínű, hogy csak a mohácsi csatavesztés után hagyta el Budát és költözött Velencébe, ahol a Szent Márk–templom zenei vezetője lett.


Jeles orgonista hírében állott Wolfgang Grefinger (1470–80 k.–1515 után). Mária királyné még házasságkötése előtt találkozott vele Bécsben vagy Innsbruckban, s hozta magával Budára. Magyarországon igen megtisztelő honoráriumokban részesült orgonajátékáért.

Képek a magyar zene történetéből című remek sorozatában a Magyar Televízió nagyon szép műsort készített a Jagello-kor zenei életéről is:





A budavári pezsgő zenei élet végét két szimbolikusnak is tekinthető mozzanat jelzi. 1526 augusztusának utolsó napján, a mohácsi csata után, amelyben a király énekeskáplánjai közül is többen a halálukat lelték, a budai palotájából menekülő Mária királyné, mielőtt hintaja kigördült volna a kapun, maga mellé ültette a kilenc éves Johann Zangert, kórusának kis énekesfiúját s magával vitte Pozsonyba. Néhány nap múlva pedig a Budára bevonult Szulejmán szultán, ámulattal járkálva Mátyás palotájában, a királyi kápolna orgonáját ki is próbálta...

Az udvari zenei életnek akadt még egy utolsó momentuma a Mohács utáni és Buda eleste közötti időben. Az 1530-as években valószínűleg töltött itt némi időt Bakfark Bálint (1507 k.–1576), amikor fiatalon Szapolyai János erdélyi vajda, a későbbi (egyik) magyar király lantosa volt. Budáról került Krakkóba, Jagelló Zsigmond udvarába, hogy aztán francia földön, majd Itáliában élve Európa legendás lantművészévé váljon.



Zavaros átmeneti időszak után a török 1541. augusztus 29-én, a mohácsi csata 15. évfordulóján foglalta el csellel Budát. A ragyogó palotaegyüttes lassú pusztulásnak indult, amelyet Buda 1686-os, nagy katonai erőket igénylő visszavívása tetőzött be. Még azt megelőzően, 1578-ban villám csapott Zsigmond Friss palotájába, amelyet a török lőporraktárnak használt. A detonáció s az azt követő tűzvész olyan mértékű volt, hogy az alapfalakig megrázta és megsemmisítette a gótikus királyi palota északkeleti részét. S ami a középkori épületekből Buda visszafoglalása után még megmaradt, azt az 1700-as évek elején elkezdett új királyi palota építésekor rombolták le.

Legközelebb innét folytatjuk!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése